Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
BUDAI NŐK A HATÓSÁGOK ELŐTT A 18. SZÁZAD ELEJÉN 288 volt eltartani magát, ezt követően a családi hatalmi szerepek jelentősen átrendeződtek. Az özvegyek támogatására felszólított tanácsosok és közvetve a város számára a mindenkori családfő vagy az ő szerepét betöltő személy volt a fontos, ezért lényegi dolgokban döntéseikkel az új családfőnek, jelen esetben a helyben lakó vőnek kedveztek. A keresztényi-erkölcsi normák és a valóság közötti ellentmondást rendszerint úgy igyekeztek kiküszöbölni, hogy az új családfőt felszólították: adja meg a kellő tiszteletet az idős szülőnek és bánjon vele tisztességesen. Ebben az esetben a családon belüli feszültségek annyira elmélyültek, hogy a magisztrátus békéltetőnek szánt felszólítása nem hozott eredményt. 54 Összegzés Budán, más városokhoz hasonlóan, a tisztességes, jó hírnevükre kényes leányok-asszonyok, különösen a polgárjogúak női családtagjai legfeljebb kivételes esetekben szánták rá magukat, hogy maguk keressék meg személyesen vagy írásban a hatóságokat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne vették volna ki részüket a családi ügyek intézéséből. Időnként előfordult, hogy férje akadályoztatása miatt mégis a feleségnek kellett a hivatalos ügyeket intéznie, amit kizárólag a családfő előzetes tudomásával és megbízásából tehetett, de ehhez mindenképpen nyomós indok kellett. Az asszonyok özvegyként szereztek először jogot arra, hogy akár férfi segítsége nélkül, a saját nevükben intézkedjenek, amennyiben úgy látták jónak. Az özvegység által nyújtott viszonylagos önállósággal azonban nem mindenki tudott vagy akart élni. Elsősorban azok az asszonyok vállalkoztak az önálló ügyvitelre, akik ehhez kellő műveltséggel és vagyonnal rendelkeztek, s korábban a férjük ‒ igazi társként tekintve rájuk ‒ jobban bevonta őket a családi gazdaság működtetésébe, továbbá bármikor számíthattak rokonaik támogatására, tanácsára is. A szakirodalom azonban hangsúlyozza, hogy a patriarchális rendszerben tulajdonképpen ekkor sem saját jogon jártak el, hanem az elhunyt családfő helyettesítőjeként. Az özvegy hatalma pedig rendszerint átmenetinek bizonyult, mivel az új házasságkötéssel vagy a fiúgyermekek – esetleg a leány – házasságkötésével az legtöbbször véget ért. 54 BFL IV.1002.z. A Nr. 560.; Inken Schmidt-Voges: Mikropolitiken des Friedens. Semantiken und Praktiken des Hausfriedens im 18. Jahrhundert. (Bibliothek Altes Reich, Bd. 18.) Berlin–Boston 2015. 219–221.
