Századok – 2019
2019 / 5. szám - TANULMÁNYOK - B. Szabó János . Sudár Balázs: Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig
B. SZABó JÁNOS – SUDÁR BALÁZS 929 részét feláldozzuk annak a kevésnek, amit e korra vonatkozólag egyáltalán megtudhatunk”. 9 A magunk részéről e revízió jegyében most egyetlen, ám annál sarkalatosabb mondatot veszünk górcső alá: azt, amelyik a muszlim földrajzírás Dzsajháníról elnevezett szöveghagyományában olvasható, s a magyarok hatalmi berendezkedéséről szól: „Főnöküket kndh-nek nevezik. Ez a név királyuk címe, ugyanis annak az embernek a neve, aki a királyi hatalmat gyakorolja fölöttük, Glh.” Ez a néhány szó a magyar tudományosságban hatalmas karriert futott be, számos – a későbbiekben bőven tovább burjánzó – elmélet épült rá, amelyek azután alapjaiban határozták meg a korai magyar történelemről való gondolkodásunkat. De vajon tényleg az olvasható a mondatban, amit évszázados tradíció nyomán bele szeretnénk látni? Vagy valami más? A kérdést több tételben vizsgáljuk: először a kutatástörténetet tekintjük át, nagy súlyt fektetve a kialakuló „államelméletekre”, majd magát a szöveget vesszük górcső alá, végül pedig annak hátterét próbáljuk felvázolni. Tudománytörténet: utak és tévutak könyvei A hazai történettudománynak saját berkein belül talán 1869-ben kellett utoljára a mostani időszakban felbukkanó új forráscsoportokhoz mérhető kihívással szembenéznie, amikor Danyiil Hvolszon orosz filológus kiadta a „Dzsajhánikorpusz” legfontosabb szövegének néhány részletét, többek között Ibn Ruszta híradását a madzsgarokról.10 Sajnos Dzsajháni eredeti műve, amely Az utak és országok könyve címet viselte, mára elveszett, egyes részletei azonban különféle arab és perzsa szövegekben fennmaradtak. Hvolszon munkája révén tehát egy olyan új forráscsoport került a hazai kutatás látókörébe, amely szinte forradalmasította az addigi elgondolásokat. Az új forrásszöveg fordítását a Századok 1871. évi évfolyamában már közölték is,11 a szélesebb közönséget pedig – szinte kéz a kézben – Hunfalvy Pál és Vámbéry 9 Deér J.: A IX. századi magyar történet i. m. 5. Újabban nagyon hasonlóan vélekedik: Vásáry I.: Ma gyar őstörténet i. m. 12–13. 10 Ibn-Daszta: Izvesztyija o hozarah, burtaszah, bolgarah, magyjarah, szlavjanah i russzah. Kiadja D[a nyiil] A[vraamovics] Hvolszon. Szentpétervár 1869. Ezt 1892-ben követte Michael Jan de Goeje hol land arabista teljes kritikai kiadása, lásd Ibn Rosteh: Kitâb al-a ʻ lâk an-nafîsa VII. Ed. M[ichael] J[an] de Goeje. (Bibliotheca Geographorum Arabicorum VII) Leiden 1892. 11 Györöki A.: Ibn Daszta i. m. 465–478. Mai szemmel kissé szokatlan fordítása: „Fővük ki Kendének hivatik, 20,000 lovas élén kel csatára. Ez náluk czím, mert azon férfi tulajdon neve – ki náluk király – Dsila (Jila). Minden magyar e Dsila nevü főviik parancsainak hódol – parancsolja bár, hogy menjenek az ellenség ellen, vagy verjék azt vissza, vagy mást.” (Uo. 466.) A szöveg közlője már világos értelmező kommentárt is fűzött az idézett részlethez: „Ibn-Daszta szerint a királyt (az eredetiben كلم = malik vagy malik = király) kendének hitták s hozzá teszi, hogy ez nem tulajdon név, mert az
