Századok – 2020
2020 / 6. szám - MŰHELY - Ignácz Károly: Mennyiben ismerhető meg az egyén választói magatartása?
IGNÁCZ KÁROLY 1321 szemben álló városrészi csoportokba szerveződtek, míg a választásokat irányítók többsége kormánypárti volt. Utóbbi egy esetben közvetlenül is befolyásolhatta az eredményt: 1881-ben a IX. választókerületben a szoros küzdelem végül úgy dőlt el, hogy a még szavazni kívánó ellenzékieket elutasították, a tiltakozásukat pedig karhalatommal nyomták el. Az ötödik fejezetben kerül sor a választói magatartás egyéni szinten történő elemzésére a névjegyzékek és szavazási listák feldolgozásával készített adatbázis alapján.5 Az ilyen vizsgálatok módszertani alapkérdése, hogy mi alapján csoportosítjuk a választókat. Gerhard a korábbi szakirodalomra támaszkodva6 sorolja kerületenként eltérő, 14–21 különböző ka tegóriába az esetenként 1500–3000-es létszámú választójogosultakat, köztük a 700–1500 fő közötti tényleges szavazókat. A kategóriák kialakítása során a névjegyzék foglalkozás adata mellett, ha szükséges, más forrásokat (lakcímjegyzék, adókimutatás) is bevonva arra törekszik, hogy az azonos kategóriába soroltak társadalmi státusza minél homogénebb legyen. A finom elemzéshez jól használható ez a részletes kategorizálás (egyes kategóriák csak a választók 1-2%-át jelentik), a szerző következtetéseit azonban néhol hiányosnak vagy éppen túl széttartónak érzem, amikor a sok részadat mellett háttérbe szorulnak a nagyobb összefüggések. Ugyanakkor a korrekt és részletes adatközlésnek köszönhetően az olvasó ezt a munkát akár maga is könnyen elvégezheti. A választójogosultak körének rövid bemutatása után a szavazástól való távol maradás kérdéseit elemzi a szerző. Manapság a társadalmi csoportok választási részvétele jelentősen különbözik: a magasabb státuszúak általában jóval nagyobb arányban mennek el szavazni. A Tisza Kálmán-korszakban éppen fordított a helyzet: inkább az alacsonyabb státuszúak választási hajlandósága volt magasabb. E meglepő jelenség azonban több sajátosság figyelembe vételével rögtön érthetővé válik. Az első a névjegyzékek jogosultsági adatának pontatlansága: egyrészt a választók egy része egy időben több kerület névjegyzékébe is bekerült, miközben ha szavazott, azt csak egy helyen tette, másrészt a választást megelőző évben készült összeírások a választások idejére már bizonyos mértékig elavultak. A második indok a választók komoly és nyílt elköteleződésével függ össze, ugyanis a távolmaradás hátterében nem feltétlenül a politikai értékválasztás, hanem a már tárgyalt választási rituálékban történő részvétel elutasítása állt. Végül azt is figyelembe kell venni, hogy a többségi választási rendszerben csak annyi szavazatot „gyűjtöttek be” a kortesek, ameny nyit a győzelemhez szükségesnek gondoltak, „hiszen minden egyes szavazatnak komoly költségei lehettek”.7 (241.) Mindezek fényében kell értékelni a részvételi adatokat, amelyek 5 A statisztikai elemzést egy kis érdekesség vezeti be: Gerhard kigyűjtötte, hogy maguk a képviselőjelöltek, ha az adott kerületben választók is voltak, nem vettek részt a voksolásban, azaz „nem volt illendő” önmagukra szavazniuk (235.). 6 A kötet több témájánál hivatkozik Horváth J. András munkáira, köztük leginkább az alábbira: József város választópolgársága az 1884. évi képviselőválasztás tükrében. Fons 5. (1998) 481–525. 7 A részvételi arányt tehát a pártok mozgósítási stratégiája is befolyásolta. Erre hoz példákat a IX. választókerület adatainak lakókörzetek szerinti elemzése, így azt, hogy a helyi kampány sokkal kevésbé
