Századok – 2020
2020 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt (A. Gergely András)
1364 TÖRTÉNETI IRODALOM Pető Andrea ELMONDANI AZ ELMONDHATATLANT A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt Jaffa, Bp. 2018. 278 oldal Sorsmeghatározó dilemmák terhelik Pető Andrea kötetét. A szerző a háborús erőszak mindennapi és árulkodó eseménysorából indítva, ennek elbeszélhetőségi tilalmát és tabusított problematikáját követve, az emlékezet kibeszélt és evidens, rejtekező és túlélő, végső soron pedig elmondhatatlanul fontos megtárgyalásáig jut el. Munkájának alaptónusában a második világháborús szakirodalom hadászati, politika- és diplomácia-történeti tudásanyagát egészíti ki az emlékezet más (és legalább annyira szükséges, ha nem épp drámaiságában fontosabb) komponenseivel. A szerző a témakörének egyik legjelesebb hazai kutatója, a genderkutatások európai rangú szakértője és a magyar politikatörténet egy súlyosan elhanyagolt területének alapos feltárója, a háborús erőszak közepette elkövetett nemi erőszakcselekedetek értelmező feldolgozója, az elmondhatatlan narratíváknak feltáró elmondója és elemzője. E tudományos „pozícióját”, alapállását már a könyv bevezető módszertani és elméleti alapkérdései is illusztrálják, alaphangon rögtön egy közvetlen empirikus példával, majd annak tanulságaival: „a szovjet katonák nem erőszakolnak meg nőket, hanem a békét hozzák el” (9.) – ahogyan egy akut esetben a kivizsgálásra felkért szovjet tiszt a „vádirat” ellenpólusaként azt megfogalmazta. Az erőszaktételek tízezrei a „nem lehet másképp” kényszerigazságának elviselését igényelték és vették tudomásul, vagy szimplán „meg nem történtnek” tekinthették mindazt, ami jószerivel minden magyar családban közhelyes evidencia volt a háború alatti és utáni években. A nemi erőszak, úgymond, „természetessége” azután számos esetet hoz magával: a kivégzések, titkolások, leányanyaságok, a küretek, fertőzések végtelen sorát, amelyeket Pető kellő mennyiségben, adatolva, szövegszerűen is idéz a kötetében. A szerző már 2012-es akadémiai doktori értekezésében is vázolta az elkövetőkutatás jelenlegi nemzetközi eredményeit, s ebben szerzett gyakorlata lehetővé is teszi, hogy a jog, igazság és a társadalmi béke hármasságának vizsgálatát tűzhesse ki célul, s ne kizárólag a „gender-szemléletet” vegye alapul. De mert a második világháború „a magyar történelem tabukkal, elhallgatásokkal, politikai vitákkal és a szaktudomány által még feldolgozatlan problémákkal teli időszaka volt” (írja fenti disszertációjában), a jogfosztottság, igazságtalanság és önkény alkalmisága vagy rendszerszerűsége mellé mintegy társítja a háború utáni békefolyamat, politikai átrendeződés, elhallgatások, pártos megfeleléskényszerek teljes rendszerét is. A Láthatatlan elkövetők című kötetében (Bp. 2019.), melyben a nők részvételének kérdését tekinti át a nyilas mozgalomban, az „elmondhatatlan elmondásával” nemcsak „a női történeti emlékezés”, az abortuszok és „bajba jutott nők”, a betegségek, a kollaborálók, a prostituáltak vagy az ellenállók tipológiáját adja meg, hanem él az emlékezetkutatás módszertanával is. Ezért a recenzeált kötet bevezetőjében a szerző jelzi, hogy a történeti szakanyag gyűjtéséhez is kitartó alapozás, más kiindulópontú elemzőkészség, sőt rétegzett problematikaként kibontható tabufosztás-igény volt szükséges. A háborús szereplők civil lakossággal szembeni erőszaktevéseinek forrásai, adatai, jegyzőkönyvei, tanúvallomásai ugyancsak rejtve-zárva-titkolva maradtak – az esetek minden tömegessége és kitudódása dacára –, de tabuként kezeltségük határozta meg alaptónusukat is a háborús eseményektől lényegében a rendszerváltásig. A módszertani és elméleti kérdések, a háborús nemi erőszak történetírásának historiográfiai előképei részint a „láthatatlan” problematika megvallását, a kimondatlan sérelmek kimondását, az elbeszélhetetlenül kínos bizonyságtételek immár világos megfogalmazását igényelték, melyeket Pető nem látott tovább halogathatónak. A kötetében ezért kiemelt tónust kap a hászázadok 154. (2020) 6. szám
