Századok – 2019
2019 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Zsoldos Attila: A Druget-tartomány története, 1315–1342 (Szende László)
619 SZÁZADOK . () . SZÁM Zsoldos Attila A DRUGETTARTOMÁNY TÖRTÉNETE, 13151342 MTA Történettudományi Intézet, Bp. 2017. 304 oldal „Eredetileg olasz vér, Nápolyból Salernoból szakadt be hazánkba Robert Károly korában, midőn két egy testvér Fülöp és János jövének be, és mint ügyes férfiak mindjárt a legmagasb polczra küzdtek fel magokat.” Nagy Iván ezekkel a szavakkal jellemezte a Druget családot genealógiai munkájában. Kétségtelen, hogy az embereket mind a mai napig érdekli, vajon egy személy vagy egy család látványos felemelkedése milyen tényezőknek köszönhető. Nem volt ez másként a Drugetek esetében sem, ha végigtekintünk a 14. század első felével foglalkozó szakirodalmon, a családtagok mindig I. Károly bizalmasaiként jelennek meg. Az ismertetésre kerülő könyvet Zsoldos Attila akadémikus, a MTA Történettudományi Intézetének kutató professzora jegyzi, akinek munkássága eddig főként az Árpád-kort érintette, bár számos tanulmányában az Anjou-kor fontos kérdéseivel is foglalkozott. A személyes hangvételű Előszóban meg is indokolja a „korszakváltást”: olyan jelenségek érdekelték, amelyek az Árpád-kor utolsó évtizedeiben bukkantak fel, és kibontakozásukra a 14. század elején került sor. Az általa felállított munkahipotézis szerint a Druget-tartomány az oligarchákéhoz hasonló jegyeket viseli magán, így azok alapos vizsgálatával rá tud mutatni a tartományok belső működésére. A szerző azt sem hallgatja el, hogy a magyar történetírás főként a királyi hatalom szempontjából közelített a korszak nagyúri családjaihoz. Elöljáróban elmondható, hogy Zsoldos Attila könyve ezen a módszeren teljes mértékben változtatott, és követendő példát jelenthet mindazok számára, akik később ilyen típusú kutatásokkal szeretnének foglalkozni. Az első fejezet (Tartományok és oligarchák a 13–14. század fordulóján) a korszak politikai helyzetét tárja az olvasó elé, lényegre törően összefoglalja a tartományurak felemelkedését, a hatalom és a vár kapcsolatát. A korábbi szakmunkák általában kitérnek a Borsák, a Kőszegiek, az Abák és a Csákok megerősödésére, de Zsoldos Attila a Geregyék történetével olyan családra is rávilágít, amelynek tagjaiból később kiváló oligarcha lehetett volna. A szerző tisztázza a tartományúr és az oligarchák közötti különbségeket: az 1311-es kassai szerződés alapján felhívja a figyelmet, hogy a történetírásnak szakítania kell a két szó szinonimaként való használatával, a király iránti hűség mellett a „tartomány” öröklése tekinthető a fő szempontnak. Az oligarchák hatalmát egyértelműen jelzi, hogy az oklevelekben gyakran fordul elő a „fejedelem” megszólítás, és tekintélyüket az is jól jellemzi, hogy külföldi arisztokrata, sőt akár uralkodói leszármazottakkal léptek családi kötelékre. Engel Pál máig megkerülhetetlen tanulmánya alapján (Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen, 1310–1323. Századok 122. [1988] 89–146.) tudjuk, hogy I. Károly hosszú küzdelmet folytatott az oligarchák ellen. A „miért éppen neki sikerült?” kérdés megválaszolásához Zsoldos Attila segítségül hívta a 13. század utolsó három évtizedének adatait is. A fegyveres fellépés eredménytelensége láttán IV. László a külföldön tanult főpapok bevonásával programot dolgozott ki az államszervezet rendi jellegű átalakítására. Az elképzelést III. András is a magáévá tette, majd szerződésekkel kívánta együttműködésre késztetni a főurakat: a 12 éves Caroberto partra szállásával szinte egy időben kiegyezett Kőszegi Ivánnal és Csák Mátéval. A szerző jogosan feltételezi, hogy ennek egyik eszközét az úgynevezett „örökös nádori” cím kialakítása jelentette. Végül az I. Károly eredményességéhez vezető tényezők közül Zsoldos meghatározó szerepet tulajdonít az egyéni képességeknek. A második rész (A három Druget-nádor) az Itáliából érkező család magyarországi szere pét mutatja be. Fülöp, János és Vilmos egymást követve töltötték be a legfontosabb világi TÖRTÉNETI IRODALOM
