Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
GÉRA ELEONÓRA 287 és Komárom között, a budai magisztrátus sem tagadhatta, hogy a szülői ház rendszerint a fiúgyermeké, ezért újabb egyezséggel próbálkoztak. A Budán élő Staudingernek kedvezve Johann Franz Kurz igen kedvezőtlen feltételekkel válthatta volna meg sógorától a házat, ráadásként kitalálták, hogy az özvegy fizessen tartásdíjat arra a tíz hónapra, amíg lányáékkal élt. A magisztrátus közreműködésével készült kalkulációk valóban figyelemre méltóak, az ingatlanok értékesítése után ugyanis az özvegynek összesen 35 forintot hagytak volna, így mindenképpen valamelyik gyermeke irgalmára szorult. Staudinger pozícióit erősítette, hogy időközben egyezséget kötött Mayrral, aki az egész tanácsból egyedül nem rendelkezett budai házzal, de elvárták tőle, hogy mielőbb szerezzen akár olyan szerény kis polgárházat, mint Kurzéké.53 Az asszony hiába küldözgette egyre kétségbeesettebb panaszleveleit, senki nem akarta meghallani a hivatalos tiltakozását az ellen, hogy a veje önhatalmúlag árulja az ő és a fia tulajdonrészét. Az sem indította meg a tanácsosokat, hogy Staudinger rosszul bánt az özvegy anyával, a beígért gondoskodásból nem lett semmi, helyette odaérkezésétől fogva keményen dolgoztatták a háztartásban, hiszen neki veje kijelentése szerint ez volt a dolga. A szegény özvegy feleslegesen utazgatott Komárom és Buda között, nem talált nyugtot, s mindkét gyermekével megromlott a viszonya. Kurzné öt év huzavona után, 1725-ben családja és a városi tanács közreműködésével oda jutott, ahová a nincstelen, elhagyatott városiak, vagyis a városi kórházba. Hozzátartozói számára komoly kellemetlenséget okozott, hogy a gyermekei hagyták a polgári kórházban meghalni anyjukat, a végtisztesség megtagadásával járó szégyent azonban már nem merték felvállalni, ezért a szegényeknek járó városi temetés helyett a hercehurcából profitáló Staudingerék szerény, de tisztességes temetést fizettek. A budai bírák az utókor megítélése szerint az özvegy Kurznéval bizony nem atyaként, hanem mostohaatyaként bántak. Vélhetően erkölcsi szempontból a kortársak egy része is az özvegy anya pártjára állt, aki nem ilyen bánásmódot érdemelt becsületesen felnevelt és felnőtt életükbe kellő támogatással elindított gyermekeitől. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a normatív irodalomban gyakran hangsúlyozott gyermeki engedelmesség, tisztelet a valóságban leginkább addig tartott, amíg a szülő – vagy a megözvegyült szülő – képes 53 A háznak mint örökségnek kiemelt jelentősége volt. Mayr azok közé az értelmiségiek közé tartozott, akik képzettségük miatt, kivételes kegyként, átmenetileg ház nélkül is megkapták a polgárjogot. Az újabb történeti kutatások kiemelik, hogy a gyermekek között a szülők csak látszólag osztották el egyenlő részben a vagyont, aki a házat kapta, jobban járt a testvéreinél. A háztulajdon, a céhtagság és a polgárjog összekötése az európai városokban sokszor azzal a következménnyel járt, hogy az örökösök megpróbálták kijátszani egymást, kicsalni az özvegytől az ő részét is. Margareth Lanzinger: Vererbung: Soziale und rechtliche, materielle und symbolische Aspekte. In: Das Haus i. m. 319−320. Staudinger számára az egyetlen reményt a mesterré válásra és a polgárjog megszerzésére anyósa örökrészének megkaparintása jelentette. A várbéli kis ház árából ugyanis más városrészben olcsóbban vásárolhatott házat.
