Századok – 2019
2019 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Joachim Bahlcke: Erinnerungskonkurrenz. Geschichtsschreibung in den Böhmischen Ländern vom 16. Jahrhundert bis zur Gegenwart (Törő László Dávid)
226 TÖRTÉNETI IRODALOM hozta az európai szempontokat és felkeltette az érdeklődést más országok történelme iránt, hiszen a legjelentősebb történészek Bécsben vagy Berlinben szerezték képesítésüket. Goll példája sokatmondó. Göttingenben és Berlinben tanult forráskritikát, megismerte többek között Gabriel Monod és Georg Waitz történészeket, ennek következtében pedig nyitottabban tekintett Németországra és Nyugat-Európára, mint a cseh nacionalisták. A professzionális történészi munka tisztelete viszont leginkább az olyan szélsőséges esetekben nyilvánul meg, mint a nácizmust kiszolgáló prágai jogtörténész, Weizsäcker értékelése. Bahlcke vitába száll azokkal a szerzőkkel (így Karel Hruzával, az osztrák történészek életútját bemutató újabb historiográfiai művek szerkesztőjével), akik elsősorban a történész politikai szerepvállalásának kritizálására koncentráltak és emellett kevésbé emelték ki tudományos érdemeit, például a várostörténet, jogtörténet terén. Úgy tűnik tehát, hogy az emlékezet versus történetírás kérdésben a szerző a professzionális történetírásnak általában is pozitív szerepet szán, és úgy véli, ideális esetben az európai szemléletű, tudományos diskurzust folytató történésznek kellene formálnia az emlékezetet, vagy legalábbis komolyabb szerepet vállalnia ebben a folyamatban. Talán ebből következik, hogy Bahlcke alig burkoltan maga is beszáll az emlékezetharcokba, tehát végeredményben nemcsak emlékezeteket dekonstruál, hanem maga is emlékeztetni akar. A Sziléziáról szóló diskurzus áttekintése végén megjegyzi, hogy a cseh történeti tudatot érdemes lenne oly módon formálni, hogy helyet kapjanak benne korábban elhanyagolt témák és periódusok is, például a régió 14–18. századi, európai szemléletű története. Ilyen szemszögből kap előnyös értékelést Jan Kapras jogtörténész munkássága, aki először szakított a cseh-központú történetírással és mutatott rá Szilézia, Oberlausitz és Niederlausitz történelmi szerepére, ezáltal relativizálva, tágítva a modern nemzetállami kereteket. A szerző visszatérő megfigyelése, hogy a morva történetírók (Jaromir Jan Hanel) kevésbé voltak elfogultak a Habsburg-kérdésben, s sokáig megfigyelhető a morva-cseh ellentét ilyen szempontból, amely tény szintén az egységes nemzeti mesternarratívák legitimitását ássa alá. Bahlcke előszeretettel említi meg a nemzeti kereteket meghaladó tudományos együttműködések ritka példáit. A Kamil Kroftáról szóló tanulmányból megtudhatjuk, hogy a cseh alkotmánytörténész és Eckhart Ferenc között nem mindennapi, kölcsönös tiszteletre építő kapcsolat szövődött, hiszen összekötötte őket a Timon Ákos-féle nacionalista felfogás bírálata. A tanulmánykötetben tárgyalt vitás kérdések (rendiségről, európai horizontról, történészi szerepekről) és fogalmak (professzionalizáció) ismerősen hangozhatnak a magyar historiográfiai viták ismerői számára, ezért a magyar történetírás európai kontextualizálásához Bahlcke műve nagyban hozzásegíthet, aminek jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni. Azonban nem csak a vallások, régiók és nemzetek közötti emlékezetharcokról van benne szó. Markánsan megjelenik a szupranacionális professzionalizáció problematikája, bizonyos mértékben a pozíció felvállalása is, ezért a jelenség természetéhez, ellentmondásainak vizsgálatához legalább olyan fontos alapot nyújt. Emlékezet és történelem sok tekintetben összefonódik, de nem feltétlenül azonos, a kettő közötti feszültség pedig végigkövethető az írásokban. Mint említettük, a szerzői meggyőződés szerint a történelmet elvileg jól ismerő történész különös jelentőséggel bír az emlékezet formálásában – e szerep problémájára esetleg érdemes lett volna bővebben reflektálnia. Az értékelésnél figyelembe kell venni még a tanulmánykötet műfajából adódó nehézségeket. Előfordulnak ismétlődések a könyvben, többször esik szó például Jan Kapras politikai szerepvállalásáról vagy Josef Pekař Theodor Mommsennel folytatott 1897-es vitájáról. Az elmondottakkal együtt konklúzióként biztosan állítható, hogy kiemelkedően informatív, a bemutatott történészi életművek és viták változatossága miatt színes, továbbá a térség történetírásához fontos adalékokat, értékelői fogódzókat nyújtó kötet született. Törő László Dávid
