Századok – 2019

2019 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács I. Gábor: Sárospatak erőterében. A tiszáninneni származású református egyetemi tanárok életrajzi adattára és életútleírása (Ugrai János)

447 TÖRTÉNETI IRODALOM

is markáns jellemzők mentén elkülönülnek a dunántúli, pesti, tiszántúli stb. gyökerűek életútjai. E felismerés már évtizedek óta ösztönzi a hazai kutatásokat (például Tóth Zoltán, Kósa László, Karády Viktor). A problémakör részletes elemzéséhez Kovács I. Gábor először az úgynevezett tudáselit körét határozta meg, majd pedig az 1848–1944 közötti polgári időszakban a nyilvános rendes és nyilvános rendkívüli egyetemi tanárokra összpontosított: mert bár a szellemi élet számos utat nyit a befolyás irányába (például minisztériumi, egyházi főtisztségek, intézményvezetés, folyóirat-szerkesztés), a csúcselitet a katedrához jutó professzorok adták. Többségükben ugyan ritkán (vagy egyáltalán nem) jutottak döntési helyzetbe, s azonnali véleményformáló jelentőségük is elenyésző – akár egy hírlapíróéval szemben is, de szemlélet- és attitűdformáló erejük folytonos és sokrétű. A bonyolult és életre szóló kinevezési procedúra pedig tovább erősíti ezt a csúcselit-jelleget.

A professzorokra vonatkozóan a kötetben egy változókban igen gazdag adatbázis épült fel: az illetők származását a kutatók egészen a dédszülők szintjéig igyekeztek kideríteni, s a felmenők mellett az adattár részét képezik még a testvérekről, a feleség(ek)ről, valamint a gyermekekről összegyűjthető főbb információk is. A családi adatokat kiegészítik az iskolázásra és karrierre vonatkozó tudnivalók, illetve a tudományos elismertség elemei. E mintegy negyven kategória rövid és száraz, tényszerű adatai biztosítják az adattár alapját a felhasználó számára. Az adattár címszavai után az „Életút” rovatban azonban a szerző részletes, igen gazdag leírással szolgál az egyes személyekről. (Szépséghiba, hogy az oldalakon át húzódó folyamatos szöveg megterheli az olvasót. Szerencsésebb lett volna bekezdésekkel tagolni a leírásokat, az adatokat továbbelemző olvasó ugyanis úgy könnyebben áttekinthetné folyószöveget.)

Az egyes címszavak aprólékos részletességűek. Az olvasó bármelyik egyetemi tanár pályáját tanulmányozva úgy érzi, hogy az életút minden elágazásához, eseményéhez kap nehezen összegyűjthető anyakönyvi, tanulmányi vagy épp a szakmai elismertségre, előrehaladásra utaló tényinformációkat. A roppant vállalkozás egyik legnagyobb erénye épp ez a teljességre való sikeres törekvés. A szerző és munkatársai a felmenők és oldalági rokonság tagjainak sorsát is bemutatva kontextusba helyezik az életpályát, s egyfajta rokoni–családi érvényesülési stratégia elemzéséhez nyújtanak fogódzókat. Az egyéni leírások pedig kiváló alapot szolgáltatnak a kollektív biográfiai másodelemzéseknek.

1044 egyetemi tanár személyes adatlapja készült el ily módon. Az anyagot a felekezeti–

művelődési alakzat hipotézisét felhasználva és folyamatos próba tárgyává téve részletekben publikálja a szerző. A sorozat első darabja a történettudomány és a történeti szociológia által a legrészletesebben leírt, vallási–nemzetiségi alapon szerveződő társasághoz, a zsidó származású értelmiséghez szolgáltatott fontos adalékokat. A második kötetben egy kívülről igen zártnak tűnő alakulatnak, a debreceni egyetem református hittudományi karának professzorait választotta ki Kovács I. Gábor. Itt a felekezeti–művelődési alakzat egyik legtisztább változatát érhetjük tetten, hisz a professzorok többsége lelkész édesapától származott, s körükben generációkra visszamenően jól kimutatható a Pfarrhaus-jelenség. A most megjelent harmadik kötet ennél heterogénebb kört választott az elemzés tárgyául. A szerző egy olyan vallásföldrajzi egységet különített el, amely a korszakban nem rendelkezett egyetemmel, s ezért az innen származó, végül tanszéket kapott tanárok érvényesülési útja eleve változatosabb. A Tiszáninneni Református Egyházkerület (a történeti Borsod, Gömör, Torna, Abaúj, Zemplén és Ung megyék) területén élők közül nagyjából minden hatodik lakos volt helvét hitvallású, de a 19. században már mindenhol visszaszorulóban voltak: a korábban színreformátus körzetekben és településeken is kisebbségbe kerültek. Ebből a marginalizálódó közegből Kovács I. Gábor adatai szerint 19 református egyetemi tanár származott – miközben a régió csaknem háromszor nagyobb római katolikus közössége csupán 24 egyetemi