Századok – 2019
2019 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Joachim Bahlcke: Erinnerungskonkurrenz. Geschichtsschreibung in den Böhmischen Ländern vom 16. Jahrhundert bis zur Gegenwart (Törő László Dávid)
224 TÖRTÉNETI IRODALOM Joachim Bahlcke ERINNERUNGSKONKURRENZ Geschichtsschreibung in den Böhmischen Ländern vom 16. Jahrhundert bis zur Gegenwart Peter Lang, Frankfurt am Main 2016. 444 oldal Joachim Bahlcke Közép-, illetve Kelet-Európa alkotmány- és társadalomtörténetével foglalkozik, ugyanakkor – mint kötete (magyar címe: Emlékezetkonkurencia. Történetírás a cseh tartományokban a 16. századtól napjainkig) mutatja – rendszeresen publikál a historiográfia témakörében is. A könyvben közölt tanulmányok döntően a Stuttgarti Egyetemen tartott előadásaira épülnek, a kézirat átnézésében pedig Thomas Winkelbauer (az Osztrák Történetkutató Intézet igazgatója) volt a szerző segítségére. A Köszönetnyilvánításból azonban az is kitűnik, hogy az osztrák mellett a szerző élénk cseh tudományos kapcsolatokkal is rendelkezik: munkája elején a cseh nemesség múltjával, historiográfiával és történeti segédtudományokkal foglalkozó Jaroslav Páneknek fejezi ki háláját az inspiráló eszmecserékért. A tanulmánykötetnek már a címe is figyelemkeltő. Az Aleida Assmanntól kölcsönzött „emlékezetkonkurencia” kifejezés egymással versengő történetfelfogások bemutatását ígéri és egyben arra is utal, hogy a múlt különböző értelmezései között állandó feszültség van, amennyiben a domináns pozícióért folyamatos harc zajlik. Ebből a harcból pedig a történetírás bőven kivette, kiveszi a részét, így kínálkozó kérdés a történetírásnak és a történelemnek az emlékezethez való viszonya. Problematikus továbbá az is, pontosan milyen történetírásról beszélhetünk. Nem véletlen, hogy nem egyszerűen „cseh történetírás” szerepel a címben, hiszen a cseh területeken/tartományokban a legkülönbözőbb vallások, etnikumok alkották meg saját történeteiket, nem beszélve például a rendi és udvari történetírás szembenállásáról. Az előszóban Bahlcke leszögezi, hogy különösen az eltérő történetértelmezések konfliktusai, az ezek nyomán keletkezett frontvonalak érdeklik, írásaiban e folyamatok bemutatására törekedett. A német történész egyébként a történetírás jövőbeli irányait is igyekszik befolyásolni, érdeklődése tehát nem csak historiográfiai jellegű, alkotmány- és társadalomtörténészként foglalkozik a történetírás történetével. Az egyes fejezetek végén esetenként követendő elvek, módszerek is szerepelnek, például az összehasonlító történeti kutatások, valamint a kultúr- és mentalitástörténeti vizsgálatok beindításának kívánalma. Első ránézésre is imponálóan hat a bemutatott kérdések tematikai sokszínűsége. Külön írások foglalkoznak azzal, miként váltak az idők során intézmények (Breslaui Egyetem), forráskiadványok (Acta Publica), régiók (Szilézia), birodalmak (Habsburg, Poroszország), vallások (református), történelmi személyek (Wallenstein) és persze maguk a történetírók (Kamil Krofta, Jan Kapras) is emlékezetharc színhelyeivé, alakítóivá. A tág tematikai és időbeli kerethez az a rövid megjegyzés kínálkozik, hogy az egyes témákat eltérő részletességgel fejti ki a szerző, például a tárgyalt történészi életművek vizsgálatában kiemelkedik a szudétanémet Wilhelm Weizsäckerről írt tanulmány, amelyben Bahlcke kéziratos forrásokra és előtanulmányokra is támaszkodott. A témákat általában hasonló módon bontja ki, és eljárásával hű marad az emlékezetkutatások módszeréhez. Bahlcke kiindulópontja mindig egy történeti jelenség, személy vagy más entitás, választott tárgyát azonban diskurzussá oldja azáltal, hogy a különböző értelmezéseket és azok konfrontálódását helyezi a középpontba. Az értelmezések és az azokat megalkotó történészek bemutatásánál kiviláglik a német történész rendkívül széles látóköre és olvasottsága, ami nagyon informatívvá, egyszersmind kissé sűrűvé teszi művét. Az interpretációk sokaságának felsorakoztatása azt a célt szolgálja, hogy a történész gyakran szilárdnak gondolt
