Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
BóDY ZSOMBOR 1309 történeti megismerése olyan tevékenység, amely lebontja a múlt egységes képét. 60 A genealógia – amely a jelenségek megértésének módszereként eredetük feltárását kínálja – hamis eredettörténetekként leplezi le mindazt, amire a történelem alanyainak léte alapul, s ezzel eltörlődnek azok a „nagy elbeszélések” is, amelyeknek ezek voltak a szereplői.61 Korábban a genealógiai megközelítés nem feltétlenül je lentette a történelem dezintegrálását. Egyes történetek bírálata azt szolgálta, hogy a genuine alapító történetek annál tisztábban álljanak előttünk. A genealógia ilyen alkalmazása azonban határozottan megkíván valamilyen víziót és várakozási horizontot.62 Miután azonban az utóbbi évtizedekben a jövő horizontja homályossá vált, úgy tűnik – Foucault munkái s a konstruktivista szemlélet nyomán –, hogy más genealógia nem is lehetséges, csak az, amelyik felbontja a történelmet, megszünteti a kontinuitásokat és felszámolja a történeti időbeliséget.63 Ebből fakad, hogy amikor vissza akarják helyezni a történetírást korábbi pozíciójába és újrateremteni a tapasztalati tér és várakozási horizontok dinamikáját, amelyben a történeti idő a múltból a jövő felé haladhat, olyan kategóriákat keresnek, amelyekre újra „nagy elbeszéléseket” lehet építeni.64 Azonban egyáltalán nem nyilvánvaló, hogyan lehetne teleologikus történelmet kreálni, vagy valamifajta általánosan elfogadott történelemfilozófiát teremteni. Teleológiát nem lehet szándékosan, pusztán a teleológia akarásával felállítani. Az utolsó ilyen kísérlet – a hegeli történelemfilozófia kései visszfénye –, amely a történelem végéről beszélt, feltűnően csekély meggyőző erővel rendelkezett. Fukuyama meg akarta menteni a „nyugatot” mint a történelem alanyát, megállítva a történeti időt. Ha a történelem véget ér, a „nyugat” változatlan 60 Burke szerint az alapító mítoszokban az egykori cselekvők tevékenységének nem szándékolt következményeit úgy tekintik, mintha azok a cselekvők céljai lettek volna. A történetírás lerombolja ezeket az alapító mítoszokat, s ezzel a történelem fragmentáltságára emlékeztet. Burke példája Durkheim és Luther mint a szociológia, illetve a reformáció alapító atyái. Burke, P .: Varieties of Cultural History i. m. 58–59. Az alapító mítoszok rombolásával Burke szerint a történetírás egy kritikai jellegű emlékezeti funkciót tölt be, azonban ennek alapjait és részleteit taglalja. 61 Takács Ádám kifejti, hogy nem a történelem ér véget a „nagy elbeszélések” végével, csupán a többé-kevésbé világosan körvonalazott társadalmi/politikai alternatívák. Takács Á.: A történelem vége i. m. Koselleck terminológiájába átfordítva azt mondhatjuk, hogy ezekben az alternatívákban állt össze a várakozási horizont. 62 Mint Schwendtner megmutatja, még a nietzschei genealógiának is volt egy jövőre orientáltsága. Azért elemezte azt, ami a múltból származott, hogy utat nyisson egy jövő felé. Még a husserli vagy heideggeri genealógia felfogás is azt célozta, hogy a jelen szempontjából alapító jelentőségű múlt események tanulmányozása révén, a jelent éppenséggel relativizálva, de új jövőre nyitott alapítások váljanak láthatóvá, vagy régiek eredeti értelme újra tisztán álljon, s így teherbíró alapja legyen jövőre irányuló várakozásokkal telített identitásoknak. Az alapítás vagy az alapításokhoz való kapcsolódás mindenesetre számukra lehetséges volt. Schwendtner Tibor: Eljövendő múlt. Genealógia Nietzschénél, Husserlnél és Heideggernél. Bp. 2011. 63 „A történetírás megszabadult az időtől” – idézi Foucault-tól. Lásd Takács Á.: Az idő nyomai i. m. 31. 64 Kollektív történeti alanyok konstruálásának lehetőségét keresi: Jérome Baschet: L’histoire face au présent perpétuel. Quelques remarques sur la relation passé/futur. In: Les Usages politique du passé. Dir. François Hartog – Jacques Revel. Paris 2001. 55–74.
