Századok – 2019
2019 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kalocsai Péter: Közlekedés- és várostörténeti tanulmányok (19–20. század) (Horváth Csaba Sándor)
1280 TÖRTÉNETI IRODALOM lekedésre és a városi térhasználatra. A közlekedési infrastruktúrája a vontatott rekonstrukció miatt még az 1950-es években is leromlott állapotban volt, s csupán az 1960-as években vontak be komolyabb tőkét az ágazat fejlesztésébe. A közhasználatú járművek közé ekkor a taxik, a villamosvasút és az autóbuszok tartoztak. Az 1968. évi országos közlekedéspolitikai koncepció meghatározta az autóbusz-közlekedés fejlesztését, és az egyvágányú villamos vonalak megszüntetését. Ezzel megkezdődött a polgári korból megörökölt, a helyiek által szeretett közlekedési eszköz haláltusája. A városi tanács végül – a központi akaratnak engedve – 1974-ben megszavazta a szombathelyiek „mentális térhasználatát” is nagyban meghatározó villamosközlekedés megszüntetését. Kalocsai Szombathely tömegközlekedési színvonalát – a vázolt problémák ellenére – mégis a korabeli Dunántúl élmezőnyébe sorolja. A zárófejezet (A szombathelyi polgári repülés története a 20. században) egy teljesen új – repüléstörténeti – perspektívából vizsgálja a vasi megyeszékhelyet. Stratégiai elhelyezkedésének köszönhetően a város már igen korán, 1915-ben repülőteret kapott. 1920-tól pedig a Magyar Aeroforgalmi Rt. (MAEFORT) Budapest és Szombathely között már légiposta-járatot üzemeltetett, s a szolgáltatás egy évvel később személyszállítással bővült. Ekkoriban már nemcsak belföldi, hanem nemzetközi járatok is érintették a várost. A háború borzalmai után a Magyar– Szovjet Légiforgalmi Rt. (MASZOVLET) égisze alatt indult újra a belföldi légi közlekedés (a fővárosból Szombathelyre és Debrecenbe). A hároméves terv keretében központilag fejlesztették az ágazatot, ekképp az 1954-ben létrejött Magyar Légiközlekedési Vállalat (MALÉV) működésében még egy ideig domináns szerepet játszott a belföldi közlekedés is. A hazai belföldi – deficites – légi járatok végét az 1968. évi közlekedéspolitikai koncepció jelentette. A települést érintő polgári repülés megindulása ugyan új közlekedési eszközzel bővítette a helyiek magyar átlagot amúgy is felülmúló lehetőségeit – ami egyúttal kiemelt rangot is jelentett a városnak –, ám a lakosság többsége nem engedhette meg magának a repülést. A tanulmánykötetben Kalocsai a történettudomány által periférikusnak tekintett közlekedéstörténeti témákat vizsgál regionális és lokális vonatkozásban, ugyanakkor országos (néhol nemzetközi) kitekintéssel. Nem egyszerűen üzemtörténeti leírást ad, témáját a környező tájjal és az urbanizációval összefüggésben tárgyalja. A munka azért is fontos, mivel nemcsak a közlekedés egy ágazatát, a villamosvasút történetét, hanem a helyi infrastruktúra fejlődését és a repülést is górcső alá veszi. A könyvben így a technikatörténet mellett a város-, a közlekedés-, a gazdaság-, a társadalom- és a mentalitástörténet is hangsúlyosan jelen van, nem feledve a település- és területföldrajzi vonatkozásokat. Külön ki kell emelnünk, hogy a szerző kutatásaihoz használta a kérdéskör historiográfiáját ismertető tanulmányában felsorolt ösz szes forrástípust. A munka rendkívül informatív s egyúttal olvasmányos is, szövegét tekintve alapos és igényes. A főszövegben használt mozaikszavak feloldását rövidítésjegyzék, a téma megértését pedig korabeli képeslapok, képek, illusztrációk és táblázatok segítik. Ugyan akkor utóbbiak nyomtatási minősége nem mindig a legjobb, jóllehet a közlekedéstörténeti szakmunkák ma már nem nélkülözhetik a minőségi vizualizációt. Kár, hogy a könyv csupán egy szűk (leginkább az érintett régióból verbuválódó) olvasóközönség számára válik ismertté és elérhetővé, pedig Kalocsai Péter – korábbi színvonalas kutatásainak folytatásaként – egy olyan tanulmánykötettel állt elő, amely a magyarországi közlekedés- és várostörténeti tudományos diskurzusok középpontjába kerülhet. Horváth Csaba Sándor
