Századok – 2019
2019 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kedves Gyula – Pelyach István (szerk.): Az 1848–1849. évi országgyűlés mártírjai - Batthyány Lajos gróf (Bodnár Krisztián)
628 TÖRTÉNETI IRODALOM Pelyach István tanulmánya – Batthyány Lajos gróf és a törvényes(ített) forradalom – már a címében is jelzi azt, hogy noha 1848 tavaszán vér nélkül győzött az átalakulás/átalakítás szelleme, a korabeli magyar politikai elitnek sokat kellett fáradoznia azért, hogy a polgári átalakulás a törvényes keretek között menjen végbe. Azaz teljes joggal tarthatjuk irányított változásnak a lezajlott eseményeket, amelyek során Batthyánynak különösen jó érzékkel kellett egyensúlyoznia a tömegmozgalmak és az udvar között, s a kompromisszum keresése közben az utolsó pillanatig ragaszkodott a törvényességhez. Hermann Róbert a Batthyány Lajos a kormány élén című írásában a gróf miniszterelnöki működését helyezi mérlegre. Szerinte Batthyány korábbi működése predesztinálta őt erre a pozícióra, és a kormánya több tagjával is kifejezetten jó viszonyt ápolt. Noha egyre súlyosabb bel-és külpolitikai nehézségekkel kellett szembenéznie, a kormány 1848 szeptemberi lemondását követően elhivatottsága és kötelességtudata miatt ő mégis hivatalban maradt. Hermann értékelése szerint a kabinetnek és Batthyánynak nem sikerült megoldania minden problémát, ténykedésük a polgári átalakulás véghezvitele és megvédése terén mégis eredményesnek mondható. Kedves Gyula katonapolitikai térre kalauzolja el az olvasót (Batthyány Lajos a hon védel mében). A szerző hangsúlyozza a gróf központi szerepét az önálló magyar haderő megteremtésében, e tevékenységét később mint „fegyveres lázadást” az egyik fő vádpontként akarták felhasználni a perében. Batthyány jelentőségét azonban abban is látja Kedves Gyula, hogy kitűnő politikai érzékkel igyekezett az adott törvényes keretek közé beilleszteni a magyar honvédség megteremtésének forradalmi lépéseit. Erdődy Gábornak a Batthyány Lajos és az önálló magyar külpolitika kezdetei címet viselő írá sa feltérképezi az első felelős magyar kormány külpolitikai mozgásterét, lehetőségeit, illetve az örökös tartományokhoz fűződő kapcsolatainak alakulását. A magyar politikai vezetés az áprilisi törvényekkel a perszonáluniós megoldáshoz közelített, s óvatos optimizmussal próbáltak szövetségeseket keresni (angolok, franciák, németek), miközben az oroszoktól való félelem megmaradt. 1848 nyarától rugalmasan igyekeztek alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez, reálpolitikát folytatni, de bizonyos nagyhatalmi ábrándok – a Buda központú magyar birodalom megteremtése – is felbukkantak. A kötetet Csorba László közleménye zárja, amely Batthyány Lajos újratemetése és a Batthyánykultusz címmel arra kérdésre keresi a választ, hogyan vált a gróf alakja elfogadhatóbbá az ural kodó és környezete szemében az 1870-es évekre, és miért nem alakult/alakulhatott ki valódi kultusz Batthyány személye körül. A kiegyezést követően a néhai miniszterelnök emléke aktuálpolitikai felhangokkal telítődött, hiszen a megkoronázott uralkodó egyúttal Batthyány „gyilkosa” is volt, ezért az Andrássy-kormány kihátrált az újratemetés megszervezéséből, s a főváros közössége kezdett szervezkedni. A későbbi évtizedekben már a Kossuth Lajos, majd a Széchenyi István körül létrejött kultusz megerősödése szorította háttérbe Batthyány alakját. E kötet írásai tehát rávilágítanak arra, hogy Batthyány működése nem csupán a miniszterelnökségre és a Védegylet támogatójának a szerepére korlátozódik, hiszen rendkívül aktívan és állhatatosan vett részt a polgári átalakulás előkészítésében és véghezvitelében. Ha végigtekintünk a viszonylag rövid közéleti pályáján, azt láthatjuk, hogy többféle szerepelvárásnak is nagy sikerrel tett eleget. A tanulmányokból kirajzolódik egy olyan politikus portréja, aki felnőttként ébredt rá magyarságára, s ettől kezdve folyamatos önképzéssel tökéletesítette magát, elhivatottsággal állt ki a magyar liberálisok nemzetépítési céljai mellett, miközben az utolsó pillanatig próbált a törvényesség útján maradni. Tevékenysége egyben mártírtársainak sorsát is példázza: a reformkorban létezett olyan egyéni és társadalmi potenciál, amelyet hasznosítani lehetett egy cél érdekében, és habár ezek a személyek feláldozták magukat, munkásságuk és nevük fennmarad. Ehhez járul hozzá ez a két kiadvány is – s remélhetőleg a folytatás is hasonlóan színvonalas lesz. Bodnár Krisztián
