Századok – 2019
2019 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács I. Gábor: Sárospatak erőterében. A tiszáninneni származású református egyetemi tanárok életrajzi adattára és életútleírása (Ugrai János)
448 TÖRTÉNETI IRODALOM tanár kinevelését tudhatta magáénak. A korrelációs viszonyt ráadásul tovább árnyalja, hogy a polgári korszakban 557 római katolikus és csak 182 református tanárt neveztek ki. Így az északkelet-magyarországi térség a római katolikus professzoroknak csak a 4,3%-át, a reformátusokénak viszont a 10,4%-át nevelte ki – harmadnyi létszámlehetőségei ellenére. Mindez szükségszerűen felveti a hagyományos iskolaközpont, a sárospataki kollégium erejének kérdését, amely minden nehézség, gazdaság- és társadalomföldrajzi fejlemény dacára hosszan megőrizte szellemi befolyását, s azt a régió határain túlnyúlóan is érvényesíteni tudta. Annál inkább, mivel e 19 professzor névsora igazán impozáns. Buza László nemzetközi jogász, Csik Lajos orvos, genetikus, Kiss Árpád kémikus, Mitrovics Gyula pedagógus, esztéta, Soós Béla egyháztörténész – e néhány kiragadott példa is illusztrálja, hogy szakmájuk, hivatásuk élvonalába lépő tudósok kerültek el Sárospatak erőteréből. Erőtérről beszélhetünk, hisz vannak, akik épp Patakon egyáltalán nem vagy csak rövid ideig tanultak, ám ennek ellenére a sárospataki partikulahálózat intézményei, illetve a térséghez kötődő szülői–családi kapcsolatok mégiscsak ennek a kultúrrégiónak a sarjává tették az illetőt. (Mindkettőre egy-egy példa: Patakon nem, de a miskolci gimnáziumban tanult Csik Lajos; Győrffy István botanikus pedig a térségben született, s kisiskoláit is ott végezte, majd Sárospatakról egy év után Aradra követte apját s családját.) A szerző az összegyűjtött egyetemi tanárok csoportsajátos jegyeit – az előző, debreceni egyetemi kötethez hasonlóan – három kohorszot elkülönítve igyekezett tetten érni. Az első generációt a 1875 előtt született nyolc fő képezi. Ötüknél vegytisztán érvényesült a Pfarrhausjelenség: évszázados családi tradíciók kötötték őket össze a papsággal. A többiek életútja sem cáfolja a felekezeti–művelődési alakzat hipotézisét, hisz legalább oldalágon mindhárom rokoni hálózat bőven rendelkezik egyházi felmenőkkel. Mind a nyolcan az egyházkerület területén – javarészt Sárospatakon – tanultak, s mind a nyolc családfa feltárt szereplői között a leggyakrabban a kisnemesek fordulnak elő. Az 1876–1890 között született második generáció esetében egyetlen lényegi különbség, hogy az ötfős társaságban immár nem feltétlenül pap, hanem esetleg állandó tanító, gimnáziumi vagy akadémiai tanár gyermekéről van szó. Négy családfánál is megjelennek az oktatói munkát végző apák – jóllehet egyikőjük sem vehetett még részt tételes pedagógus- vagy tanárképzésben, azaz végzettségüket tekintve ők is teológusok voltak. Épp az apák iskolai munkához kötöttsége magyarázza a máshol kevéssé érvényesülő jelenséget: hárman is Sárospatakon születtek. A sárospataki kálvinisták nem alkottak különösebben jelentős gyülekezetet, így a nagyobb tanárdinasztiák kialakulásáig viszonylag kicsi a helyi születésű tanárok, vezető tisztségbe eljutó papok aránya, mint ahogyan sokáig a pataki kollégiumban sem kiemelkedő a helyi diákok jelenléte. Úgy tűnik, a felekezeti–művelődési alakzat újabb fejlődési fázisába ért akkor, amikor a pataki tanárok már létszámukban és egzisztenciális biztonságukat tekintve is eljutottak odáig, hogy hivatásukat is átörökítették legalább az egyik fiukra. Az 1890 után született hat professzor körében Csik Lajos és Diószeghy Dániel kohómérnök révén ketten is vannak, akik elsőgenerációs értelmiségiként jutottak katedrához – a másik 17 esetben ilyenről nem beszélhetünk. Hatuk közül hárman léptek ki a hagyományos teológus–jogász–bölcsész szakmák köréből, s műszaki értelmiségiek, illetve orvosok lettek. A kisebb generációs különbségek ellenére azért inkább tipikus jellemzőkkel találkozunk, ami megerősíti a markánsan érvényesülő, ugyanakkor térségenként lényeges pontokban egyedi színeket felmutató felekezeti–művelődési alakzat hipotézisét. A karakterjegyek így foglalhatók össze: a professzorok nagy többsége tiszáninneni kis- és középiskolában tanult s tanulmányait Sárospatakon fejezte be. A kultúrrégióhoz való erős kötődés több generációra visszamenőleg igaz – apai ágon kivétel nélkül. (Anyai ágon is csak két-két debreceni és egri cisztercita diák felmenőt kutatott fel a szerző.) Ugyanakkor sajátos regionális ízt kölcsönzött a szepességi és eperjesi német nyelvű evangélikusokkal ápolt évszázados szellemi kapcsolat,
