Századok – 2019
2019 / 5. szám - A MAGYARORSZÁGI TANÁCSKÖZTÁRSASÁG MÉLYRÉTEGEI - Sipos András: Házbizalmiak naplója 1919-ből. A proletárdiktatúra alsó szintű hatalmi szervéről egy pesti bérház példáján
HÁZBIZALMIAK NAPLÓJA 1919-BŐL 862 átalakítását tervezte.34 Ennek előhírnöke volt a Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanács Elnökségének május 19-én kibocsátott rendelete, mely három különböző színnel jelölt élelmiszerjegy-kategória bevezetését írta elő július 1-jétől. A vörös nyomású A) kategóriás jegyre a fizikai munkát végző proletárok, a Vörös Hadsereg és a Vörös Őrség tagjai, az orvosok és kórházi ápolók, valamint a rokkantak és munkaképtelenek voltak jogosultak. A B) kategóriás jegyre a tisztviselők, pedagógusok, kereskedelmi alkalmazottak, a tágan értelmezett „szellemi proletariátus” és a nyugdíjasok, a C) kategóriába tartozott mindenki, aki a másik kettőbe, így a proletariátus fogalmába nem fért bele. A háztartások valamennyi tagjának kategóriáját a családfő foglalkozási státusza határozta meg.35 Az A) és B) kategóriás jegyekre jogosító családfői igazolványokat május 31-ig kellett kitölteni, összegyűjtésük és a lisztbizottsághoz való beterjesztésük a házbizalmi feladata volt. A feltüntetett foglalkozási státuszt igazoló aláírásra jogot kapott a munkahely vagy fegyveres testület, a vállalati munkástanács, a szakszervezet és – a házbizalmi. A lakosság természetesen úgy értelmezte a háromszínű élelmiszerjegyet, hogy az megkülönböztetést fog jelenteni az ellátás mértékében, sőt, mivel a C) kategóriások részére nem állítottak ki igazolványt, az is elterjedt, hogy a burzsoának minősítettek teljesen ki fognak maradni a hivatalos élelmiszer-elosztásból. A Közellátási Népbiztosság tényleges szándéka nem ez volt, hanem az ellátás „rayonírozása”, azaz, hogy a teljesen államosított, egycsatornás ellátó rendszerben mindenki egy számára kijelölt közeli boltban váltsa be az élelmiszerjegyét. Miközben a rendszer talán legélesebb belső konfliktusai a szűkös élelmiszer-készletekkel való rendelkezés körül alakultak ki, az ellátásért felelős szerveknek gondot okozott, hogy sokan több csatornán (vállalati beszerző csoportok, ÁFOSZ, batyuzás) jutottak élelmiszerhez, amit nem láttak át. Ezt kívánták felváltani egy tökéletesen ellenőrzött egycsatornás, körzetesített ellátással, de ebben sem kívántak lemondani arról, hogy a proletariátust és azon belül is a gyári munkásságot és a fegyveres erők tagjait előnyben részesítsék. Ez a különböző színű jegyek beváltási idejének számukra kedvező szabályozásával valósult volna meg. A terv a diktatúra hatalmi szervein belül is vitákat váltott ki. A Budapesti Munkás- és Katonatanács május 24-i ülésén például Selymes Emil elsősorban az A) és B) kategóriák közötti különbségtételt bírálta, mint „káros megkülönböztetést kétféle munkát végző, de nem kétféle érzésű és érdekű proletárok között”. 36 34 Bódy Zsombor: Élelmiszer-ellátás piac és kötött gazdálkodás között a háború és az összeomlás idején. In: Háborúból békébe i. m. 172–173. (Vitatható az a megállapítása, hogy a háromszínű élelmiszerjegy bevezetése a társadalom „táplálkozási rendekre” osztását célozta.) 35 A Budapesti Munkás- és Katonatanács Hivatalos Közlönye, 1919. május 30. 502–503. 36 BFL VI.1.f. Budapest Főváros Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanácsának jegyzőkönyvei, 1919. május 24.
