Századok – 2020

2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?

AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET

1304

teletűzdelt patetikus ünnepi beszédeken és a gyenge történelmi regényeken mind a megfelelő értelmező kontextust megteremtő módszertant kérik számon.39

Ám miközben a szakmaiság védelme fontosabbnak tűnik, mint valaha, a védelmül hivatkozott módszertan – amely a vázolt történeti időfelfogáson nyugszik, s amely egykor tudománnyá tette a történetírást – megkérdőjelezhetővé vagy számos diagnózis szerint maga is történelemmé, a múlt részévé vált. Az emlékezet áradata és a történetírás legújabb fejlődési irányai ezt a kérdést megkerülhetetlenné teszik.

Az emlékezeti piac expanziója és a történészek reakciói

Érdemes kicsit elidőzni a történeti emlékezet hullámánál, mert olyan jelenség ez, amely jól mutatja, hogy a történetírás klasszikus koncepciója hogyan kérdőjeleződött meg. A történeti emlékezet – és az örökség – fogalmának fejlődéséről számos tanulmány áll rendelkezésre.40

E fogalmaknak az 1970-es évek végén kezdődött felemelkedését egyfajta krízisjelenségként értékelik. Gyakran metaforákkal írják le, betegség, abúzus vagy természeti katasztrófák képével, mint például az áradat. Ezek az elemzések a történeti emlékezet jelenségkörét a professzionális történetírás számára veszélyként azonosítják, vagy a professzionális történetírás válságának eredményeként értelmezik.41

Emlékezetnek és történetírásnak ez a szembeállítása nem mai keletű; Halbwachs, az emlékezet kutatásának egyik elindítója is szembe állította már a történelmet és az emlékezetet, éppen az időhöz való viszonyulásuk eltérése miatt. Az utóbbi mindig egy élő emberi közösséghez kötött, míg a történelem kívül áll a lehetséges közösségeken, s feladata nem a megemlékezés, hanem az elemzés.

42 Az emlékezet őrzi az időnek egy olyan tapasztalatát, amelyen keresztül a megemlékező közösség fenntartja önmaga identitását, míg a történész feladata, Halbwachs szerint, a múlt időbeliségének feltárása, függetlenül minden megélt időtapasztalattól és a jelentől. Halbwachs úgy vélte, hogy ha a történész az emlékezet területére 39 Például Apor P. :

Hitelesség és hitetlenség i.

m.

40 Az örökségről általában Sonkoly Gábor: Bolyhos tájaink. A

kulturális örökség történelmi értelmezései.

Bp. 2016. 17

–

33. Az

örökségről Közép-Európában lásd Péter Erdősi –

Gábor Sonkoly:

Levels of National Heritage Building in Central Europe since 1990. In: Kulturerbe als soziokulturelle Praxis. Hrsg. Móritz Csáky – Monika Sommer. Innsbruck–Wien–Bozen 2005. 47–

163.

41 Gyáni G.: Történelem, vagy csupán emlékezet i.

m.; Rainer M. J.: “...az emlékezet is konfrontáló

dott a történetírás múltképével...” i. m.; K. Horváth Zsolt: Az

emlékezet betegei. Bp. 2015.; Tzvetan Todorov: Les abus de la mémoire. Paris 1995.; Jacques Revel:

Le fardeau de la mémoire. In: Parcours critique. Douze exercices d’histoire sociale. Paris 2006. 371–

387.

42 Pierre Nora szerint a fordulat, amikor a történetírás eltávolodott attól az emlékezeti funkciótól, amelynek betöltésére a 19. században létrejött, s ehelyett egy kritikai funkciót vett magára – amit lényegében az Annales iskola létrejöttéhez köt Nora –, nagyjából azzal egyidőben történt, amikor Halbwachs megírta elemzéseit a kollektív emlékezetről. Lásd Nora, P.:

Pour une histoire contemporaine i.

m.