Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sudár Balázs: A turbános morvák esete a korai magyar szállásokkal. A Hudúd al-álam és a magyar őstörténet
A TURBÁNOS MORVÁK ESETE A KORAI MAGYAR SZÁLLÁSOKKAL 84 kérdéses területen, a Kubántól északra terült el egy szintén rejtélyes, Iram nevű ország.28 Ez ugyan nem visz közelebb a probléma megoldásához, de jól jelzi, hogy a 10. század közepén a kérdéses területen valamiféle „anomáliával” számolhatunk. A mrdát/mrvát betűcsoport elemzése kapcsán felmerült még egy lehetőség, amelyet eredetileg Marquart vetett fel: hátha egy végletesen romlott névalakkal állunk szemben, és valójában túlász/dahszász névalakot kell látnunk mögötte, amely viszont egy kaukázusi alán csoportot jelöl (erre utal az ász végződés). Az ötletet részben Németh Gyula is pártolta, a közelmúltban pedig K. Tóth Gábor elevenítette fel.29 Az elgondolás hátterében al-Bakrí leírása áll, aki a magyar határok kapcsán Tiflisz hegyeit, azaz a Kaukázust is említi. E forráshellyel pillanatnyilag nem kívánok foglalkozni, a Hudúd vonatkozásában viszont érdemes kitérni rá: a Hudúd mor vái egyértelműen nem a Kaukázusban élnek, másrészt maga a szöveg is megemlíti a túlász népet, de őket semmilyen kapcsolatba nem hozza a morvákkal.30 Így e forrás vonatkozásában nem merülhet fel a gondolat, hogy a két jelölő azonos csoportra vonatkozik. A szövegromlás feltevése is meglehetősen gyenge lábakon áll: a két név ötöt betűjéből mindössze kettő azonos, de ezek egyike másik helyen áll, a többi három pedig eltér, és összefüggésük esetén nem is a legegyszerűbb emendációkat kellene feltételeznünk. (A Hudúdban mrvát és túlász szerepel: تاورم és سلاوط .) Összefoglalva a fentieket: a Hudúd al-álam belső összefüggésrendszerét vizsgálva nem kétséges, hogy a szöveg szerzője a morvákat földrajzilag a Fekete-tenger északkeleti partvidékére helyezte, s ezzel a leírás részletei is egybevágnak, amelyek viszont nem felelnének meg Morvaország esetében. Csekély a valószínűsége tehát annak, hogy az információs csomagot a szerző tévedésből helyezte volna ide: a földrajzi lokalizáció és a leírás részletei támogatják egymást. Arra viszont utalnak jelek, hogy Gardízí, aki éppúgy horászání volt, mint a Hudúd alkotója, olvasta e szöveget vagy ennek előképét, s egyes elemeket átemelt belőle a maga leírásába, nem túlságosan szerencsésen és nem túlságosan szervesen. Leírása tehát valószínűleg – legalább részben – nem a moráviai morvákról szól, és nem tartozik a Dzsajhání-hagyományhoz. Mindez nem kevés tanulsággal jár a magyar őstörténet kutatására nézve sem. Jól látható, hogy a tendenciózus, nem a forrás belső kohéziójára, hanem annak egyes részleteire támaszkodó, azt kontextusából kiemelő szemléletmód mennyire félreviheti az értelmezést: így lesz egy Fekete-tenger melléki területből közép-európai. Világossá vált, hogy a Hudúd al-álam nagyon vékony szálakkal kötődik az úgynevezett Dzsajhání-hagyományhoz, sokkal inkább önálló műnek tekintendő, és ilyen módon is kezelendő. Mindezek után úgy vélem, fontos e mű magyarokra vonatkozó információit sorra vennünk. 28 Kmoskó M.: Mohamedán írók i. m. 181. 29 Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása. Bp. 1930. 164.; K. Tóth G.: Megjegyzés i. m. 30 Hudūd–Sotude 193.; Minorsky, V.: A History of Sharvan i. m. 162.
