Századok – 2020

2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Novák Attila: Pszichoanalízis és cionizmus között. József András analitikus az ÁVH fogságában (1953

NOVÁK ATTILA 1019 – Groszberg Ervin ortodox tanítót, az ortodoxia (mely az egységes hitközségi szervezetben tagozatként működött) Talmud Tórájának18 vezetőjét 19 , valamint az említett Benoschofsky Ilonát, aki korábban – a legális időkben – a magyar­országi Mapai cionista párt (Ichud Mapai) vezetőségének is tagja volt. Az össze­esküvés bizonyításához kreálni kellett továbbá egy cionista fegyveres csoportot is, amelyet az akkor illegálisan működő baloldali Hasomer Hacair (marxista cionista szervezet) és a Mizrachi (vallásos cionista mozgalom) fiataljaiban talál­tak meg. Engländer Tibort (1932–2012), a sómérok (somrim = őrök /héberül/, a már említett Hasomer Hacair tagjai) vezetőjét 1953. január 29-én vette őri­zetbe az Államvédelmi Hatóság Budapesti Osztálya. Másnap Forgács Jánost, Fényes Istvánt és Radó Miklóst tartóztatták le. Február 26-án pedig Kovácsi Editet, Pollák Tibort és Schmelzer Kornélt (őt a Mizrachi vezetőjeként) állítot­ták elő. De őrizetbe került 1953. március 19-én Rónai Zoltán rendőrnyomozó alezredes is, aki a zsidó tanács alkalmazottja volt 1944-ben, és Stöckler Lajos segélyben részesítette 1950-től kezdve. Mind a két tény súlyosan esett a latba letartóztatásakor, bár nagyobb hangsúllyal a Zsidó Tanácsnál „elkövetett né­pellenes büntettet” említették. 20 József Andrást minden bizonnyal mint Joint-tisztviselőt állították elő, hiszen a szervezettel kapcsolatban álló rendőrségi embert, Bartók Ervint (ő a pénzekkel foglalkozott), valamint Biener Alfrédnét, Keszler Emilt és Marosi Józsefnét is letartóztatták. 21 A magyarországi rabbikar – élén Schwarcz Benjáminnal (1880–1960), az Országos Rabbitanács elnökével és Czitron Józseffel (1895–1957), az Ortodox Rabbitanács elnökével – egészen kivételes bátorságot tanúsítva március 3-án be­advánnyal fordult az akkor miniszterelnök-helyettes Nagy Imréhez Stöckler ér­dekében. A beadványt az összes magyarországi rabbi aláírta.22 Ebben Stöcklernek a gettó és a hitközség élén betöltött szerepére hivatkoztak és kegyelmet kértek számára, amennyiben nem „politikai bűncselekmény elkövetése miatt folyik el­lene eljárás”. 23 18 Szó szerint: a Talmud tanulmányozása. Tágabb értelemben zsidó hitoktatás, konkrétan ezzel foglal­kozó intézményt is jelölhet. 19 Novák Attila: Ortodox tanító az állambiztonság fogságában. Szombat 18. (2006.) 2. sz. 18–20. 20 ÁBTL 3.1.9 (V-150299). Rónai Zoltán. Rónai 1953. szeptember 3-án szabadult. Balassi Béla ál­lamvédelmi őrnagy és főosztályvezető megjegyezte: „Őrizetbevétele után a BM. Személyzeti Főosztálya állásából azonnali hatállyal elbocsátotta, ugyanakkor családja részére az illetmény folyósítását beszün­tette.” Fizetésének egy „bizonyos részét” ugyanakkor tovább folyósították a családnak. 21 Müller Rolf: Az erőszak neve i. m. 197. 22 Idézi Varga László: A Zsidó Tanács utóélete. (https://bit.ly/2BwpeTh, letöltés 2020. ápr. 21.) 23 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents