Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Fónagy Zoltán: Kollektív erőszak az 1848-as paraszti mozgalmakban. Tipológiai kísérlet
FóNAGY ZOLTÁN 1181 halálos áldozattal járó zendüléstől eltekintve48 – mikroszintűnek tekinthetők. Jellemzően spontán, rövid lefolyású akciók zajlottak, és a kollektív erőszak zömmel a gazdasági erőforrások újraosztására irányult. Valódi fegyvereket nem vagy alig alkalmaztak: az erőszakosan fellépő csoport tagjai ugyanakkor gyakran nyomatékosították fenyegetésüket fegyverként is használható szerszámokkal (kasza, fejsze, kapa) vagy botokkal. Véres összeütközés viszonylag ritkán fordult elő, és túlnyomórészt azok során is csak sérüléseket okoztak, emberi élet kioltása alig fordult elő. (A következő hónapokban kibontakozó délvidéki, illetve erdélyi mozgalmak ebből a szempontból új minőséget képviseltek.) Emberek jellemzően akkor váltak a fizikai erőszak elszenvedőivé, ha munkaköri kötelességükből eredően akadályozni próbálták a folyamatban lévő akciót. A viszonylag kis számú személyi sérülést többnyire urasági alkalmazottak, főleg a földesúri tulajdon védelmére alkalmazott közegek, pásztorok, csőszök, erdőkerülők, vadőrök szenvedték el. Ritkán, de előfordult a hatalmi hierarchia alsó szintjén elhelyezkedő falusi jegyzők elleni tényleges fizikai erőszak is. Kivételszámba ment a magasabb hatalmi pozíciót betöltő személyek – uradalmi tiszttartók, vármegyei tisztviselők – fizikai bántalmazása, földesúrral kapcsolatban pedig a vizsgált időszakból ilyenről nincs tudomásunk. A kivételes esetek közé tartozik az április 23-án az Arad megyei Gyulavarsándon kitört zendülés, ahol a nép a szolgabírót, aki az önkényesen „letett” jegyzőt vissza akarta helyezni hivatalába, tettlegesen megtámadta. A templom előtt csoportosult néppel szemben a tisztviselő hiába próbálkozott a hatalmi szóval: „Azonnal szidalmakkal megtámadtak, nyakon ragadtak s felső öltönyömet leszaggatták. Sőt botokkal is ütni akartak”, de ezt szerencsésen kikerülte. Sikerült bemenekülnie a jegyzői lakba, ahonnan ugyan megpróbálták kirángatni, de végül az elöljárók segítségével sikerült megmenekülnie. Utána „az uradalmi tiszteket keresték ugyancsak agyonverhetés végett”, ők viszont már a mozgalom kezdetén elővigyázatosan távoztak a helységből. 49 Nem tudni, valóra váltotta volna-e fenyegetését a felbolydult tömeg, ugyanis az ilyesmi – szemben a tényleges test elleni erőszakkal – nem számított ritkaságnak. A hivatalos beszámolókon is átsüt a hatalom képviselőinek megdöbbenése, hogy uradalmi és vármegyei tisztviselőknek olyan sértő kifejezéseket kellett lenyelniük, amelyek a forradalom előtt azonnali súlyos retorziót vontak volna maguk után. 48 Mindkét súlyosabb konfliktusra a későbbi etnikai jellegű polgárháború régiójában: a Délvidéken, illetve Erdélyben került sor. Mindkettőben fontos szerepet kaptak olyan külső aktorok, akik a szerb, illetve román nemzeti célok bázisaként tekintettek a parasztságra. A nagykikindai húsvéti zendülést részletesen ismertetését lásd Varsányi P.: Nagykikinda i. m. 718–742., a mihálcfalvi, sortűzzel végződött paraszti akcióra: Egyed Ákos: Erdély 1848–1849. 2. kiadás. Csíkszereda 2010. 155–157. 49 Ember Gy.: Iratok i. m. 205–207.
