Századok – 2019
2019 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: A lengyel hatás a magyar demokratikus ellenzék tevékenységére, 1980–1981
A LENGYEL HATÁS A DEMOKRATIKUS ELLENZÉK TEVÉKENYSÉGÉRE, 1980‒1981 404 Az alkalmazott taktika szerint úgy kellett tenniük, mintha nem a büntető törvények és az adminisztratív rendszabályok volnának a mérvadók, hanem a magasabb szintű jogi elvek (például az Alkotmány és a Helsinki Záróokmány). Ebben az időszakban a magyar ellenzéki értelmiség már olvasta és fordította Jacek Kuroń, Adam Michnik vagy Václav Havel írásait. A gyakorlati munka azonban sokkal nehezebb volt. „Bármennyi ihletet és reményt merítettünk a lengyelektől, a belátható jövőben nemigen számíthattunk többre, mint hogy kis csoportoknak sikerül megvetniük a lábukat a hivatalos intézményrendszer roppant hálózatán kívül” – írta Kis János később az 1981 előtti ellenzékről. 4 Magyarországon nem volt a lengyelekéhez hasonló társadalmi elégedetlenség és forradalmi hangulat. Ebben inkább a csehszlovákokéhoz hasonlított a helyzet, de csak ebben. A chartások többsége ugyanis az 1969–1971 közötti politikai tisztogatások áldozata volt, s ilyen politikai tapasztalattal nem rendelkeztek a magyar ellenzékiek. A magyar ellenzék 1977 és 1981 között nem jutott el a cselekvésig, megteremtette viszont annak alapjait. A lengyel „repülő egyetemek” mintájára megalapították az úgynevezett szabadegyetemeket, létrehozták a szamizdatot, független kiadókat alapítottak, és megkezdte működését a Szegényeket Támogató Alap is (a továbbiakban: SZETA). 5 A magyarországi ellenzéki számára az emberi és polgári jogok következetes képviselete mellett rendkívül fontos volt Közép-Európa helyzete is. Nemcsak a sorsközösség érzete, és nem is csak a csehszlovák vagy a lengyel példák miatt, hanem az identitásképzés szempontjából is. „Nekünk jobban imponál az a mód, ahogyan a lengyelek milliói kitartanak a föld alá szorított, megtiport és megrágalmazott, mégis szabad szakszervezetük mellett, ahogy rejtik és védelmezik az illegalitásban tevékenykedő Szolidaritás-vezetőket. Bennünket nem a Jaruzelskirezsim állítólagos nagylelkűsége ejt ámulatba, hanem eddigi foglyainak állhatatossága, amellyel minden reálpolitikai érvelés, a kormány minden sanda, korrumpáló célzatú ajánlata ellenére kitartottak a börtönben [...]. Nekik erőt és sikert kívánunk további küzdelmükhöz, magunknak pedig azt, hogy Magyarországon is százával támadjanak olyan értelmiségiek, mint Kuroń, Michnik, Lipski és a többiek, olyan munkások, mint Wałęsa, Bujak és társaik.”6 Valamint: „Nekünk, 4 Kis János: Gondolatok a közeljövőről. Beszélő 1982. 3. sz. 7–25. 5 A SZETA 1980-ban alakult, elsősorban szegénység- és cigánykutatásokban részt vevő szociológusokból. Nem volt direkt politikai szerveződés, de mivel a szocialista rendszerben hivatalosan nem létezett szegénység és nem létezett cigányprobléma, tevékenységük politikai tabut sértett. A hatalom a kezdettől fogva ellenzéki szervezetként tartotta nyilván. 6 Szabó Zoltán: „...és a szembefordulás aktusából kiderül, hogy egyet akarnak...”. Hírmondó, 1986. augusztus–szeptember 54. Az ellenzék politikai identitásáról lásd Bozóki András: A magyar demokratikus ellenzék: önreflexió, identitás és politikai diskurzus. Politikatudományi Szemle 19. (2010) 2. sz. 7–45.
