Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Krász Lilla: A női kommunikáció struktúrái a bábaság intézményének 18. századi átalakulásában. Vádaskodás és ellenállás, meggyőzés és együttműködés
A NŐI KOMMUNIKÁCIÓ STRUKTÚRÁI A BÁBASÁG INTÉZMÉNYÉNEK 18. SZÁZADI ÁTALAKULÁSÁBAN 308 A levél második felében a plébános a kálvinista asszonyok vádaskodásaira reagál. Mindenekelőtt utal arra, hogy az első tót bába ellen háborgó református nők már néhány héttel a visszahelyezése után elkezdték őt molesztálni. Sirámaikat a bíró jelenlétében vetette papírra és az írást eljuttatta a vármegye bábájához, hogy az véleményt tudjon formálni, vajon a panaszok elegendőek-e arra, hogy a tót bábát eltiltsák mesterségétől. A vármegye bábája minden bizonnyal a levél kézhezvétele után Alsónémedibe sietett, hogy személyesen tudjon beszélni a feldúlt asszonyokkal. A plébános jegyzőkönyvszerűen idézi levelében a vármegye bábája és az asszonyok között elhangzott beszélgetést: „A vármegye bábája a következő kérdést tette fel a háborgó nőknek: »Barátim miolta a tot bábát újjonnan bábának tettem, vagyone panaszotok ellene?« Mire az asszonyok mindannyian egybehangzóan válaszolták: »Semmi sints édes Nagyságos Asszonyunk sőtt azotátul fogva igen alkalmaztattya magát«. Miután ez megvolt a vármegye bábájának ez volt a kijelentése: »No tehat nintsen okom miért tiltsam el őtet a bábaságtul el jővők ez után is gyakorta, és ha leg kissebb panaszt fogok ellene hallani azonnal el tiltom őtet, és masikat teszek«.” A továbbiakban a plébános a református Betegesné bába elleni fenntartásait fejti ki az alispánnak: „ami Betegesné sorsát illeti a vármegyei bába megállapítása szerint az összes járásban hozzá hasonlóan buta nő nincsen. Ismeretes Uraságod előtt, milyen szigorú kötelezettség hárul a parókiára az újszülöttek bejegyzését illetően. Azonban ez az asszony elmulasztotta nálam bejelenteni a nem katolikus pap által megkereszteltek nevét, sőt eltitkolta a keresztelés tényét és a papnak járó stólapénzt nem adta át, hanem eldőzsölte azt”. A levél utolsó része váratlan, de már sejthető irányba tereli az eseményeket. A plébános kíméletlen őszinteséggel leplezi le az alispán előtt a falu református lelkészét. Ettől a ponttól kezdve a bábakonfliktus egészen más megvilágításba kerül. A plébános valószínűleg régen sejtette, ki áll a „háborúságok” hátterében, ezért a katolikus és a kálvinsta „tábor” megbékéltetésének szándékával azzal a megbízatással küldte el egyik emberét a kálvinista lelkészhez, hogy kérdezze meg őt, van-e kifogása a tót bába ellen. Kérdésére a plébános a következő választ kapta: „Igenis vagyon aprehensiom ellene de nem mondom meg, hanem tsak mikor ad rem deveniemus. Mind azon által papi hitemet kőtőm soha a tót bába Némedibe nem lész bába tegye tsak bábának őtet a tisztelendő ur még gyalázattyát fogja vallani.” A plébános, hogy a helyzet súlyosságát az alispán felé érzékeltesse, egy meglehetősen drámai eset leírásával folytatja levelét. A kálvinista Joran János felesége a szülést követően betegségbe esett, és gyermeke tejhiányban meghalt. Az asszonyt halálos veszedelem fenyegette. A férj sírva kereste fel a kálvinista lelkészt és könyörgött neki, hogy a felesége megsegítésére küldje el a tót bábát. Kérésére azonban azt a választ kapta, hogyha még kétszáz asszony halna is meg, akkor sem küldi őt oda. A lesújtott Joran ezután a katolikus papot volt kénytelen megkérni, hogy járjon