Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET 1308 Meghaladásuk igényéből született az európai történelem újabb eszméje,56 azután a transznacionális történelem, majd az európai történelem transzcendálására a globális történelem gondolata és programja.57 A „nagy elbeszélések” gyakran idézett felbomlása valójában a történelem aktorainak számító alanyok felbomlásának következménye. Végeredményben a „nemzet”, a „társadalom” vagy valamely társadalmi csoport, vagy maga a „nyugat” nem működik többé mint a történelem olyan alanya, amely szervezné az elbeszélést, s a múltból a jövőbe mutatna, s amely létével olyan értelmezési keretet biztosítana, amely automatikusan ott áll az egyes résztörténetek mögött és értelmezési tartományt biztosít számukra. 58 A történeti idő és a történelem alanyainak felbomlása részben magának a történetírásnak a terméke. A történetiség gondolatának radikális végigvitele mutatja a jelent minden adottságával esetlegesnek, s ezért kérdőjeleződik meg mindazon történeti tudás érvényessége, amely e jelennek saját tudása.59 Részben Foucault mun kái nyomán vált általánossá az a nézet, hogy a megfigyelhető jelenségek eredetének 56 Hartmut Kaelble: Sozialgeschichte Europas. 1945 bis zur Gegenwart. München 2007.; Imagining Earth. Concepts of Wholeness in Cultural Constructions of Our Home Planet. Eds. Solvejg Nitzke – Nicolas Pethes. (Culture and Theory 142.) Bielefeld 2017.; Matthias Middell – Katja Naumann: Global history and the spatial turn: from the impact of area studies to the study of critical junctures of globalization. Journal of Global History 5. (2010) 1. sz. 149–170. 57 Gyáni Gábor: Nemzeti versus transznacionális történetírás: égető dilemmák. In: Uő: Nemzeti vagy transznacionális történelem i. m. 99–136. A globális történelem iránti igényből fakad a „nyugat” dekonstrukciója a posztkoloniális megközelítés, illetve az orientalizmus jelszava alatt, amely a nyugati látószöget alkalmazó történetírást kritizálja. Ezt az érvelést kritikusan a visszájára fordítja egy elemzés, amely a „nyugatot” bíráló különféle elbeszélések – az orosz szlavofilektől a posztkolonialista megközelítésekig – nyugat konstrukcióinak sematikus elemeit veszi górcső alá. Ian Buruma – Avishai Margalit: Occidentalism. New York, NY 2004. 58 Amint K. Horváth Luhman alapján hangsúlyozza, identitás nélkül nem lehetséges semmilyen kontinuitás, sőt, még kronológia sem. K. Horváth Zsolt: Betegségek, pszichopatológiák és időstruktúrák. Emlékezés és jövő a nagy háború után. Korall 2015. 59. sz. 54– 81. A „nagy elbeszélések” problémáiról lásd Takács Ádám : A történelem vége, mint történeti állapot. In: Határtalan médiakultúra. Szerk. Antalóczy Tímea. Bp. 2015. 161– 171. 59 Takács Ádám: Az idő nyomai. Michel Foucault és a történelem problémája. H. n. [Bp.] 2018. 24–25. Foucault – Takács interpretációja szerint – éppen a történetiségben való létezés teljessége miatt a filozófiai gondolkodás egyetlen útjának csak a történeti vizsgálódást tartotta, amelynek kritikai funkciója kellett legyen a saját jelen evidenciáival való szakítás. Ezáltal a történeti vizsgálódás a jelen elemzése, annak feltárása, hogy kik vagyunk mi. Ez a megközelítés a történeti forrásokban nem egy egykori valóságösszefüggés töredékét – nyomait – látja, amelyből az egykor voltra mint jelenünk előzményére kell következtetni, hanem támpontokat egy alternatív múlt elgondolásához, amely megmutatja jelenünk igazi származását, igazi arcát. Lásd Takács Á .: Az idő nyomai i. m. 59–60. Meglátásom szerint Takács levezetésében is ho mályban marad, hogy miként válik lehetségessé a foucault-i történeti vizsgálódások révén egy a jelentől eltérő jelen elgondolása, hiszen ebben az esetben az alternatív jelennek – azaz a jelen mibenlétéről szóló alternatív tudásnak – legalábbis potenciálisan benne kellett rejlenie az adott jelenben is, s kellett, hogy létezzenek azok a gondolkodási utak, amelyeken elindulva az alternatív múlt képe feltárható volt. Így legföljebb a jelen pluralitásának kiaknázásáról lehet szó, nem a jelennel való teljes szakításról, evidenciaszakadásról, mint Takács írja. Ehhez lásd Bódy Zsombor: Michel Foucault és a történeti diszciplína ma. In: A történész szerszámosládája. A jelenkori történeti gondolkodás néhány aspektusa. Bp. 2002. 37–50.
