Századok – 2019
2019 / 5. szám - TANULMÁNYOK - B. Szabó János . Sudár Balázs: Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig
KENDE ÉS GYULA? 950 inkább az előbbit, az arabok inkább az utóbbit használják. Példa lehet erre V. Bahrám szászánida király mellékneve, amelyet egyes esetekben Gúr, máskor Dzsúr formában jegyeznek le. Ugyanígy ingadozik Gurgán/Dzsurdzsán (ناگرگ ) vagy Azerbajdzsán/Azerbajgán ( ناگدابرذآ ) tartomány nevének lejegy zése is. Mindez annyit jelent, hogy cseppet sem egyértelmű a ’dzs’ olvasata, számos közeli hang szóba jöhet, a ’g’-ig bezárólag, így tehát akár egy gula olvasat is lehetséges. (A kérdés a madzsgarijja olvasata esetében sem közömbös!) Teljesen bizonytalan az első szótag magánhangzója, az arab betűs szövegek semmilyen fogódzót nem kínálnak, éppen úgy lehet dzsila mint dzsula, vagy éppen valami más is. kndh A szó olvasatának problémái az első perctől kezdve egyértelműek voltak. Ibn Ruszta magyar közreadója, Vámbéry Ármin 1882-ben három féle (!) lehetőséget is közölt. A fordításban a kundu alakot preferálta, majd Ibn Fadlán „ kender chákánjával” összevetve kendét említett, amelyet szerinte helyesen kündü nek kellene olvasni. Az első megoldást valószínűleg a magyar krónikás hagyomány vezére, Cundu ihlette; a kende pedig talán az oszmanista háttérnek köszönhető: a betűsort egy vérbeli turkológus magas hangrendűnek látja. Csakhogy a lejegyzés arab nyelvi környezetben született, márpedig az arab nyelv – és a lejegyzésére szolgáló ábécé – nem érzékeny a magas és a mély hangrendű szavak megkülönböztetésére, ez majd csak a török „helyesírásban” alakul ki, évszázadokkal Ibn Ruszta tevékenykedése után. Azaz a korai arab földrajzíró aligha azért használta a kérdéses betűket, mert magas hangrendű szót kívánt lejegyezni. Ez esetben tehát az arab betűs török helyesírás kiváló ismerete valójában tévútra vezeti az olvasót. Végezetül a harmadik forma, a kündü magyarázata is meglehetősen talányos, valószínűleg a magas hangrendűség érzésének, a magyar Cundu alaknak, valamint a kazár „kender” cím tekintetbe vételének köszönhető. Néhány évvel később (1892) Kuun Géza sokkal következetesebben járt el: a szót kendeh nek írta át, amelyet szerinte kendének kellene olvasni, és a későb biekben is ehhez tartotta magát. Az olvasat kialakításában – az oszmánban a kef magas hangrendű szavakban való használata mellett – minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy a ndh betűcsoport egybeesik a perzsa igék jelen idejű melléknévi igenévképzőjével. Ez egyfelől szintén támogatta a magas hangrendű olvasatot – hiszen az oszmánban így olvassák –, másrészt szinte természetessé tette, hogy az ’n’ és a ’d’ közé ne olvassunk magánhangzót. Mindezek a magyar kend szóval vagy a Kendeffy névvel kiegészülve könnyen
