Századok – 2019
2019 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: A lengyel hatás a magyar demokratikus ellenzék tevékenységére, 1980–1981
403 Mitrovits Miklós A LENGYEL HATÁS A DEMOKRATIKUS ELLENZÉK TEVÉKENYSÉGÉRE, 1980‒1981 * A magyar demokratikus ellenzék mint szellemi-politikai mozgalom története 1968-ig nyúlik vissza. A prágai tavasz leverése utáni sokkhatás, csalódottság és kiábrándultság, valamint az a felismerés, hogy a kommunista rendszer nem reformálható meg, sem az ideológia, sem a gyakorlat nem vezet el egy egyenlőségen és szabadságon alapuló társadalomhoz, együttesen hatott a magyar értelmiség egy jelentős részére. A mozgalommá szerveződésig azonban még sok idő telt el. Magyarországon ugyanis az 1960-as évek elejétől működött az úgynevezett hármas kompromisszum, miszerint az 1956-os forradalmat leverő Kádár János kompromisszumot kötött a szovjet vezetéssel, a pártapparátussal és a magyar társadalommal.1 Mindez adott bizonyos autonómiát a magyar pártvezetés számára, ami elég volt ahhoz, hogy kellőképpen jól lavírozzon ebben a mátrixban, minden fél érdekeit a lehető legjobban kiszolgálva. Ez a konstrukció a hetvenes évek közepéig viszonylag jól működött, mivel a kormányzat a lakosság fogyasztásigényeit figyelembe véve valódi életszínvonal-növelő politikát tudott folytatni. A hetvenes évek közepén azonban megjelent két új tényező, ami megváltoztatta az addigi helyzetet. Egyfelől a prágai tavasz leverése után hamarosan visszafogták a gazdasági reformokat, majd a hetvenes évek elején kialakult világgazdasági válság is fokozatosan éreztette hatását. Másfelől 1975-ben a szovjet blokk országai is aláírták a Helsinki Záróokmányt, amely tartalmazta az emberi és polgári jogok tiszteletben tartásának kötelezettségeit.2 Mindezek a tényezők az ellenzék előtt is jobb perspektívákat nyitottak. 1977 elején a csehszlovák ellenzékiek közzétették a Charta 77. nyilatkozatot, amelyhez pár nappal később 34 magyar értelmiségi is csatlakozott, majd 1977. október 25-én 254-en levélben fordultak Kádár Jánoshoz, hogy járjon közbe a bebörtönzött csehszlovák ellenzékiek szabadon bocsátása érdekében. 3 E szolidaritási akciók voltak az első nagyobb létszámú ellenzéki „megmozdulások” Magyarországon. Ekkor még az ellenállás elméleti hátterét nem dolgozták ki, s cselekvési terv sem létezett. Az „emberi jogok doktrínája” volt az egyetlen olyan „ideológia”, amely összekötötte az éppen alakuló mozgalom tagjait. * A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült. 1 Kemény István: Hol tart a társadalmi kompromisszum Magyarországon? Magyar Füzetek (Párizs) 1978. 1. sz. 21–46. 2 Rendszerváltás. Szerk. Mink András. Bp. 2018. 17–21. 3 Mindkét dokumentumot lásd uo. 29–30. századok 153. (2019) 2. szám
