Századok – 2019
2019 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Zsoldos Attila: A Druget-tartomány története, 1315–1342 (Szende László)
621 TÖRTÉNETI IRODALOM A Druget-vagyon címet viselő negyedik fejezet szintén fontos kérdéseket és problémákat elemez. Kérdéses például, hogy valójában mi tekinthető a család vagyonának, amikor a családtagok örökjogon és tisztségeik fejében egyaránt rendelkeztek birtokokkal. Zsoldos Attila kitér a birtokok „előéletének” a vizsgálatára is. Vilmos jelentős nagyságú területeket tartott a kezében, amelyeket pályafutása során erőteljesen növelni tudott. Minden lehetőséget kihasznált egy földdarab megszerzése érdekében, egyes oklevelekben még a Vilmos „neheztelésétől” való félelem is megjelenik. A nádorok javaikat jó gazda módjára gyarapították, a gyéren lakott területeket igyekeztek benépesíteni. Sajnos a konkrét jövedelmekről nincsenek pontos információink, de teljes mértékben elfogadható a szerző megállapítása, mely szerint természetben (például bortized) és pénzben (például urbura) is jelentős bevételekkel számolhattak. Néhány gondolat erejéig talán érdemes lett volna kitérni a nádor végrendeletében említett tárgyaira (így: ezüstserlegek, ékkövekkel kirakott arany korona) is, ezek alapján ugyanis érdekes képet kaphatunk egy főúr anyagi kultúrájáról. Az utolsó fejezet a tartomány felszámolását mutatja be. Druget Vilmos néhány héttel I. Károly után halt meg, és úgy tűnik, hogy I. Lajos már nem Miklóssal, Vilmos öccsével képzelte el az ország irányítását. Zsoldos Attila két fő politikai erőt különít el ebben az időszakban: a rutinos Szécsényi Tamás, Erzsébet anyakirályné pártfogoltja nézett szembe az új, feltörekvő nemzedékkel. A döntésre Visegrádon, valamikor 1342. szeptember elején került sor: az új nádor, Zsámboki Miklós korábban nem tartozott az „első vonal” tagjai közé. Igaz, Szécsényi Tamás meg tudta szerezni a Druget-tartományt, azonban Zsámboki kinevezésével világossá vált, hogy a király senkinél sem szeretne túlzott hatalom-koncentrációt. Sőt, Szécsényi 1343 első felében kegyvesztetté vált, s egykori megyéinek új ispánjai éppen ellentáborából kerültek ki. Mivel Druget Vilmos vezető familiárisai máshol folytatták karrierjüket, Zsoldos Attila jogosan állapítja meg, hogy ez felért egyfajta utólagos elismeréssel. A hatalmas vagyon I. Lajos kezébe került, amibe Vilmos öccsei kénytelenek voltak beletörődni. Az Utószóban a szerző „önkritikusan” elismeri, hogy az Előszóban felvázolt munkahipotézise nem állta ki a vizsgálatok próbáját. Végső konklúziója teljes mértékben elfogadható: a Druget-tartományt a király akarata hozta létre, és az is szüntette meg. Megvolt ugyan a lehetőség, hogy Erdélyhez és Szlavóniához hasonló különkormányzattá váljon, de a hagyomány hiánya miatt mindig is idegen testként tekintettek rá a Magyar Királyságban. A Függelék előtt található nyolc térkép szemléletesen ábrázolja a Druget-tartomány területi változásait. A Függelék egyrészt Druget Fülöp és Vilmos tisztségeit, másrészt a két nádor ismert tartózkodási helyeit sorolja fel. Végül egy jegyzék foglalja össze a Druget-tartomány archontológiáját a központi igazgatás, a megyék alispánjai, a várnagyok és a tartomány kiváltságokat élvező közösségeinek tisztségviselői felosztása alapján. A húszoldalas bibliográfia minden fontos munkát megemlít, majd a kereshetőség megkönnyítése érdekében személynév- és földrajzinévmutató következik. A bővebb terjedelmű angol nyelvű rezümével pedig a magyarul nem tudó érdeklődőkre is gondoltak. A könyv Zsoldos Attila akadémiai székfoglalójának bővített, majdnem kétezer lábjegyzettel ellátott változata. Az egykori előadás címe zárójeles formában még tartalmazta „az unalmas részek nélkül” kitételt, amit az olvasmányos stílusban megírt kötetben is sikerült megvalósítani. Érdemes továbbá kiemelni a szerzőre jellemző magabiztos forráskezelést és a logikus következtetéseket. Mindent összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a kötet az Anjoukorral foglalkozó történetírás egyik alapművének tekinthető, mivel a Drugetek mellett elmélyültebben megismerhetjük I. Károly belpolitikájának legfontosabb pillérét: az ő akarata nélkül semmi sem történhetett, bármennyire „ügyes” férfiú lehetett is Fülöp, János és Vilmos. Szende László
