Századok – 2020
2020 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gábor Klaniczay: Santità, miracoli, osservanze nel medioevo. L’Ungheria nel contesto europeo (Marosi Ernő)
1363 TÖRTÉNETI IRODALOM megfelelt a szentség késő középkori ideáljának, miként a hasonló csodákkal ékeskedő Sienai Szent Katalin példája is bizonyítja, akit ugyancsak hosszú huzavonák és rendi rivalizálás nyomán avattak szentté. Ennek az új spiritualitásnak – s egyben a szentség modern változatának – alapvonását a bensőséges érzelem jelenti. Mind a hagiográfia, mind az ikonográfia számára kulcsfogalmat vezet be Klaniczay Gábor a hierofánia fogalmával, amelyet nyilvánvalóan a theofánia fogalom párja ként alakított ki. Példája Szent Ferenc, aki Krisztus eleven képmásaként jelenik meg kortársai és az őt tisztelő utókor előtt. Ennek a kultusznak a jelenkorig nyúló vonatkozásait tárgyalja a kötetben az a tanulmány, amely a Szent Ferenc La Verna-i csodájától Pio atya életéig eltelt évszázadokat sok tekintetben egységnek tekinti. A könyv IV. főrészének a címe Obszervanciák, tehát nemcsak az obeszerváns ferences mozga lomra utal, hanem mindazokra a törekvésekre, amelyekben a szegénység apostoli ideálja játszik jelentős szerepet. Ennek a fejezetnek az élén a koldulórendi reformátorok által máglyára ítélt világi hiúságok esettanulmányai állnak. A fejezet Savonarolát és 15. századi elődeit, az obszerváns ferences irányzatot képviselő Sienai Bernardint és Kapisztrán Jánost tárgyalja. A tárgyalt főrész záró fejezetében központi szerepet játszik a Felső-Rajna-vidéki Johannes Nider műve, amely az egyházszakadást illetően, valamint annak a konstanzi, majd a baseli zsinaton való leküzdése szempontjából döntő szerepe volt. Nider felveti a hamis és az illuzionárius látomások kérdését és annak eldöntését, hogy vajon köztünk „élő szentekkel”, vagy éppen varázslókkal és boszorkányokkal van-e dolgunk. Ez a nevezetes késő középkori Malleus Maleficarum egyik fő forrása. Ennek a történetnek a főszereplői egyfelől a még nem kanonizált Sienai Katalin és a víziói miatt széles körben tisztelt Szent Brigitta, másfelől pedig a boszorkányként kivégzett Jeanne d’Arc, akit négy évvel halála után, 1435-ben már Nider sem tekintett boszorkánynak. Eddig a gyűjteményes kötet szerzőjének, Klaniczay Gábornak történészként, történeti antropológusként bejárt útját követtük nyomon. Különösen az utóbbi évek tanulmányaiban nem ritkák a jelenkorra való utalások, elsősorban akkor, amikor a szerző az ábrázolások értelmezéseiről, a csodákról, a misztikus gondolkodásról, a látnokok, a varázslók és a boszorkányok rejtelmeiről szól. Máshol a szentek csodálatos életének pszichedelikus vonatkozásaira történik utalás. Egy 2013-ban magyar nyelven is megjelent írásában az a jelenség, amelyet fentebb a hierofánia példájaként említettünk, most a kortárs modernségig értelmezhető fogalomként áll előttünk. Az Annales kérdéskörében fogant és annak módszerét követő fontos tanulmány (A stigmatizáltak. Az emberi test mint kép a szenvedő Krisztusról. BUKSZ 25. [2013] tavasz 34–44.) epilógusában a következőket olvashatjuk: „A modern stigmatizáltak körüli vita nem kevésbé szenvedélyes, mint a középkori. Itt már a hívők, a gyóntatók, a teológusok, a rivális rendek képviselői és az inkvizítorok mellett egyre jelentősebb szerepet kapnak az orvosok és a pszichiáterek, és a stigmatizáltak körüli vita – akárcsak a lourdes-i, fatimai, međugorjei látomások értékelése – a buzgó hívők szemében Isten létének újabb és újabb bizonyságát adta, míg a »csalás«, a »szemfényvesztés« tettenérése az ateizmus érvkészletét szaporította. A tudomány bevonása azonban korántsem tudta eldönteni a vitát. ” Klaniczay Gábor mint a kulturális antropológia tudósa tudatosan törekszik a jelenség pontos jellemzésére és az állásfoglalás mellőzésére. Az azonban nyilvánvaló, hogy középkorkutatóként mind az általa elemzett anyag és magatartásformák összegyűjtése, mind a jelenkorban megtalált párhuzamaik és továbbéléseik felismerése és értékelése terén ifjúkora, a „késői szocializmus” tanújaként jelenik meg. Ennek a kortársként regisztrált és bemutatott korszaknak, és benne a fiatalság kultúrájának kulcsszerepe van a történeti antropológus teljesítményének megértésében éppúgy, ahogyan maga a teljesítmény is ennek a kommunista eszményeknek ellenálló ellenkultúrának a része. Marosi Ernő
