Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
GÉRA ELEONÓRA 281 kapcsolatban megkérdezett eszéki bíró válaszában először értetlenségének adott hangot, amiért az asszony intézkedik, mikor a férjének nincsen baja, másrészt rámutatott, hogy a puskaműves Johann Semewart társaihoz hasonlóan képes eltartani a családját, nem szorul rá egyéb kedvezményre. Utalt arra is, hogy pozitív válasz esetén az Udvari Kamara precedenst teremtene, a nagy számban ott élő új katolikusok mindannyian hasonló kérelmet nyújtanának be. Az utóbbi érv győzhette meg arról a kamarai tanácsosokat, hogy inkább ejtsék az ügyet. 40 „Özvegyasszonyhoz az ilyen hangvétel nem illik” Az özvegyi státusz megőrzése a valóságban nem jelentett kilépést a patriarchális családmodellből. Az asszony férje jogán, annak helyetteseként, annak nevét és címét használva tevékenykedett.41 Az özvegyi állapot megtartásához nem volt elegendő egyedül a vagyon, az önálló boldoguláshoz feltétlenül kellett az üzleti tevékenységben és a hivatali ügyintézésben szerzett jártasság, valamint némi műveltség. Hiába felelt meg ezeknek a követelményeknek az asszony, ha lefoglalta több kisgyermek nevelése vagy az egészségi állapota akadályozta meg abban, hogy tartósan átvegye a családfő szerepét. Előfordultak ugyan olyan nők, akik férfi állandó segítsége nélkül is megállták a helyüket, de ezek a városi dokumentumokban feltűnő özvegyasszonyok, akik két világ, az asszonyi és a férfiaké között egyensúlyoztak, kivételnek számítottak. Gesa Ingendahl, az özvegyi lét neves német kutatója szerint a helyettesítő szerepnek csak azok az asszonyok tudtak igazán megfelelni és akár férfi családtag segítsége nélkül boldogulni, akik már férjük életében valódi társként kivették a részüket a családi gazdaság irányításából. 42 Az özvegyasszonytól elvárták, hogy családi állapotának megfelelően gyászát, elhagyatottságát, kilátástalan helyzetét minél érzékletesebben ecsetelve adja elő alázatos kérelmében. Az özvegyek – vagy inkább a nevükben írók – a biztonság kedvéért nem mulasztották el figyelmeztetni a megszólított hatóságot arra, hogy annak hivatalból az özvegyek és az árvák pártfogójaként kell eljárnia. Az asszonyok valós társadalmi helyzetüktől, vagyonuktól függetlenül azonos „özvegyi nyelv”-et beszéltek.43 A budai magisztrátushoz ugyanazon a hangon könyörgött a szegény polgár 40 ÖStA FHKA HFU 20. März 1715. (Kt. 1091. [r. Nr. 484], fol. 348−352.) 41 Dülmen, R.: Das Haus i. m. 39.; Wunder, H.: „Er ist der Sonn” i. m. 247. 42 Gesa Ingendahl : Witwen in der Frühen Neuzeit. Eine kulturhistorische Studie . Frankfurt–New York 2006. 26. 43 Az özvegyi létre jellemző habitus és érvelési rendszer elterjedtségére jó bizonyíték a Ravensburg birodalmi városban élő gombkötő özvegyének, Elisabetha Jordaninnak 1762-ben a tanácshoz benyújtott kérvénye. Egyes részek szinte teljesen megfeleltethetők a fejezetben idézett budai szövegrészeknek. Gesa Ingendahl: „Eigen-Sinn” im „Fremd-Sinn”. Ravensburger Witwen in städtischen Verwaltungsakten des 18. Jahrhunderts. In: Frauen in der Stadt i. m. 175−177.
