Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
BUDAI NŐK A HATÓSÁGOK ELŐTT A 18. SZÁZAD ELEJÉN 284 jelölhették, és nem adhatta le a szavazatát a tisztújítások alkalmával. Erre hivatkozva nevezi az özvegy polgárasszonyokat Andrea Löther nem politizáló polgároknak (unpolitische Bürger), Gesa Ingendahl pedig ezek passzív polgárjogáról (Passivbürgerrecht) beszél.46 A budai források, a nemzetközi párhuzamoknak megfelelően, arról tanúskodnak, hogy a polgárok özvegyei szívesen éltek − időnként inkább visszaéltek – az új családi állapotuk biztosította jogaikkal. Özvegyi jogon leggyakrabban adómérséklést, kedvezményt kértek, de nem haboztak feljelentést tenni, ha a saját vagy a háznépük becsületét fenyegette valaki, s aktívan részt vettek az üzletelésben is, kölcsönöket adtak és vettek fel. 47 Az özvegy különösen akkor jutott kulcsszerephez, ha a férje hatalmas adósságokat halmozott fel és gyakorlatilag csődbe vitte a családot. A fizetésképtelenségnek azonban, amely sokak életét, különösen a kisebb iparosokat és a szegényebbeket, bizonytalanságba sodorta volna, hatása lehetett akár a város közrendjére nézve is. A férje után a dolgok egyenesbe hozására vállalkozó özvegy az utolsó tartalékait – a neki női jogon járó vagyonrészt − kockáztatta, de a gyermekei, alkalmazottai és a hitelezői helyzetét máshogyan nem tudta stabilizálni.48 Ez a folyamat rendszerint hosszú évekig tartott, mint például a két polgármester után maradt Bösinger-, illetve Unger-vagyon esetében. A magisztrátus és a felettes hatóságok türelme, viszonylagos engedékenysége mögött nemcsak az özvegyek gyámolításának keresztényi parancsa húzódott meg, hanem komoly gazdasági érdekek is, amelyek a személyes ellenszenvet és a bosszúvágyat is korlátok közé szorították. Bösinger polgármester halálát követően, mivel gyermek nem volt, a katonatiszt fivér pedig a kurucok ellen harcolt, a tanács az ingatlanok értékesítésével gyorsan felszámolhatta volna a vagyont. Az ebből befolyó összeg azonban nem fedezte volna teljesen az adósságokat, sokakat érintett volna a csőd, ezért jobban megérte kivárni és hagyni, hogy az ingatlanüzemeltetésben egyébként jártas asszony megoldja a helyzetet. A vagyonos özveggyel szemben tanúsított elnéző magatartás azért nem zárta ki, hogy kisebb dolgokban ne nehezíthették volna meg az özvegy életét. Bösingerné és Ungerné ugyan mindig számíthattak a férjük és saját férfi rokonaik támogatására, de az ő személyes helytállásuk nagy szerepet játszott az örökség megmentésében. A kevésbé rátermett vagy a gyermeknevelés miatt leterhelt özvegyasszonyok ezzel szemben kizárólag egy új férjben remélhették megmentőjüket. 46 Andrea Löther: Unpolitische Bürger. Frauen und Partizipation in der vormodernen praktischen Philosophie. In: Bürgerschaft. Rezeption und Innovation der Begrifflichkeit vom Hohen Mittelalter bis ins 19. Jahrhundert. Hrsg. Reinhart Kosseleck – Klaus Schreiner. Stuttgart 1994. 239−273.; Ingendahl, G.: Witwen i. m. 143. 47 Gesa Ingendahl ugyancsak hangsúlyozza és viszonylag megbízható statisztikákkal támasztja alá, hogy az özvegyek általában a város lakosságának hatodát tették ki, mégis ők kezdeményezték a bírósági eljárások harmadát. Ingendahl, G.: Witwen i. m. 144−147. 48 Schmölz-Häberlein, M. : Kleinstadtgesellschaft(en) i. m. 239.
