Századok – 2019
2019 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Jeszenszky Géza: A brit külpolitika útja Ausztria–Magyarország felbomlasztásához
JESZENSZKY GÉZA 7 köszönhetett a brit politikának, mivel az úgy vélte, hogy egy nagyhatalom felbomlásának (és az ezzel gyakran együtt járó örökösödési háborúknak) a következménye szükségképpen csak az egyensúly veszedelmes megrendülése lehet. Ezt megelőzendő, Nagy-Britannia mind a külső, mind a belső fenyegetésekkel szemben támogatta e két soknemzetiségű birodalom megmaradását, amint ez 1848–1849-ben, 1878-ban vagy 1913-ban is világosan megmutatkozott. Egy közép-európai nagyhatalomra különösen akkor volt szüksége, amikor nyugtalanította Oroszország egyre jobban erősödő délkelet-európai befolyása. Viszont a századvégen a britek Konstantinápolyt leírták a feltétlenül török kézen tartandó területek jegyzékéről, 1907-ben pedig kiegyeztek Oroszországgal, elhatárolva egymástól közép-ázsiai érdekszféráikat. Noha az antant-egyezmények megkötése és az 1908-as boszniai válság után Nagy-Britannia és Ausztria–Magyarország az egymással egyre nyíltabban szembenálló hatalmi csoportosulások tagjaként eltávolodott egymástól, viszonyuk távol állt az ellenségestől, egészen 1914-ig számos kérdésben (így az 1913-as balkáni krízisekben is) jól együttműködtek. Az uralkodók, rokonságuk és a két birodalom arisztokráciája között továbbra is fönnállott a kölcsönös rokonszenv, s még az ausztriai, illetve a magyarországi belső viszonyok brit bírálóinak fejében sem fordult meg a Monarchia szándékos bomlasztásának, a nemzetiségi szeparatizmus támogatásának a gondolata. A kettévált Európa békéjét a liberális kormány külügyminisztere, Edward Grey8 úgy remélte megőriz ni, hogy a hatalmi egyensúlyt a két blokk egyensúlyával valósítja meg. Éppen ezért nem leválasztani kívánta Ausztria–Magyarországot német szövetségeséről, hanem azt remélte, hogy a belső konfliktusainak megoldásában bíztató tendenciákat is mutató, szláv népei politikai térnyerésének teret engedő soknemzetiségű alakulat önálló külpolitikát folytatva képes lesz lefékezni Németország agresszív hajlamait, és így ellensúlyozni fogja II. Vilmos szeszélyes, az angolokat a Közel-Keleten és Afrikában időnként komolyan zavaró külpolitikáját. Grey a szarajevói merénylet után nem ellenezte Szerbia megbüntetését, feltéve, hogy a háború lokalizálható marad és nem vezet annexióhoz.9 Az angol társadalom többsége az első hadüzenetek után még semleges kívánt maradni, de 1914. augusztus 4-én, Belgium semlegességének német megsértése miatt a kormány hadat üzent Németországnak, mert egy német győzelemmel végződő háború elkerülhetetlenül 8 Sir Edward Grey (1862–1933) Fallodon első vikomtja, liberális párti politikus, 1905–1916 között külügyminiszter, 1919–1920-ban nagykövet az Egyesült Államokban. 9 Tárcáján belül sokan sürgették Franciaország feltétel nélküli támogatását, de a Belgrádnak küldött hadüzenetig a Kabinet legalább fele távol akarta tartani Britanniát egy balkáni vitától. Lásd Zara S. Steiner: The Foreign Office and Foreign Policy 1898–1914. Cambridge 1969. 157–160. A júliusi krízis dokumentumai: Public Record Office, London. Foreign Office (továbbiakban: FO) 371/1899 és 1900 jelzetű kötetek.
