Századok – 2019
2019 / 4. szám - ÁLDOZATOK, EMLÉKEZET, JÓVÁTÉTEL A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZTKUTATÁS ÚJ IRÁNYAI - Huhák Heléna: Koncentrációs tábor mint tértapasztalat. Bergen-Belsen, 1944–1945
HUHÁK HELÉNA 655 az apja segítségét, önfeláldozását emelte ki, megnyugtatva őt, hogy a férfi mindent megtesz értük, ami ebben a helyzetben megtehető. „Neked sem hiányzik, amit adtál? Nagyon köszönöm, isteni melegek. Mindig Rád gondolok, ha felveszem. Csak az fáj, hogy én nem tudok semmit adni Neked.” 54 A felszabadulás kapcsán többször utal arra a fiatal lány, hogy reményeik szerint az édesapa fog menni értük és kimenti őket a barakkból. Az elképzelt szabadság valósággá válása a tehetetlenség terhétől megszabadult, megmentő apa alakjával kapcsolódott össze. Ez a vágyott jövőkép. „Nagyon sokat gondolunk rád, hogy mielőbb megyünk hazafelé. Ez tartja bennünk a lelket. Ha elérkezik a pillanat, nagyon kérlek, Te gyere értünk, mert az sokkal biztonságosabb. Úgy várunk, mint zsidók a messiást.” 55 Az eufemizáló túlzás, a hála és a köszönet a bergeni helyzet specifikussága miatt nem csupán az aggódó édesapa megnyugtatására szolgált. Ez esetben az apa lelkiismeret-furdalásának, a tehetetlensége miatt érzett fájdalmának enyhítése is az érzelmi mozgatórugók között szerepelt. Ez a tehetetlenség a bergen-belseni táborrendszer belső, megosztott világából, a gyökeresen eltérő túlélési lehetőséget biztosító különböző terek kialakításából fakadt. Az Ungarnlagereseknek ugyanis volt fogalmuk a fogolytáborban uralkodó állapotokról. A Székellyel közös barakkba került Bognár György naplójában a következőt jegyezte fel: „Sz[ékely] K[ároly] beszél a családjáról. Ilyenkor mindenki sír, igaz, hogy én is. Lányom – mondja – együtt indultunk a Teleki térről, most itt van a szomszéd lágerben. Rosszabbul bánnak vele, mint velem, hogy őt miért kezelik másképp? És már könnyezik, sír.”56 Az Ungarnlager léte ugyanakkor lehetővé tette Magda és Rózsi támogatását is, akik fiatal nőkként az apától kapott ruha, élelem és cigaretta jelentette pótlással túl is élhették volna a megpróbáltatásokat, ha a tífusz kitörése nem ír felül minden erőfeszítést. 57 A kétségbeesés az utolsó, március 5-ei levélben uralkodott el Magdán. Ekkor bizakodásán és apja megnyugtatására irányuló elszánt törekvésén – amihez a levél elején még a megszokott „hál’ Isten, jól vagyunk” fordulattal próbálta tartani magát – végül felülkerekedett a mindaddig elnyomott fájdalom és az elhallgatott félelem. „Egyelőre a 223. barakk 7. stuba [Stube, szoba]. Rózsi haldoklik. Az utolsó percek. Apuci csak Te tudsz segíteni rajtunk. Nem tudom, mi lesz. Járvány is van. Lábam meg van dagadva, alig tudok menni. Itt nem szabad vizet 54 Uo. 85–86. 55 Uo. 93–94. 56 Bognár György naplója. Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2011.25.1. 88–89. 57 A tífuszjárványt a tetvek terjesztették, amelyek a táború áruval együtt, leginkább a ruhákban, a foglyok közötti érintkezéssel, a tábori piacon és a kerítésen át terjedtek fogolyról fogolyra.
