Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Keller Márkus: Idősek lakhatása. Az Öregek Háza a budafoki kísérleti lakótelepen
IDŐSEK LAKHATÁSA 1252 folytatásának lehetőségét tartották a legfontosabbnak. Vajon mennyire visszaigazolható ez a tiszteletteljes megközelítés az Öregek Házáról folyó közbeszéd kapcsán? Az idősek lakhatásáról folyó diskurzus néhány jellemzőjét elemezve feltűnő, hogy kevés kivétellel az idősek lakhatásáról és különösen az Öregek Házáról szóló közbeszéd a napi- és hetilapok hasábjain folyt. Láthattuk, hogy a társadalom öregedéséről természetesen készültek tudományos publikációk is, de a kifejezetten az öregek lakáshelyzetére koncentráló szociológiai tanulmányra 1985-ig kellett várni.79 Ez lehet annak következménye, hogy az idősek lakhatásáról folyó diskurzust valójában az építészek kezdeményezték, és ők voltak azok, akik a sajtóban a kérdés szakértőiként megjelentek.80 Ebből a szakértői pozícióból cselekedve hívták aztán meg a probléma közös elemzésére a több tudományág (demográfia, szociológia, gerontológia, közgazdaságtan) képviselőit.81 Feltűnő, hogy a magány leküzdéséről, a közösség építéséről is mindig az építészek nyilatkoztak.82 Még izgalmasabb ez az eredmény, ha azt is számí tásba vesszük, hogy az építészek értelmiségi, társadalommérnöki pozíciója éppen az 1960-as évektől rendült meg – Magyarországon és szerte Európában egyaránt. Ettől az időponttól erősödtek azok a hangok, melyek a technológia és a gazdaságosság uralmát panaszolták az építészeti gondolat felett.83 Természetesen a „szakértők” mellett az újságírók, a riportokat készítők és az újságcikkeket megfogalmazók is formálták azt a képet, amely az idősekről az Öregek Háza kapcsán kialakult. Sokat elmond az idősekről való gondolkodásról az, hogy legkevésbé éppen maguk a nyugdíjasok jelentek meg a kérdést tárgyaló írásokban. Ha mégis, akkor is inkább illusztrációként, fényképszerűen, de semmiképpen sem a diskurzus alakítóiként. 84 Amint korábban láthattuk, a hivatalos szakmai értékelés szerint az idősek egyik legfontosabb vágya az önállóság volt, az önálló életvitel képességének megőrzése. Ez a vágy és annak fontossága a laikus közbeszédben is megjelent. Ezek mellett természetesen más, időseknek tulajdonított szükségletek is megfogalmazódtak a sajtó nyilvánosságában. Közülük az első a közösség iránti vágy. A közösségben létezés igénye két formában is megjelent: az egyik a családdal, a gyerekkel és az unokákkal való együttlét, a másik az egykorú társakkal való kapcsolattartás. Az időseknek tulajdonított közösség iránti vágy említése mindig összekapcsolódott a visszavonulás, visszahúzódás lehetőségének biztosításával. Mindkét igény egyben feladatként is jelent meg a társadalom számára, de mindkettőre megoldást kínált a nyugdíjas 79 Ernst G.: Az öregkorú népesség lakáshelyzete i. m. 127–147. 80 Zoltán L. – Spiró É.: Az öregek lakáshelyzete. i. m. 44–45. 81 Zoltán L.: Öt tudományág közös gondja i. m. 9.; Miklós D.: Első lépések a korszerű gondozási formák felé i. m. 4. 82 Szabolcsi G.: A XXII. Kerület i. m. 42.; Fedor Éva: Felépül az első „öregek háza“. Magyar Nemzet, 1967. december 30. 5.; Várkonyi M. : Tatabánya már jelentkezett i. m. 3.; Varga Zs.: Családi szálloda i. m. 4. 83 Keller Márkus: Szocialista lakhatás. Bp. 2017. 84 Joós F. I.: Eltartási szerződés helyett: öregotthon i. m. 23–24.
