Századok – 2019
2019 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Somogyi Éva: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban. A közös külügyminisztérium magyar tisztviselői, 1867–1914. (Oross András)
630 TÖRTÉNETI IRODALOM szolgáltak, karrierjük különböző helyszínekre vetette őket. A könyvben egyébként külön fejezet (IV.) foglalkozik a hivatali és a politikai Béccsel, ám arra a szerző is kitér, hogy a város további szerepét lehetne vizsgálni például a kultúra felől is. Azt pedig már a recenzens teszi hozzá, hogy Bécsre mint a Monarchia központjára tekintő alsóbb néprétegek, „megélhetési bevándorlók” számára egyfajta gazdasági Bécs is létezett. Bár a kötet alcíme megmagyarázza, hogy csak a közös külügyi igazgatás tisztségviselőiről lesz szó, ne feledjük: a másik két közös minisztérium, tehát a K. u. K. Finanzministerium és a K. u. K. Kriegsministerium magyar illetőségű hivatalnokai nem képezik jelen munka tárgyát. A kötet fejezetei az egész felől haladnak a részegységek felé, azaz a hivatal (Császári Ház és Külügyek Minisztériuma) szervezeti kérdései felől a hivatalnokok (központi tisztségviselők, diplomaták és konzulok) egyéni sorsáig és viszonyaikig. A hivatal szférái mellett több fejezet is szól magáról a városról, Bécsről, a birodalom központjáról, mint a karrierlehetőségek egyik központjáról. Megismerkedhetünk ugyanakkor a Ballhausplatzon álló épülettel, annak szellemiségével, az azt betöltő tradíciókkal is. A külügyi testület összetettségének és az egyes külügyminiszterek személyzeti politikájának külön fejezeteket szentel a szerző. A részegységek (azaz az egyes tisztviselők) viszonyainak bemutatása szintén többoldalú, így a társadalmi helyzet, a szakképzettség és műveltség, a nemzeti identitás éppúgy vizsgálat tárgya, mint a fizetés, a munkaidő, a szabadság vagy éppen a nyugdíj speciális kérdésköre. A szerző komoly vizsgálatokat folytat a Külügyminisztérium hivataltörténete szempontjából. Nemcsak a szervezeti kérdésekre tér ki, hanem az általánosabb érvényű szervezetelméleti dilemmákra is keresi a választ a tisztviselők életéből és karrierjéből vett példákon keresztül. Választ kaphatunk tehát a hivatal mindenkori működésére is, azaz olyan időtálló megállapításokat olvashatunk, amelyek akár napjaink hivatali mechanizmusaira vonatkozóan is megállnák a helyüket. A Külügyminisztérium történetének vizsgálata során végig érezhető, hogy a szerző érti, mennyire hat a szervezet működésére egy-egy vezető tisztségviselő személyisége, milyen szerepet játszanak az egyén elképzelései. (Jó példa erre például a kereskedelempolitikai osztály önállósodása. 62.) Somogyi Éva a hivatal működésének egy további alaptörvényét is bemutatja: ez pedig a generációk tapasztalatainak összessége. Maga a Ballhausplatz (és annak szellemisége), de maga az Osztrák–Magyar Monarchia és közös Külügyminisztériuma sem tart tovább 2-3 generációnál. A szerző felismeri, és több esetben utal is rá, hogy egy újabb generáció már sokszor természetesnek tekinti azt, amiért az elődök még küzdöttek. Külön fejezet foglalkozik a képesítéssel, és itt fogalmazódik meg a hivatalnoki léttel kapcsolatos egyik legfontosabb megállapítás. Kaphatták ugyanis ugyanazt a kiképzést az egyes diplomaták, ha mindegyikőjük személyiségi jegyei a karrier és a mindennapi események során más-más módon váltak meghatározóvá. Míg például egy arisztokrata szinte lubickol a társasági élet és egy diplomáciai rendezvény forgatagában, addig más számára csak hosszú tanulási folyamatot, tapasztalatot követően szerezhető meg egyfajta magabiztosság ilyen közegben. A szerző megkülönböztetett figyelmet fordít a házasság jelentőségére. A házastárs kiválasztása egy diplomata számára akár a karriert is meghatározhatta. A házasságot a minisztériumnak is jóvá kellett hagynia, és természetesen nem volt mindegy, hogy ki kerül feleségként a diplomata oldalára. Szorosan összefüggött mindez a diplomata anyagi körülményeivel is, hiszen a minisztérium a rangnak megfelelő életvitelt elvárta. Ebben a házasság remek eszköz lehetett a kevésbé előkelő sorból származóknak: beházasodhattak egy diplomata családba vagy éppen a magyar politikai élet vezetői személyeivel kerülhettek családi kapcsolatba. (118.) Azt azonban ennek a fejezetnek az olvasása során is figyelembe kell venni (maga a szerző is erősen hangsúlyozza), hogy a minisztérium egészében – és valójában ez a házasságok terén sincs másként – még nagyon is továbbélt a rendi-feudális szemlélet, amely sok kötelezettséget rótt a hivatalnokokra. (127.)
