Századok – 2020
2020 / 6. szám - MŰHELY - Ignácz Károly: Mennyiben ismerhető meg az egyén választói magatartása?
MENNYIBEN ISMERHETŐ MEG AZ EGYÉN VÁLASZTóI MAGATARTÁSA? 1318 (Terézváros, 1884) minden esetben fennmaradtak a választási jegyzőkönyvek, névjegyzékek és szavazási listák, amelyekből a szerző összeállította az elemzése alapjául szolgáló, 17 185 rekordot tartalmazó adatbázisát. Gerhard ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy tudatosan választotta egy már stabilizálódott korszak szokványos választásait, mert ezek adják vissza a tágabb kor választói magatartásának fő jellemzőit, azaz jól általánosíthatók. Ehhez azt is hozzátehetjük, hogy „a rendkívül eseményekkel tarkított, atipikus választások” (15.) – amelyek egyébként jobban felkeltik a történészek figyelmét – vizsgálata is csak akkor lehet teljes, ha azokat tudjuk mihez viszonyítani. A választói adatbázis elemzése előtt Gerhard négy nagyobb fejezetben mutatja be a tágabb témáját. Az első a szakirodalomról, módszertani kérdésekről és a forrásbázisról szól, de az olvasó nem csupán betekintést nyer, hanem kritikai összegzést is kap, így megismerheti a szerző saját állásfoglalását a dualista kor pártrendszeréről és választásairól folyó szakmai „vitákban”,2 illetve értékelését a választó magatartás hazai historio gráfiájáról. Külön kiemelendő A strukturális elemzés problémái című rövid alfejezet, ahol Gerhard a választói magatartás vizsgálatának egyik, általa is alkalmazni kívánt módszerével szembeni kritikákról ír. Arról, hogy milyen nehéz a névjegyzékek foglalkozási adataiból (társadalmi) kategóriákat konstruálni, majd az így kapott társadalmi és a meglévő választási adatokat összevetve statisztikai általánosításokat tenni. Mindezek ismerete elősegíti, hogy a későbbi következtetéseit megfelelő keretben és kellő óvatossággal fogalmazza meg. A szerző a második fejezetben a választási rendszert tekinti át röviden, a szabályozás gyakorlati következményeit pedig a későbbi fejezetekben tárgyalja. Ugyanakkor egy rövid esettanulmány keretében érdekes kérdésre kapunk választ: volt-e gerrymandering Budapesten, azaz 1877-ben valóban az eredmények manipulálása érdekében változtatták-e meg a választókerületek határait és méretét, vagy sem. Bár a korszakban ez nem is lett volna szokatlan, a fővárosban mégsem ez történt. Az alapvetően a közigazgatási kerületeken alapuló, így aránytalan beosztás elfogadásának hátterében ugyanis az egyes városrészek érdekérvényesítése és a választás lebonyolításának praktikus érvei álltak. A harmadik fejezet a pesti társadalom, illetve a fővárosi képviselőjelöltek főbb jellemzőit foglalja össze. Előbbi esetben elegendő csak a „helyszín” sajátosságainak érzékeltetése, miután a nyílt szavazás miatt a szerző később egyéni szinten tudja vizsgálni a választói magatartást, így nincs szüksége a vizsgált területek társadalmi és választási 2 Az egyik fő kérdésben, az akkori választások általános értékelésében alapvető nézetkülönbség mutatkozik Gerő András, illetve Szabó Dániel és Cieger András munkái között, azonban ezt sajnos nem lehet tényleges vitának tekinteni. Gerő ugyanis az 1988-as, Az elsöprő kisebbség címen megjelent művének eredeti koncepcióját ért komoly kritikákra semmilyen módon nem reagált, amikor közel 20 év után, 2017-ben újra, kibővítve megjelentette a könyvét. Gerhard korrekten összefoglalja a kétféle megközelítést, de egyértelműen jelzi, hogy a Gerővel szemben kritikus történészek részletesebb kutatásokon és alaposabb érvelésen alapuló értékelését fogadja el, amelyet a saját eredményei is alátámasztanak.
