Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
BUDAI NŐK A HATÓSÁGOK ELŐTT A 18. SZÁZAD ELEJÉN 280 elpusztulni. [...] ezennel kedves gyermekemmel együtt százezerszer üdvözöl és a Mindenható védelmébe ajánl halálig hűséges férjed: Johannes Semewar császári puskaműves”. 38 A házastársak leveleit, beadványait olvasva felébred bennünk a kétely, hogy a férj valóban neje beleegyezése nélkül adta-e el a házat, s beszélhetünk-e valós házastársi konfliktusról. Az, hogy krízishelyzetben legalább egyszer hangosan veszekedtek otthon, másokkal is megtörtént, férj és feleség azonban egyetlen rossz szót nem írt beadványaiban a másikról, sőt, az asszony hozományát tanúsító misszionárius atya sem. Feltételezem, hogy a pár első ijedtségében, a magisztrátus nyomásának engedve adta el a házat, ezután valahonnan – például a jezsuita atyától – megtudták, hogyan szerezhetik vissza mégis a családi otthont, ezért vállalták a házastársi konfliktus látszatát, s mivel Semewarné aláírása nem szerepelt az adásvételi szerződésen, az ő női jogaira hivatkozva a hatóságok nem tagadhatták az eladás érvénytelenségét. Nem ez a házaspár lehetett az egyetlen, amely a család jövője érdekében házastársi vitát színlelt. Semewarné elérte a célját, az Udvari Kamara és a Haditanács végül kiállt mellette, a házára kivetett adót és az ebből összejött adósságot, valamint erre hivatkozva az asszony saját tulajdonában lévő házának elvételét jogtalannak minősítették, s elrendelték az ingatlan visszaadását. A történet jól végződött, de a kivételes forrásadottságoknak köszönhetően a magisztrátust mozgató motiváció sem maradt rejtve. Arról volt ugyanis szó, hogy az eszéki városvezetés megpróbálkozott a polgárságnak konkurenciát jelentő katonai iparosok eltávolításával, illetve a városi közterhek kiterjesztésével azokra a házakra, amelyek házasság révén kerültek katonai joghatóság alá tartozó családfő kezelésébe. Semewar puskaműves és neje elűzésével a város megszabadult volna egy katonai joghatóság alá tartozó kocsmától, valamint az asszony üzletétől, utóbbi ugyanis az Udvari Haditanács engedélyével angliai árukat közvetített Bécs érintésével a Belgrádban élő török rokonaihoz. Az asszony és férje tisztességének kétségbe vonása kósza pletykák alapján csupán ürügyként szolgált volna az eltávolításukhoz. 39 Az asszonyról és családjáról utoljára 1715-ben hallunk, amikor régen elhunyt császári keresztanyjára hivatkozva újabb kegyként igyekezett adómentességet szerezni a bormérésére maga, a férje, valamint két fiuk életének végéig. A beadvánnyal 38 ÖStA FHKA HFU 16. Aug. 1706 (Kt. 994. [r. Nr. 441] fol. 234–235.) A szerző saját fordítása – G. E. 39 Pletykára, nem teljesen megalapozott vélelemre utal a magisztrátus szóhasználata is („vilen in diesem Haus vorbeygangenen Ungelegenheithen und dadurch gehabten üblen rueff”, „ieder zeith sehr beforchtenen feyrs Unglick”), bizonyos esetekben, például megkeresztelt töröknél, a feltételezés elegendő volt az elmarasztaló ítélethez. ÖStA FHKA FHU 16. Aug. 1706 (Kt. 994 [r. Nr. 441] fol. 205–240.). 1707 elején az Udvari Haditanács és az Udvari Kamara bizottságot állított fel, és vizsgálatot indított az eszéki magisztrátus ellen, mivel az a városban lakó katonai szertárosokat, akik feleségük révén polgári házat birtokoltak és ott valamilyen ipart űztek, rendszeresen zaklatta és a joghatósága alá akarta vonni. ÖStA FHKA FHU 7. Febr. 1707. (Kt. 997 [r. Nr. 444] fol. 210–219.)
