Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Kövér György: Kanyarodás keletre, nyitás nyugatra: Pach Zsigmond Pál pályafordulása
KÖVÉR GYÖRGY 1269 állattenyésztés és földmívelés – és azok között, amelyeknek alapja az elsajátításnál használt munkaeszközök anyaga, tehát pl. a pattintott kő, a csiszolt kő és a fémek különböző fajtái”.53 Ezek után mondta ki a végső szentenciát: „Könyvük, ha a szakembereknek a tudományos kutatáshoz szempontokat nem is nyújt (legfeljebb a polgári szakemberek figyelmét hívja fel a marxista történetírás szempontjaira), hibái mellett is alkalmas arra, hogy demokratikus tankönyvül szolgáljon.”54 Nem állítja tehát, hogy nincs komoly kifogása, de használhatónak tartja. Ezután következett a disszertáció 1948-ban, amikor – egy időre – utoljára lehetett egyetemi doktorátust szerezni. Ráadásul a centenárium miatt is nagy volt a tolongás 1848 agrártörténeti problémái körül. A Szekfű-tanítvány Mérei Gyulának a Teleki Intézet kiadásában jelent meg könyve a mezőgazdaság és agrártársadalom 1848 előtti fejlődéséről, Spira György, aki ekkoriban cserélte fel költői ambícióit történészire, két nagy tanulmányt szentelt ’48 társadalmi előzményeinek, az elsőt kimondottan a mezőgazdasági munkaerőhiánynak.55 A fordulat évében ebben a bő felhozatalban ideológiai szempontból legkeresettebbnek nyilván a Társadalmi Szemle számított. Pach tanulmánya azonban a marxista reto rika mögött meglehetősen mértéktartónak tűnt. A kötelező Marx- és Molnár Erikhivatkozások után (A Tőke I. kötete még németül!) felvonultak a magyar gazdaságtörténet forrásszámba menő klasszikusai (Berzeviczy, Dessewffy Emil, Fényes Elek, Galgóczy, Lónyay, Széchenyi, Tóth Lőrinc, Trefort) mellett sorra a historikus generációk: Acsády, Thirring, Tagányi, majd Szekfű, Iványi-Grünwald, Szabó Dezső és Szabó István, illetve a fiatalabb Domanovszky-tanítványok közül Wellmann és Belitzky. Különösen erőteljes a hivatkozás Szabó Istvánra és Wellmann Imrére.56 Mintha tudatosan egyforma távolságot igyekezne tartani Pach minden irányzattól. S a hangvétel is mérlegelő volt az egyik fő kérdésnek számító Bauernlegen megítélésében: vagyis atekintetben, hogy a jobbágytelek földesúr általi „elvétele, elrablása” hogyan és mennyire függött össze „az allodiális 53 Uo. 827. Molnár a helyesbítendő részletkérdések között említette: „Ami pedig a szláv népek történeti fejlődését illeti, ezen a területen, bár bizonyos fenntartásokkal élnek, alapjában mégis az imperialista német történetírás hagyományainak hatása alatt állnak, amidőn pl. az orosz államalapítást normann hódításra vezetik vissza.” Uo. 828. 54 Uo. 828. 55 Mérei Gyula: Mezőgazdaság és agrártársadalom Magyarországon 1790–1848. Bp. 1948.; Spira György: A „szunnyadó láva”. A bomló magyar feudalizmus munkaerőválságáról. Valóság 4. (1948) 3. sz. 174–195. Az előbbi két marxista kritikát is kapott rögvest márciusban: az egyiket Pachtól (az akkoriban használt szerzői néven P. Zsigmond Pálként jegyezte), a másikat S. Sándor Páltól (a még csak alakulófélben lévő új Gazdaságtörténeti Tanszék két későbbi vezető alakjától). Az előbbi a Forum 3. (1948) 3. sz. 252–254, az utóbbi a Valóság 4. (1948) 3. sz. 256–259 hasábjain. 56 Wellmannak már a szakdolgozatban is buzgón idézett Grassalkovich uradalomtörténetét citálja előszeretettel, s Szabó Istvánnak egyik legújabb műve (Szabó István: A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. In: Értekezések a történeti tudományok köréből XXVI. kötet 4. sz. Bp. 1947.), ha lehet, talán még nagyobb figyelemben részesül.
