Századok – 2019
2019 / 5. szám - A MAGYARORSZÁGI TANÁCSKÖZTÁRSASÁG MÉLYRÉTEGEI - Veszprémy László Bernát: Baloldali antiszemitizmus, anticionizmus és a zsidó vagyon államosítása a Tanácsköztársaság idején
BALOLDALI ANTISZEMITIZMUS, ANTICIONIZMUS ÉS A ZSIDÓ VAGYON ÁLLAMOSÍTÁSA 888 A Tanácsköztársaság és a magyarországi zsidóság – források és feldolgozások 1919. március 21-én a kommunisták és a szociáldemokraták egyesült pártja, a Magyarországi Szocialista Párt kikiáltotta az oroszországi forradaloméhoz hasonló társadalmi berendezkedést bevezetni kívánó Tanácsköztársaságot (avagy kommünt), s ezzel kezdetét vette az első magyarországi proletárdiktatúra 133 napos uralma. Ugyan a Forradalmi Kormányzótanács elnöke hivatalosan a nem-zsidó Garbai Sándor lett, a tényleges hatalmat a zsidó származású Kun Béla tartotta a kezében, s mivel a Kormányzótanács 34 tagjából vele együtt 15-en azonosíthatóan zsidók voltak – noha nem tartották magukat annak –,8 az 1919 utáni antisze mita történelemszemlélet egyértelműen „zsidódiktatúraként” kanonizálta az időszakot.9 A sztereotípia voltaképpen olyannyira erős volt, hogy néhány hónappal az 1944-es deportálások előtt, az év januárjában A Cél című fajvédő folyóirat is „Új Zsidóországként” emlékezett vissza a Tanácsköztársaságra. 10 A rendszerváltást megelőző munkák természetesen vajmi kevéssé tárgyaltak olyan kérdéseket, mint egyes vallási csoportok rendszerszintű üldöztetése a kommün idején.11 Amennyiben a nemzeti vagy vallásos kisebbségekkel kap csolatos ügyek felmerültek, elsősorban a Tanácsköztársaság türelmes mivoltát hangsúlyozták: a kommün 40. évfordulóján rendezett Pest megyei emlékkiállítás példának okáért demonstrálta a nemzetiségek – németek, délszlávok – iránti nyitottságot, ám a zsidóság a felsorolásból így is kimaradt.12 Egy, az egyházak Tanácsköztársaság alatti szerepét is tárgyaló munka említés szintjén sem kezelte az izraelita egyházakat.13 Egy másik, a forradalmi törvényszékekről szóló könyv szintúgy kihagyta felsorolásából a Szolnokon kivégzett ellenforradalmár zsidókat, illetve nem említette a gazdasági bűncselekményekért elítélt zsidókat.14 A „zsidókérdéssel” kapcsolatos cenzúra a forráskiadásokat is megbízhatatlanná tette: 8 Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I–II. Pozsony 2012. 359. 9 Csunderlik Péter: A Tanácsköztársaság, mint „zsidódiktatúra”? A kommün antiszemita, asszimilációpárti és cionista értelmezései a korai Horthy-korszakban. Szombat 31.(2019) 3. sz. 15–17., itt: 15. 10 Egry István: Európa fő ellenségei. A Cél 34. (1944) 1. sz. 2–7., itt: 7. 11 Ezt a megállapítást lásd Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. Az 1918-as összeomlás és az őszirózsás forradalom története. Bp. 2018. A Tanácsköztársaság hatalmas irodalmának felsorolásától eltekintve lásd a leggyakrabban idézett munkát, mely pusztán néhány utalás erejéig foglalkozik a kérdéssel: Hajdu Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság. Bp. 1969. 215–216., 429. 12 Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban: BFL), XV.23. 1. d. Pest megyei emlékkiállítás a Ta nácsköztársaság 40. évfordulójára. Szerk. Krisztán László. 12–13. Köszönöm Perczel Olivérnek, hogy felhívta a figyelmemet erre az iratanyagra. 13 Rotter József – Kovács Nándor – Kovács Jenő: A proletárhatalom védelmében. BM Tanulmányi és pro paganda csoportfőnökség. Bp. 1979. 66–72. 14 Sarlós Béla: A Tanácsköztársaság forradalmi törvényszékei. Bp. 1961. 125., 171.
