Századok – 2020
2020 / 6. szám - VITA - Bácsatyai Dániel: Válasz Zsoldos Attila kritikai észrevételeire
BÁCSATYAI DÁNIEL 1347 ismétlődő retorikájától, így csak akkor próbálkozhatnánk meg azzal, hogy beillesszük az öreg király vereségével végződő háború hadi krónikájába, ha azzal az előfeltételezéssel élünk, hogy oda kell tartoznia – szükségszerűségről azonban szó sincs. Továbbra is úgy gondolom, hogy e negyedik oklevél egy korábbi konfliktus lenyomata; azt olvassuk ugyanis benne, hogy István táborát akkor hagyták el bárói, amikor hadjáratot vezetett apja ellen, azaz ő volt a kezdeményező fél (in expeditione paulo ante habita contra karis simum patrem nostrum). A belháború során az ifjabb király csak a feketehalomi kitörés után ragadta magához a kezdeményezést, ekkor azonban már aligha volt okuk elhagyni őt azoknak, akik még a feketehalomi ostrom legsötétebb óráiban is kitartottak mellette. Meglehet, az okleveleket érintő kifogásaim némelyike valóban erőltetettnek tűnik, ám efféle korlátozott meggyőző erővel bíró elemeket ott is felfedezhetünk, ahol Zsoldos Attila a koronatanúk másik csoportja, az évkönyvek hitele ellen érvel. Bírálóm szerint ugyanis a tartalmi és filológiai kapcsolatot teljességgel nélkülöző osztrák és magyar évkönyvek – ha ugyan megbízhatóak egyáltalán – csak látszatra függetlenek egymástól; 11 ha a kérdéses hitelűnek beállított magyar évkönyvben a belháború 1267. évi keltezése nem másolói hiba vagy más félreértés eredménye, akkor az osztrák és magyar annales ek nek – a végtelenben találkozó párhuzamosok módjára – mégiscsak valamiféle kapcsolatban kellene állniuk egymással. E feltételezést egyedül az alapozza meg, hogy a fent már emlegetett három oklevél ellentmond az évkönyvek által fenntartott dátumnak. Mielőtt rátérnénk arra a módszertani tanulságokat ígérő kérdésre, hogy okleveleink megbízhatósága esetünkben valóban felülmúlja-e az elbeszélő forrásokét, vessünk egy közelebbi pillantást a sokat emlegetett osztrák évkönyvekre, különös tekintettel a szóban forgó kútfők kódexeiben tapasztalható rendkívül tanulságos jelenségekre. Mindenekelőtt azzal az évkönyvvel kell kezdenünk, amelyet Wilhelm Wattenbach a Klosterneuburgi évkönyv negyedik folytatásának nevezett el ( Continuatio Claustroneoburgensis IV., 1267–1279). 12 A forrást fenntartó 13. századi kódexnek (Bécs, ÖNB cod. ser. nov. 4189.) Klosterneuburghoz csak annyi köze van, hogy a Duna-parti Ágoston-rendi monostor könyvtárában maradt fenn; egyedüli tartalma, egy Kr. u. 218-tól 1348-ig terjedő évkönyv, elsősorban a ciszterci Heiligenkreuzhoz köthető. Bizonyos bejegyzések arra utalnak, hogy a kódexet egy ideig a ciszterci monostor közelében található kleinmariazelli apátságban használták, mielőtt a 14. század első felében Klosterneuburgban új otthonra talált volna. Az évkönyvet 1265-ig egyetlen kéz másolta, itt a más kódexek által is fenntartott Heiligenkreuzi évkönyv ( Continuatio Sancrucensis I–II. , 1225–1266) olvas ható.13 Szempontunkból most az a legfontosabb, hogy az 1266 és 1269 közötti időszak -11 Zsoldos Attila: Néhány kritikai megjegyzés i. m. 1335–1336. 12 Monumenta Germaniae Historica. Scriptores. (a továbbiakban: MGH SS) IX. Hannoverae 1851. 647–648. 13 A kéziratról lásd Ernst Klebel: Die Fassungen und Handschriften der österreichischen Annalistik. Jahrbuch für Landeskunde von Niederösterreich NF 21. (1928) 56–57.
