Századok – 2019
2019 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Zsoldos Attila: A Druget-tartomány története, 1315–1342 (Szende László)
620 TÖRTÉNETI IRODALOM tisztséget. A szerző Fülöp 1315-ös első felbukkanásával kezdi a család ismertetését. Az 1323-ban nádorrá kinevezett főúr esetében kimutatható egyfajta lokálpatriotizmus, mivel erősen kötődött azokhoz az északkeleti megyékhez, ahol megyésispánságai feküdtek. Nádori kúriáját Vizsolyban alakította ki, míg a tisztségéből eredő országos jogköröket főként az Óbudán tartózkodó alnádora révén gyakorolta. Fülöp 1327. június 22. után halhatott meg, testét minden bizonnyal a székesfehérvári bazilikában helyezték végső nyugalomra, a hozzá köthető gyűrű az 1936-os ásatások során került elő. A következő nádor, Druget János, fivérével ellentétben újonnan érkezett az országba. Zsoldos Attila feltételezése szerint I. Károly kimondottan a jó itáliai kapcsolatokkal rendelkező Jánosnak szánta a pozíciót, aki természetesen elkísérte az uralkodót az 1333-as itáliai útjára. Az „átcsábításnak” azonban ára volt: Somogy és Bács megyét elvette régi embereitől és a homo novus nak adta. Változás mutatható ki a nádori kúria helyszínében is, János Óbudáról keltezte okleveleinek jelentős részét. János fia, Vilmos a már említett itáliai út idején került előtérbe, mert a király nádorhelyettesként őt állította az ország élére. E tény kapcsán jó összefoglalót olvashatunk az uralkodó helyettesítéséről. Korábban II. András kivételével a magyar koronás fők egyáltalán nem hagyták el hosszú időre az országot, míg 1333-ban a nádor is urával tartott. Úgy tűnik, hogy a politikai vezetés távollétében Erzsébet királyné saját bizalmasát és rokonát, Szécsényi Tamást szerette volna előtérbe tolni az udvarnál. Zsoldos Attila részletekbe menően bemutatja a Vilmos befeketítésére irányuló szövevényes intrikákat és áskálódásokat. Erőfeszítésük azonban hiábavaló volt, mert 1334. május 14-én már ő tűnik fel nádorként. Egyébként az egyik, XXII. János pápa által kiadott 1333. szeptember 9-ei oklevél is egyfajta zavaros helyzetről árulkodik (Anjou-kori oklevéltár. XVII. 1333. Szerk. Kristó Gyula. Bp.–Szeged, 2002. 423. sz. reg.). Druget Vilmos nádori tevékenységének bemutatásával Zsoldos Attila más módszertani problémára is felhívja a figyelmet: az egy időben két különböző helyen kiállított oklevelek magyarázata az intézmény működésében rejlik. Vilmos apjához hasonlóan Óbudán tartotta nádori kúriáját, amely távollétében is folyamatosan dolgozott. 1340 körül a kúriát Visegrádra helyezték át, ami összefügghet azzal, hogy Vilmos 1337 tavaszán a településre költözött. Az utolsó Druget-nádor valamikor 1342 szeptember elején, valószínűleg Visegrádon hunyhatott el. A harmadik rész (A tartomány és működése) négy alfejezetre tagolódik. A szerző markáns különbségeket tesz az egyes folyamatok között, és meghatározza, hogy milyen területek tartoztak az adott honor hoz. Nagyon lényeges a királybírókra vonatkozó adatok közzététele, mert végre sor került a funkcióhoz kapcsolódó feladatok részletes bemutatására: az újjászervezésében az uralkodó fontos szerepet szánt ennek az intézménynek. A szerző szerint a tartomány „alapításának” és fejlesztésének a legfőbb érve Csák Máté territóriumának ellensúlyozása volt. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a Drugetek erőteljesen korlátozni próbálták a tartományban élő népcsoportok korábban elnyert kiváltságait, ami felett azonban az uralkodó nem hunyt szemet. Zsoldos kitér az adminisztráció mindennapjaira is, a familiárisok sokszor éveken keresztül töltötték be ugyanazon tisztségeket. A rendszer jól működött, így a Drugetek nyugodtan vehettek részt az országos politikában. A vizsolyi bíróság című alfejezetben a szerző módosította a korábbi szakirodalom megál lapítását: valójában a tartomány igazgatásának központi intézménye volt, az élen álló bíró a tartomány bírájaként szolgálta a királyt. Az udvar és família című alfejezet teljes mértékben feltárta a Drugetek kapcsolati hálóját: kik, milyen módon és miért kerülhettek az adminisztráció különböző területeire. Az udvar struktúrájának feltérképezése szempontjából példaértékű Druget Vilmos végrendeletének feldolgozása. További erénye még ennek az alfejezetnek a társadalmi mobilitás vizsgálata, amelynek megállapításai szerint a nádorok bizalmát élvező családok döntő többsége az Árpád-korban nem játszott meghatározó szerepet, náluk nagyobb befolyást élveztek a nem Magyarországon születettek.
