Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
GÉRA ELEONÓRA 285 „Állítólag minden bíró az özvegyek és az árvák atyja” 49 Az alábbiakban a népszerű toposz, a szegény, gyámoltalan özvegy kifejezés valóságtartalmát vizsgáljuk meg. Férfi társával szemben a magára maradt özvegyasz szonynak nem kellett megbetegednie ahhoz, hogy rászoruljon rokonai, ismerősei támogatására még akkor sem, ha a férje tehetősebb polgár volt. Történt ez annak ellenére, hogy az egyház évszázadok óta hirdette a szószékről, sőt ekkor már kegyes olvasmányaiban is széles körben igyekezett emlékeztetni: minden egyénnek, különösen a hatóságoknak, keresztényi kötelessége az özvegyek és az árvák pártolása.50 A bajok rendszerint a hagyatéki ügyek intézésekor kezdődtek. Az eljárási rend szerint a hagyatékból először az özvegyasszonynak járó részt, a hozományt, a női különvagyont és a nászajándék összegét különítették el, ezután következtek a hitelezők. Annak idején a házassági szerződésben akár úgy is megegyezhetett a két fél, hogy az asszonynak a férje halálát követően csak az általa felvett adósságok felét kell rendeznie, bár ez ritkábban fordult elő. A gyakorlat ezzel szemben mégis azt mutatja, hogy még a nagyobb összeggel a házasságba érkező asszonyok sem érezhették magukat teljesen biztonságban: különösen erőszakos és jó kapcsolatokkal rendelkező hitelezők, a férj által felhalmozott hatalmas összegű adósságok, az előző házasságból származó mostohagyermekek és rokonságuk, a család esetleges ellenségei, természeti katasztrófa pusztításai mind kilátástalan helyzetbe sodorhatták a hivatalos ügyintézésben nem mindig jártas asszonyt. A leltározás és az osztozkodás, az adósok besorolása különböző kategóriákba, a hitelek behajtása akár évekig elhúzódhatott. Előfordult, hogy a szövevényes ügy vége előtt az özvegy gondjaira egy új házasság jelentette a megoldást. Az asszonyok, ha nem volt kihez fordulniuk a családon belül, saját rokonaikkal szemben elméletileg, a Biblia tanításaira hivatkozva, a magisztrátusnál remélhettek segítséget. Mint a konkrét példákból majd látjuk, a férj halála az esetek többségében valóságos láncreakciót indított el, s lényegében ennek kimenetelétől függött, hogy az özvegy képes-e végül megtartani az önálló egzisztenciáját, korábbi életszínvonalát. 51 Kurz asztalos polgár özvegye jó példa arra, hogy az ügyintézésben járatlan özvegyasszonyok, különösen az idősek, extrém módon ki voltak szolgáltatva a környezetüknek. Az asztalos hiába hagyott a nejére vagyont, hiába élt jó körülmények 49 „[...], daß jeder Richter ein Vatter der Wittwen und Waisen seyn soll.” BFL IV.1002.z. A Nr. 560. Maria Ursula Kurz a budai magisztrátusnak (1724). 50 Ingendahl, G.: „Eigen-Sinn” i. m. 179.; Siegrid Westphal: Die Auflösung ehelicher Beziehungen in der Frühen Neuzeit. In: Venus und Vulcanus. Ehen und ihre Konflikte in der Frühen Neuzeit. Hrsg. Siegrid Westphal – Inken Schmidt-Voges – Anette Baumann. (Bibliothek altes Reich Bd. 6.) München 2011. 204., 234. 51 A kutatás a láncreakció rekonstruálására és ennek szereplőire eddig kevés figyelmet fordított. Westphal, S.: Die Auflösung i. m. 172.
