Századok – 2019
2019 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szijártó M. István (szerk.): Az indigenák (Sebők Richárd)
441 TÖRTÉNETI IRODALOM tulajdonába kerültek. Forgó András az új adatokból arra következtet, hogy a kisebb egyházi tisztségeket viselő személyeket az országgyűlés nem cikkelyezte be. Továbbá az is kiderül, hogy a 18. század elején nem tettek honossági esküt az adományozó oklevél átvétele után, ennek egyik oka a magas taxa megfizetésének elkerülése (is) lehetett. Ugyanakkor a szerzetesrendek értelmezése szerint ők a középkori gyökerű szerzetesi központjaik – a török hódítás miatt – megszakadt munkáját élesztették újra. Az egyházi személyeket ért politikai támadások hatására az 1740-es éveket követően szinte kivétel nélkül letették a honossági esküt. A század közepétől általában az adományozó oklevél és a honossági eskü letételének bejegyzése egymás után került be a Királyi Könyvekbe. Szemethy Tamás a 18. századi főnemesek közé bekerült új arisztokratákat és a honfiúsított főurakat hasonlítja össze (Honosított főnemesek a 18. századi Magyarországon ) létszámuk és hi vatali (hivatalnok, katona vagy egyházi) pályafutásuk szerint. Szemethy az 1720 és 1799 közötti periódusból 113 indigenát tudott összegyűjteni a Corpus Juris és a Királyi Könyvek felhasználásával, akikből 100 főt tudott az elemzésébe bevonni. Megállapítja többek között, hogy az indigena katonák az új arisztokratákhoz képest mindig többségben voltak, kivéve Mária Terézia uralkodásának második felét. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a köznemeseknek a grófi rang megszerzésére is csak ugyanebben a húsz évben (1760–1779) volt esélye, de akkor még a folyamatosan nagyobb számban bekerülő indigena grófokat is meghaladta az arányuk. Kökényesi Zsolt írásának (Herrenstand és Erbhuldigung. Magyar főnemesek mint az alsóausztriai hódolások résztvevői a 18. század első felében) célja, hogy betekintést adjon az alsó-auszt riai rendek közé bebocsátást nyert magyarok körébe, ezen „inkolátusság” politikai-hatalmi jelentőségébe, illetve értelmezze azon magyar arisztokraták szerepét és személyét, akik a hódolási ceremónián különböző funkcióban részt vettek. Kökényesi hangsúlyozza, hogy a ceremónia-leírásokból csak azok neve ismerhető meg, akik a lakoma vendégeiként vagy az alsó-ausztriai rendek soraiba felvett személyek jogán voltak jelen a hódoláson. Az alacsonyabb rangú résztvevőkről a leírások nem nyújtanak tájékoztatást, magyarokat csak a világi főrangúak között lehet azonosítani, a lovagok, a prelátusok és a városi követek között nem. Kökényesi olvasatában a 18. század első felének alsó-ausztriai hódolásait a főúri integráció olyan színtereként érdemes értelmezni, ahol a résztvevők személyesen akartak beilleszkedni a Monarchia elitjébe és akár több generációnyi kapcsolati tőkével rendelkeztek Ausztriában, amelyet tovább növelhettek a hódolási ceremónián. Nagy János az indigenákra – a hagyományos történetírói megközelítéstől eltérően – nem az uralkodó eszközeiként, hanem önálló, történeti cselekvőkként tekint, ezért vizsgálatának középpontjába az 1751. évi diéta indigenákkal kapcsolatos vitáit helyezte (Indigenák az 1751. évi országgyűlésen). Tanulmányának alapforrását az országgyűlés indigenákat vizsgáló bizott ságának jelentése adja, amely tartalmazza a honfiúsításért folyamodók kérvényeinek kivonatát és az azokat elbírálók véleményét is. Nagy János négy nagyobb csoportot különített el a beadványok tanulmányozása után. Az elsőben a kérelmezők nagy része katonatisztek utódja volt, akik őseiknek a törökellenes háborúkban szerzett érdemei elismeréseként kívánták megszerezni az indigenátust. Egy másik kategória saját erényéül a közjó szolgálatát emelte ki, iskolalapítóként, kereskedelem- vagy iparfejlesztőként vagy éppen telepítőként. A harmadik egység tagjaira jellemző, hogy „egy már honfiúsított család leszármazottja kérte a bizottságtól őse indigenátusának tanúsítását, más esetben ennek megújítását saját nevének törvénybe iktatásával”. (117.) A folyamodók egy negyedik csoportjának célja a magyarországi birtokszerzésük jogszerűségének megerősítése, azaz a korábban megvett, zálogjogon vagy ideiglenesen megszerzett birtok jogi védelmének biztosítása volt. Szilágyi Adrienn megyei szinten vizsgálja az indigenák szerepvállalását és társadalmi integrálódását (Indigenák és helyi társadalom. Békés megye indigena családjai a 19. század első
