Századok – 2019
2019 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: A lengyel hatás a magyar demokratikus ellenzék tevékenységére, 1980–1981
A LENGYEL HATÁS A DEMOKRATIKUS ELLENZÉK TEVÉKENYSÉGÉRE, 1980‒1981 420 gazdaságpolitikájának saroktételévé tették, hogy „tiszteletben kell tartani a lakosság fogyasztói igényeit”. E politika gazdasági alapjai súlyos válságba kerültek, s emiatt minden kormány rákényszerül arra, hogy válasszon a mélyreható gazdasági reformok vagy az erőszak alkalmazása között. A lengyel pártvezetés nem vállalta tovább a politikai engedmények politikáját, s „megrettenvén a Szolidaritás erejétől – a szükségállapotba menekültek, végképp eldőlt a választás a többi ország számára is: egy tapodtat sem engedni. Inkább a szuronyok”. Kis János úgy látta, hogy mindezek ellenére Magyarország bizonyos szempontból kivételes helyzetben volt és szerinte ebből a jövőben az ellenzék is profitálhat. Még akkor is van lehetőség ugyanis a demokratikus kezdeményezésekre, amennyiben a rendszert adottnak tekintjük – mondta –, „mert a rendszer nem zárt: szabályai között rések, hézagok, ellentmondások lappanganak”. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen ellenzéki politikát lehet folytatni „Lengyelország árnyékában”, több választ is megfogalmazott. Kiindulópontja az volt, hogy egy ideológiára van szükség, mivel már nem elég az, amit a magyar ellenzék 1977-től 1981-ig képviselt, miszerint létrehozta a szabadegyetemet, a szamizdatot és a SZETÁ-t, valamint szolidaritást vállalt a Chartával és a Szolidaritással. Álláspontja az volt, hogy „világossá kell tenni eszményeinket, meg kell indokolnunk, hogy miért ragaszkodunk hozzájuk”. A következő lépés pedig szerinte az volt, hogy engedni kell, hogy egyre többen – akár név nélkül – csatlakozzanak az ellenzéki tevékenységhez. Végül pedig fontosnak tartotta, hogy ne bénítsa meg a magyar ellenzékieket a hadiállapot által kiváltott sokkhatás. Ne intézzék el annyival a helyzetet, hogy a „Szovjetunió már megint nem engedte”. Kis úgy látta, hogy a lengyelek sokkal közelebb voltak a győztes forradalomhoz, mint a magyarok 1956-ban vagy a csehszlovákok 1968-ban. Viszont december 13-a után Magyarországon sokkal jobbak a feltételek arra, hogy a hatalom megegyezzen a társadalommal, mivel itt a hatalom érdekében áll, hogy a társadalmi legitimációt megtartsa a romló gazdasági körülmények közepette is. Az ellenzéknek azonban készen kell állnia, mivel csak ő kényszerítheti rá erre a hatalmat. 64 Kis János vitaindítójára mintegy másfél év alatt tizennyolc cikk érkezett be a szerkesztőségbe.65 A legjelentősebb magyar szamizdat lap hasábjain a hadiállapot 64 Kis J.: Gondolatok a közeljövőről i. m. 65 A Beszélőhöz beérkezett és megjelent írások: Eörsi István: Csto gyelaty? 1982. 4. sz. 41–47.; Kívül-álló [Orosz István]: A hivatal-védte ellenzékiség. 1982. 4. sz. 48–55.; Kürthy Emil [Magyar Bálint]: Polgárrá válni. 1982. 4. sz. 56–59.; Könczöl Csaba: Levél Kis Jánoshoz. 1982. 4. sz. 60–61.; Szalai Pál: Remény – remény nélkül. 1982. 4. sz. 62–64.; Csonka Dénes [Bauer Tamás]: Az optimista alternatíva körvonalai. 1982. 5–6. sz. 53–63.; Székely József: Reform és ellenzék. 1982. 5–6. sz. 64–66. (erre reakció: Vizi András: Kommunisták és ellenzékiek. 1983. 8. sz. 73–74.); Lehrstück Mária [Lányi András]: A magyar ellenzék programja. 1982. 5–6. sz. 67–72.; Oltványi Ambrus: A közel- és távolabbi jövőről. 1982. 5–6. sz. 73–89.; Kun Ágota [Szabó Miklós]: Szubkultúra vagy politikai ellenzék? 1983. 7. sz.
