Századok – 2019
2019 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Marie-Madeleine de Cevins – Olivier Marin (szerk.): Les saints et leur culte en Europe centrale au Moyen Age (XIe-début du XVIe siecle) (Uhrin Dorottya)
438 TÖRTÉNETI IRODALOM szász környezetben maradt fenn, valószínűleg nem véletlenül: feltételezhető német hatás a kultusz népszerűvé válása tekintetében is. Sajnos tartalmi hibák is vannak: a tanulmány szerint ugyanis Szent Katalin legendáját csupán egyetlen erdélyi, a homoróddaróci falfestmény őrizte meg (44.), de tudjuk, hogy a gelencei, a somogyomi és a darlaci templom falképei is ennek a szentnek a legendáját ábrázolják. (Gaylhoffer-Kovács Gábor: Alexandriai Szent Katalin legendája három szászföldi freskón. In: A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Bp. 2013. 286–322.) A segesvári ispotály Szent Dorottya-kápolnáját pedig nem találtam meg a jelzett szakirodalomban. (40. 8. jegyz.) Gecser Ottó a tanulmányában Szent Sebestyén és Szent Rókus magyarországi kultuszát tekinti át, különös tekintettel segítő szerepükre a pestisben, szervesen illeszkedve a szerző segítőszentekkel kapcsolatos kutatásaihoz. Elsőként a két szent európai kultuszát mutatja be, majd rátér a magyarországi tisztelet elterjedésére. Teszi mindezt rendkívüli alapossággal, történeti mellett művészettörténeti és liturgiatörténeti forrásokat is használva. Szent Sebestyén kultusza már legkorábbi liturgikus könyveinkben is szerepel, de csak a késő középkorban (a nagy pestisjárványok után) vált népszerűvé, a szerző szerint az ismert, pestis elleni védőszenti szerepe miatt. Szent Rókus kultusza ugyanakkor eleve a pestissel függött össze, így mindenképpen összekapcsolták a járvánnyal; a magyarországi kultusza azonban korlátozott volt: főként szepességi és erdélyi ábrázolásai maradtak fenn. Gecser Ottó minden lehetséges középkori forrást igyekezett felhasználni, így az oklevelek datálását alkalmazva is keresett adatokat. Véleményem szerint azonban az oklevelekben még kiaknázatlan lehetőségek maradtak. Az 1263. évi adatnál érdemes lett volna megemlíteni, hogy korábban nem volt jellemző a szentek ünnepe általi datálás (például az előző január 20-áról fennmaradt oklevél még más rendszer szerint datál [Árpád-házi hercegek, hercegnők és királynék okleveleinek kritikai jegyzéke. Szerk. Zsoldos Attila. Bp. 2008. 51. sz.]), és 1263-ban az is szerepet játszhatott a Sebestyén ünnepére hivatkozó keltezésben, hogy épp egy Sebestyén nevű protonotárius írta az oklevelet. A kötetben Csukovits Enikő a török fogságból való csodás szabadulásokról írt tanulmányt. Az országra törő portyázók elsődleges célja a zsákmányszerzés volt, a legértékesebb zsákmánynak a rabszolgapiacon jól értékesíthető ember számított. A török kézre került rabok súlyos helyzetükben elsősorban a saját ügyességükben, illetve valamilyen spirituális segítségben bízhattak. Nem véletlen, hogy a szabadulás különböző módozataira a középkori Magyarországról elsősorban a kegyhelyeken írásba foglalt mirákulum-feljegyzések közt találunk példát. A szerző megvizsgálta a középkori magyarországi csodajegyzékeket. Két ilyen gyűjtemény maradt fenn: az újlaki és a budaszentlőrinci. Az első a Kapisztrán Szent János sírjánál, az utóbbi a Remete Szent Pál sírjánál feljegyzett csodákat örökítette meg. A fennmaradt leírások többsége részletesen ismerteti a fogságba esés körülményeit, a fogságban elszenvedett megpróbáltatásokat és a szabadulás módját is – a mirákulum-feljegyzésekben olvasható történetek így egyszerre nyújtanak pontos képet a török támadások következményeiről, a magyar lakosság vallásosságáról, a törökökről alkotott képéről, valamint arról, milyen szerepet játszott a kereszténységhez tartozás érzése a máshitű törökök között. Konrád Eszter írása Szent Ferenc legendáját és stigmatizációját elemzi a késő középkori magyar nyelvű kódexirodalomban. Tanulmányának talán legfontosabb része a spirituális ferences környezetben keletkezett Jókai-kódex tartalmának a datálása. A Jókai-kódexet 1440 környékén másolták, az eddigi kutatások szerint egy 1370 után keletkezett korábbi fordítás alapján. A szerző ezt az évszámot pontosította: mivel a kódex legújabb forrását, a De Conformitatét 1399-ben hagyta jóvá a generális káptalan, úgy véli, hogy a kódex min tapéldánya 1390 után, de inkább 1400 körül készült. Ezenfelül a tanulmány elemzi, hogy milyen narratívák mentén értelmezték a stigmatizációt a késő középkori (dominikánus) Virginia-kódexben és a Lázár Zelma-kódexben. Konrád Eszter megállapítja, hogy a legendát
