Századok – 2019
2019 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Peterecz Zoltán: Jeremiah Smith és a magyar népszövetségi kölcsön, 1924.1926. Egy jenki pénzügyi ellenőr története a Magyar Királyságban (Lévai Csaba)
843 TÖRTÉNETI IRODALOM Peterecz Zoltán úgy nyilatkozott, hogy „a magyar változat rövidebb ugyan, de kiegészült újabb kutatásokkal is, így reményeim szerint még behatóbb képet ad a témáról”. (10.) A bevezetőben megfogalmazottak jegyében a kötet „ki szeretné tölteni az űrt az 1920-as évek pénzügyi rekonstrukciós historiográfiájában, amely az európai pénzügyi újjáépítéseket és az amerikai tőke és pénzügyi szakemberek bevonását taglalja”. (19.) A szerző értékelése szerint a magyar esetet a szakirodalom nem tárgyalta megfelelő részletességgel. Éppen ezért „a könyv másik célja a közép-európai pénzügyi rekonstrukciókra koncentrálni, különös tekintettel az amerikai részvételre a magyar esetben”. (20.) E középső szintről még lejjebb, a magyarországi rekonstrukció vizsgálatának szintjére lépve, harmadik célként a szerző azt fogalmazta meg, hogy Jeremiah Smith Jr. tevékenységének középpontba állításával „a könyv kifejezetten szeretne hozzájárulni az egyre növekvő magyar–amerikai történelmi kapcsolatok irodalmához”. (19–20.) Könyve első fejezetében Peterecz Zoltán Jeremiah Smith származását, családi hátterét, neveltetését mutatja be, arra is kitérve, miként került az akkor már nem fiatal, 1870-ben született új-angliai pénzügyi szakember az Egyesült Államok hadba lépését követően Franciaországba, ahol a háború után pénzügyi szakértőként kapcsolódott be a békekonferencia munkájába. Ilyen minőségében olyan jelentős személyiségekkel került kapcsolatba, mint John Maynard Keynes, de a „négy naggyal”, Woodrow Wilson amerikai elnökkel, Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, illetve Vittorio Orlando olasz miniszterelnökkel is többször találkozott. A békekonferencia „kulisszatitkai” közül számomra különösen azok a részek voltak érdekesek, amelyekben Peterecz Zoltán összehasonlította Keynes és Smith leírását a konferencia résztvevőiről. A békekonferenciát elhagyó Keynes sokszor szarkasztikus ábrázolásmódjához képest az amerikai szakértő „sokkal visszafogottabban festette meg” a tanácskozás kulcsszereplőinek portréját. (42.) Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedett lett volna a „békecsinálók” teljesítményével. Észrevette például, hogy Wilson annyira a Népszövetség létrehozására és „megmentésére” koncentrált, hogy ez – az európai államférfiak részéről – zsarolhatóvá tette őt. Smith az osztrák, illetve a bolgár békeszerződésekkel kapcsolatos pénzügyi tárgyalásokon is részt vett, s ez bizonyos szimpátiát alakított ki benne azok iránt a kis államok iránt, amelyekkel „méltánytalanul” bántak. Könyve második fejezetének első részében a Nagy Háború utáni nemzetközi helyzetet mutatja be a szerző, különös tekintettel a háborús adósságok és a jóvátételi kötelezettségek miatt alaposan megterhelt pénzügyi viszonyokra. Jó érzékkel hívta fel a figyelmet arra, hogy az 1920-as években az Egyesült Államok még azzal a Népszövetséggel is pragmatikus együttműködést folytatott, amelyhez nem csatlakozott, s amely alapokmányának 10. cikkelye döntő szerepet játszott abban, hogy a Szenátus nem ratifikálta a békeszerződéseket. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a magyarországi laikus és szakmai közvéleményben egyaránt sokszor még ma is téves elképzelések élnek a két világháború közötti korszak izolacionista amerikai külpolitikájáról, mintha az valamiféle teljes bezárkózást, a világ ügyeitől való teljes elfordulást jelentett volna. A második fejezet második részében a háború utáni európai pénzügyi rekonstrukció feltételrendszerét vázolja fel a szerző, és úgy találja, hogy a korszak vezető pénzügyi szakemberei a kiegyensúlyozott költségvetést, a biztos lábakon álló valutát, az aranyalapot és a jól szervezett jegybankot tekintették a sikeres rekonstrukció garanciájának. A második fejezet harmadik részében az osztrák pénzügyi helyreállításról olvashatunk. Az osztrák rekonstrukció Magyarország szempontjából legfontosabb tanulsága a szerző szerint az, hogy „a Népszövetségnek sikerült biztosítania, hogy Európa szívében kollektív segítséget kapott egy vesztes ország a háború után néhány évvel, és ez mindenképpen siker volt”. (91.) Peterecz véleménye szerint az osztrák helyreállítás összességében sikeresnek
