Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
BUDAI NŐK A HATÓSÁGOK ELŐTT A 18. SZÁZAD ELEJÉN 282 özvegye, mint az Udvari Kamarától életjáradékot váró császári hivatalnok vagy tiszt magára maradt neje. Az olyan befolyásos családhoz tartozó arisztokrata özvegy, mint Kolonich grófné (szül. gróf Czobor Krisztina) budai társnőihez hasonlóan arról panaszkodott, hogy gyermekeivel napról napra él, pedig mindvégig kitartottak férjével az uralkodó mellett, ezért a kurucok elpusztították a birtokaikat. Budához és Pesthez szorosabban kötődik egy másik arisztokrata asszony példája, mégpedig a kurucok elleni fellépésben komoly szerepet vállaló gróf Glöckelsberg császári generális özvegye, aki tartósan itt élt. Jól kiismerte magát a világ dolgaiban, de amikor szükségesnek ítélte, céljai elérése érdekében ő sem habozott felvenni a szegény, gyámolításra szoruló özvegy álarcát, és a legalázatosabban könyörögni az uralkodó kegyéért. A társadalmi különbség elsősorban a kiutalt összegek nagyságában mutatkozott meg, Kolonich grófné évi 4000 forint járadékot kapott, a gyermektelen generálisné 30 000 forintra tartott igényt, Nikolaus Raab budai puskaműves özvegyének és nélkülöző gyermekeinek pedig egyszeri alkalommal, különös kegyként 25 forintot utaltak ki. Az Udvari Kamara azonban mindig utánajárt a szegény özvegyek kérvényeinek. Leonhard Herdegen egykori budai provisor és építőhivatali fizetőmester igen idős özvegye – a férj 1692-ben hunyt el – 1713-ban majdnem rajtaveszített a kérelmén. Alázatos folyamodványában férje 30 éves hűséges és pontos szolgálatára tekintettel kérte, hogy szánják meg és biztosítsanak neki élete végéig kis járadékot (intertenimets ad dies vitae). A szépen komponált irományban felsorolt sorscsapások, a négy kis árva felnevelése, a pestis túlélése, nem hatották meg kellőképpen a hivatalnokokat, mivel az idős Maria Barbarát a segély kegyes kiutalása helyett perrel fenyegették, sőt a férjén keresett hiány megfizetésére szólították fel. Emlékeztették, hogy a férje annak idején nem vezette megfelelően a számadásait, 600 forintot meghaladó összegű hiánnyal nem tudott elszámolni, majd a halálát követően a család nem adott le végszámadást sem. Végül mégis megkönyörültek Herdegennén, aki „puszta kegyből” 50 forintot kapott. Az özvegyek közül a tábori élelmezési hivatal és a sóhivatal vezető tisztviselői kaphattak nagyobb eséllyel 300−600 forint járadékot, a többiek legfeljebb akkor reménykedhettek, ha voltak gyermekeik, különben a kérvényeiket egyénileg bírálták el, és rendszerint egyszeri kisebb adománynál többet nem utaltak ki nekik.44 A hatóságokat írásbeli kérvénnyel megkereső özvegyek mindegyikéről elmondhatjuk, hogy állításuk ellenére mégsem ők lehettek a város vagy a környék legnyomorultabbjai, különben nem tudták volna megfizetni az írnokot és a postaköltséget sem. 44 ÖStA FHKA HFU 29. Jun.1709. (Kt. 1020. [r. Nr. 453] fol. 348−353.), 3. Jul.1713. (Kt. 1067. [r. Nr. 475] fol. 51−53.), 14. Jul. 1713. (Kt. 1067. [r. Nr. 475] fol. 349−354.), 6. Oct. 1713. (Kt. 1071. [r. Nr. 476] fol. 54−55.), 11. Mai 1714. (Kt. 1080. [r. Nr. 480] fol. 208−251.)
