Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Fónagy Zoltán: Kollektív erőszak az 1848-as paraszti mozgalmakban. Tipológiai kísérlet
KOLLEKTÍV ERŐSZAK AZ 1848-AS PARASZTI MOZGALMAKBAN 1168 fejlődés nemcsak új erőszakformákat tesz lehetővé, de meg is növeli alkalmazásának hatékonyságát. 8 Az erőszak fogalma éppen trivialitása miatt nehezen definiálható: számos eltérő jelentéstartalmával találkozhatunk mind a hétköznapi életben, mind a tudományban. Az erőszaknak a történettudomány szempontjából használható kategóriái feltérképezésében Gyáni Gábornak a kollektív erőszak és a társadalmi mozgalmak összefüggéseivel foglalkozó fogalmi és historiográfiai áttekintését, valamint Tomka Béla hasonló tárgyú tanulmányát vettem kiindulópontul.9 Bár a társadalomtudományok az erőszak fogalmát egyre szélesebb értelmezési keretben használják, így megkülönböztetnek fizikai, pszichikai, intézményes, strukturális, kulturális és szimbolikus erőszakot, magam a következőkben a történeti kutatásokban leggyakrabban használt szűk értelmezést vettem alapul: vizsgálatom tárgyát a fizikai erőszakra szűkítettem. Charles Tilly meghatározása szerint kollektív erőszaknak minősülnek a személyeket vagy tárgyakat fizikailag károsító, csoportosan, együttműködve elkövetett cselekmények. (A csoport létszámának minimuma tekintetében a szakirodalomban meglehetősen eltérő kritériumokkal lehet találkozni.) A kollektív erőszak megjelenési formái közé sorolják a zavargásokat, lázadásokat, pogromokat. A kollektív erőszak nem feltétlenül politikai töltetű.10 Tilly a 16–20. század közötti nyugat-európai történelem vizsgálata folytán az erőszak három alapformáját különböztette meg egymástól, és jellemző előfordulásuk között időrendi sorrendet állapított meg, bár hangsúlyozza, hogy sok esetben ugyanazon esemény egyszerre több típus jegyeit is mutathatja.11 A leg ősibb típus a versengő ( kompetitív ) kollektív akció, amely a kisebb lokális közösségek között vagy azokon belül visszatérően kirobbanó ellenségeskedések formájában nyilvánul meg. A második típust a reaktív jellegű, bizonyos fajta jogok elvesz tése elleni, erőszakba torkolló kollektív tiltakozó akciók alkotják. A reaktív jellegű konfliktusok jellemzően kisközösségek, „természetes egyesülések” keretében zajlanak le, többnyire formális vezető nélkül. Nem igényelnek külön szervezést, 8 Pabis Eszter: Az interdiszciplináris erőszak-kutatás eredményeiről és problematikájáról. In: Az erőszak reprezentációi. Szerk. Uő. Debrecen 2015. 18. 9 Gyáni Gábor: Kollektív erőszak és társadalmi mozgalmak. In: 1956. Erőszak és emlékezet. Tanulmá nyok. Szerk. Müller Rolf – Takács Tibor – Tulipán Éva. Bp. 2017.; Tomka Béla: Erőszak a történelem ben: jelentések és hosszú távú trendek. Aetas 33. (2018) 3. sz. 170–185. 10 Tomka B.: Erőszak i. m. 178–179. 11 Tillynek a kollektív erőszak tipológiájával és modelljeivel foglalkozó gazdag munkásságából a következő tanulmányaiban találtam releváns szempontokat vizsgálatomhoz: Charles Tilly: European Violence and Collective Action since 1700. Social Research 53. (1986) 159–184.; Uő: Models and Realities of Popular Collective Action. Social Research 52. (1985) (Social Movements) 717–747.; Uő: Hauptformen kollektiver Aktion in Westeuropa 1500–1975. Geschichte und Gesellschaft 3. (1977) 2. sz. (Sozialer Protest) 153–163.
