Századok – 2019

2019 / 5. szám - A MAGYARORSZÁGI TANÁCSKÖZTÁRSASÁG MÉLYRÉTEGEI - Horváth J. András: A vörös uralom mint személyes élmény

HOrVÁTH J. ANDrÁS 881 alá került 46 s így elkerülte az államosítást, sem a diakonisszák, sem a közösség egésze nem vonhatta ki magát a külső, politikai erőtér hatása alól. 47 Az igen „bőbeszédű”, hittételi és hitéleti reflexiókban is bővelkedő naplót eb­ben az időszakban is az egyik vezető diakonissza, báró Nyáry Ilona vezette. 48 A Tanácsköztársaság időszakára vonatkozó bejegyzések érzékletesen mutatják be az új közhatalom szellemiségétől merőben idegen egyházi intézményt sajátjának érző s annak sorsáért aggódó, vezető beosztású testületi tag érzelmeit, gondolatait, az új rezsimhez fűződő viszonyát, valamint a proletárdiktatúrával szimpatizáló szemé­lyek magatartásának az intézmény egészére, illetve a naplóíróra gyakorolt hatását. Az időszakból származó első bejegyzés rögzítette a hatalomváltás tényét, s a naplóíró abbéli meggyőződését, hogy „ez a nagy átalakulás, a kommunizmus szelleme, mely minden egyes egyén existenciáját részben megrendítette, részben más mederbe terelte, végighullámzik mirajtunk is”.49 S valóban, itt is jelent ­keztek belső feszültségek, amikor néhány, az adott helyzetet kihasználni szán­dékozó, a rezsimmel érzelmileg azonosuló alacsonyabb beosztású munkatárs szembefordult a vezetőséggel. A napló beszámolója szerint például egy koráb­ban is „alkalmazkodási és munkafegyelmi problémákat” okozó ápoló március 27-én azzal a felkiáltással, hogy „a proletárdiktatúra mindenkinek egyenlő jo­got biztosít, illetve, az elnyomottakat [kiemelés az eredetiben – H. J. A.] felsza ­badítja, tehát ő egyszerűen át fogja venni a kórház igazgatását [...]” – bizonyos egyéneket megtartva, a többiek viszont „mehetnek, ahova nekik tetszik, stb”. 50 Néhány nap múlva a kerületi direktórium illetékese leszerelte az egyéni akci­ót, az osztályharcos attitűdnek ez a rendszertipikus módja azonban cselekvésre késztette az intézmény vezetését. A természetes félelem mellett egyfajta rugalmasságról és alkalmazkodóké­pességről is tanúskodik, hogy egy az intézményben megjelent szakszervezeti 46 Ebben jelentős szerepe volt Biberauer richárd sógorának, az angol hadsereg kötelékében műkö­dő s az antant szerveivel szoros kapcsolatban lévő Hans Vischernek. Vischer ezekben a kritikus na­pokban érkezett Budapestre és a Bethesdában is rokonlátogatást tett. A befolyásos rokonnak, tájéko­zódva a körülményekről, döntő szerepe lehetett abban, hogy az intézmény, kikerülve az államosítást a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt folytathatta tevékenységét. Bodoky R.: Jövevények és ván ­dorok i. m. 31–32. 47 A hazai reformátusságnak a Tanácsköztársaság időszakában kialakult helyzetére, valamint a Bethes­da Kórház vonatkozásában is lásd Csűrös András Jakab: református egyházi élet a Tanácsköztársaság idején. A magyar reformátusság egy válságos időben. Doktori (PhD) értekezés. Károli Gáspár refor­mátus Egyetem. Bp. 2017. 93–94. 48 Báró Nyáry Ilona báró Nyáry Sándor Gömör megyei földbirtokos lánya és dr. Kovách József egész­ségügyi főtanácsos, egyetemi orvos professzor felesége volt. Keresztyéni lelkiségére vonatkozóan lásd Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 59. (1916) 12. sz. 137–138., háztulajdonosi attitűdjének kritikáját lásd Népszava, 1918. május 9. 7. 49 BFL XIII.42 Diakonissza Intézeti napló, 1919. ápr. 1. 50 Uo.

Next

/
Thumbnails
Contents