Századok – 2019

2019 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szijártó M. István (szerk.): Az indigenák (Sebők Richárd)

442 TÖRTÉNETI IRODALOM felében). Békés vármegyei következtetéseit az országos eredmények kiegészítésének szánja. A báró Harruckern család és Békés megye viszonyának kutatását az indokolja, hogy báró Harruckern János György a hadsereg élelmezéséért felelős hadbiztosi szolgálataiért megkapta Békés megye mintegy kétharmadát, és ezzel a család központi szerepet játszott a vármegye életében, illetve a megyei nemesség formál(ód)ásában. Szilágyi úgy látja, hogy az indige­na nagybirtokosok két jelentősen elkülönülő csoportot alkottak. Az egyikbe azok tartoztak, akik országos szinten alig, vármegyei szinten pedig egyáltalán nem aktivizálták magukat és főként a birodalmi központhoz kötődtek (abszentisták). Míg a másikba azok az integrálódott indigena nagybirtokosok sorolhatók, akik a vármegyébe költöztek és az örökölt birtok igaz­gatásán kívül a megye politikai és gazdasági életében is szerepet vállaltak. Pálmány Béla az 1827–1840 közötti törvényekben honfiúsított 115 személy prozopográ­fiai adattárát közli (A honfiúsítások alkonya a reformkori országgyűléseken ), azonban a névcik ­keket terjedelmi okokra hivatkozva a lehető legrövidebbre szerkesztette. Ezért az életrajzi adatokon kívül csak a közeli magyar nemesi rokonokra (anya, hitves, gyermek), a katonai vagy hivatali pályafutás legfőbb állomásaira, a legjelentősebb érdemekre és az ismertté vált magyarországi birtokokra tér ki. Tóth-Barbalics Veronika (Indigenák a főrendiházban a dualizmus időszakában ) Vörös Károly egy 1987-ben megjelent tanulmányának eredményeit vette alapul (A főrendiház 1885. évi reformja. Egy kutatás tervei és első eredményei. In: Rendi társadalom – polgári társa­dalom 1. Salgótarján 1987. 397–405.) saját, az indigenák és leszármazottaik főrendiházon belüli aktivitását, illetve arányát vizsgáló munkájához. Forrásként a főrendiház naplóit és irományait, az országgyűlési almanachokat, a tiszti címtárakat, illetve az összmonarchiai Staatshandbuch vonatkozó köteteit használta fel. A fentieket a főrendiház elnöki és hivata­li, valamint a miniszterelnökség és a belügyminisztérium elnökségének levéltári anyagával egészítette ki. Tóth-Barbalics számításai szerint az 1886. évi 8. törvénycikkben található, a magyar főrendiházban örökletes tagsági joggal rendelkezett családok egyéb adatokkal kor­rigált listája alapján a nemzetségek 29%-a (68) és az összes család 28%-a (70) volt honfiúsí­tott. (191–192.) Az 1865–1885 között meghívott „nemzeti” arisztokrata családok 14%-a, míg a honfiúsított famíliák 28%-a maradt távol. Tóth-Barbalics eredményei megerősítik Vörös megállapításait, miszerint az indigenák már 1885 előtt sem igényelték a magyarországi ér­dekeik képviseletét olyan mértékben, mint a „nemzeti” családok. Az 1885. évi főrendiházi reform az indigena családokat nagy mértékben sújtotta, és a reform miatt kimaradt családok aránya 40% volt, de ez a csökkenés rangfokozatonként különbözött. Ballabás Dániel írásában (Idegen és magyar főnemesek a dualizmus kori Magyarországon ) arra a kérdésre keresi a választ, hogy kiket és milyen kritériumok alapján tekintettek magyar fő­nemesnek a dualizmus kori Magyarországon. Szerinte az 1791. évi 69. törvénycikk alapvető viszonyítási pontnak számított a dualizmus idején az egyes személyek indigenátusának meg­ítélésekor. A Corpus Jurisba bejegyzett indigenák mellett azonban megkülönböztethető egy másik csoport is, őket a „hallgatólagosan honosságot szerzőknek” nevezi Ballabás. 1848 után már meg kell különböztetni a szerző szerint a közjogi értelemben is magyar főnemeseket és a magyar állampolgárságú, de külföldi főnemesi ranggal rendelkezőket. „Ebben a tekintetben tehát a honosság hallgatólagos módon történő megszerzéséhez hasonló gyakorlat érvényesült a polgári korszakban is, mindössze az állampolgárság elnyerésének feltételei változtak (igen jelentős mértékben persze) az idők folyamán.” (222–223.) A konferenciakötet egyértelműen új eredményekkel gazdagítja a magyar történettudo­mányt egy kevéssé kutatott, de toposzokkal tarkított témában. Az egyéni kutatások kitűnő ala­pot kínálnak a későbbi tudományos vizsgálatok folytatásához és felhívják a figyelmet a jelentős forráshasználati különbségekre. Például amíg Ballabás Dániel a dualizmus korára vonatkozóan

Next

/
Thumbnails
Contents