Századok – 2019
2019 / 5. szám - TANULMÁNYOK - B. Szabó János . Sudár Balázs: Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig
KENDE ÉS GYULA? 934 magán az Árpád-házon belül képzelte el:30 a szakrális uralkodó, a kündü mellett a napi hatalomgyakorlást egy ifjabb családtag, a gyula látta volna el.31 Az elképzelés jó ideig nem talált utat a történeti szakirodalomba, csírájában azonban tovább élt Alföldi András 1933-as tanulmányában, amelyben a szerző Róheim etnográfiai megközelítéséhez hasonló – de már nem a korai pszichológiai iskolák szellemi hátterére épülő – módszerekkel foglalkozott a duális hatalmi berendezkedés példáival és feltételezett gyökereivel a sztyeppén. 32 A szakralitás kidomborítása csak később, Györffy György 1955-ben publikált hipotézisében erősödött fel, de az államvezetés hangsúlyozott dualitásával ellentétben még ott sem kapott döntő figyelmet.33 Györffy ugyanis – miután kellőképpen elismerte, hogy Alföldi ugyan „több figyelemreméltó párhuzamra rá is mutat”, ám munkája szerinte „alapjában véve elhibázott”, minthogy elődje a szellemtörténet módszerét követte, amivel ő nem ért egyet – ugyanúgy felvo nultatta az etnográfiai példák sokaságát, később pedig épp az Alföldi által említett, de a magyar történelem szempontjából általa használhatóbbnak vélt párhuzamokra helyezte a hangsúlyt, mint például a frankok Meroving királyainak háttérbe szorulása és a hatalmassá váló major domusok kiemelkedése.34 Györffy is számolt ugyan a kazár közvetítéssel, de a honfoglalás kori magyar „államszervezetet” inkább a türk birodalmi tradíció örökösének tekintette, amelyben a nagyon is valós uralkodói tevékenységet ellátó kagánok „égi eredete” csupán hatalmuk szakrális legitimációját jelezte – ahogyan a kagán szerepkörét betöltő magyar kündü esetében is pusztán ezért lehetett rá szükség.35 A kündü mellett azonban az egyre nagyobb hatalmú törzsszövetségi hadvezér, a gyula is részesült a hatalomból – míg a feltételezett utolsó kündü 904. évi halála után ez a hadvezér, jelesül Árpád, magához nem ragadta az irányítást a törzsszövetség fölött. Györffy ugyanis a kündü szerepét addig szokatlan módon nem a DAI már 30 Semmi nem utal rá, hogy Róheim tudott volna róla, hogy a középkori japán császárság történetében többféle diarchia is létezett, s kb. egy évszázadig valóban létezett egyfajta szerepmegosztás a császári családon belül valódi hatalommal bíró, de úgymond „visszavonult” apacsászár, a joko, és az egyfajta szakrális uralkodóként funkciónáló kiskorú gyermeke, a tenno között. Lásd Conrad Totman: Japán története. Bp. 2006. 138–139. 31 Róheim Géza: Killing the divine king. Man 15. (1915) 26–28.; Uő: A kazár nagyfejedelem és a turulmonda. Bp. 1917.; Uő: A bűvös tükör. Válogatás Róheim Géza tanulmányaiból. Válogatta Verebélyi Kincső. Bp. 1984. 127–252. 32 Alföldi A.: A kettős királyság i. m. 35. 33 Györffy Gy. : Kurszán i. m. 34 Uo. 11–15. 35 Ahogyan egyik első vitapartnerénél, Dümmerth Dezsőnél is tulajdonképpen ez volt a helyzet, lásd Dümmerth Dezső: Álmos fejedelem mítosza és valósága. Filológiai Közlöny 17. (1971) 404–430.; Uő: A magyar fejedelemség keletkezése és eszmevilága. Kiegészítés a Filológiai Közlönyben megjelent, Álmos fejedelemről szóló tanulmányhoz. Szerk. Mátrai László – Tóth András – Vértesy Miklós. In: Az ELTE Egyetemi Könyvtár évkönyvei VI. Bp. 1972. 205–221.
