Századok – 2019
2019 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Körmendi Tamás: Az 1196-1235 közötti magyar történelem nyugati elbeszélő forrásainak kritikája (Bagi Dániel)
1269 Körmendi Tamás AZ 1196‒1235 KÖZÖTTI MAGYAR TÖRTÉNELEM NYUGATI ELBESZÉLŐ FORRÁSAINAK KRITIKÁJA MTA BTK Történettudományi Intézet, Bp. 2019. 229 oldal A magyar középkor történéseiről s bennük az Árpád-korról jelentős számú, nem a középkori Magyar Királyság területén fennmaradt elbeszélő forrás hagyott hátra hosszabb-rövidebb híreket. Árpád-kori történelmünk külhoni kútfőinek szövegkorpuszát Gombos Ferenc Albin állította össze. Azonban a magyar középkorkutatók számára mindmáig nélkülözhetetlen Ca talogusból kimaradt a kritikai apparátus, bár – tegyük hozzá – a szövegkorpusz olyan nagy és kiterjedt, hogy a kritikai tanulmányok elkészítését egy ember nem is tudta volna elvégezni. Emiatt is nagy öröm, hogy az utóbbi évtizedben új, részletes tanulmányok láttak napvilágot, amelyek egy-egy, meghatározott forráscsoportot vesznek górcső alá. Körmendi Tamás munkájának alapját 2008-ban megvédett doktori értekezése jelenti, amelyben Imre király, III. László és II. András korának nyugati elbeszélő forrásait vonta kritika alá. Az utóbb megjelent kötet címe annyiban más, hogy az 1196‒1235 közötti magyar történelem néhány fontos, a korabeli európai „véleményformálók” ingerküszöbét is elért esemény köré építi fel a könyv szerkezetét. A monográfia első fejezetében a korszak legfontosabb politikatörténeti eseményeinek kronologikus felsorolását találjuk. Ezek után két olyan esemény részletes bemutatása következik, amelyek súlyukat és jelentőségüket tekintve kiemelkednek ebből a sorból: András herceg 1203. évi varasdi fogságba ejtésének felbukkanását a kútfőkben, valamint Gertrúd királyné meggyilkolásának visszhangját. Ezt követi a monográfia második, terjedelmesebb része, amelyben két kivétellel az egyes, földrajzi csoportosításban elrendezett források részletes kritikáját olvashatjuk. (E két kivétel: a keresztes hadjáratokkal kapcsolatban fennmaradt kútfők, valamint a ferences és domonkos rendtörténeti források.) Körmendi Tamás munkája már pusztán a feldolgozott anyag mennyisége miatt is nagyszabású és jelentős vállalás. A kötetben vizsgált szövegek földrajzi tere Skóciától az Ibériai-félszigetig, Livóniától Itáliáig terjed, tehát felöleli az európai kontinens latin kultúrájú területeit. A modern szóval „külföldi” források között egy kakukktojás található, Spalatói Tamás közismert Historia Salonitáná jának kritikája. Dalmácia ugyanis a korszakban magyar területnek számít, tehát ez a textus nem tartozna a monográfia szorosabban vett tárgyához. Azonban – és itt egyet kell érteni szerzőnkkel – a spalatói főesperes és választott érsek a középkori magyar történetírás hagyományaitól teljesen idegen műfajú munkát, úgynevezett historia/gesta episcopo rumot alkotott meg, így indokolt a szerepeltetése. Szerzőnk a forráskorpusz részletes vizsgálatában több olyan adattal kapcsolatban is újat tudott mondani, amelyek a magyar történelemről meglevő alapvető tudásunkat változtatják meg. Megnyugtatóan sikerült tisztáznia I. Ottokár és Konstancia házasságának időpontját, II. András ismételt keresztfelvételének az idejét, a Magyarországot sújtó marhapestis idejét, de ugyancsak új eredménynek tekinthető két dinasztikus-diplomáciai kapcsolattörténeti adat: az egyik az 1209. évi pilseni tanácskozás, a másik pedig Władysław Odonic magyarországi vendégeskedése II. András király udvarában. A feldolgozott anyagmennyiségből következik, hogy a Körmendi Tamás könyvében bemutatott egyes források behatóbb értékelése jóval meghaladja a könyvismertetések terjedelmét, tekintve a téma szertágazó voltát és az egyes forrásokhoz tartozó, nem ritkán könyvtárnyi irodalommennyiséget. Ezért a továbbiakban csak néhány általános megjegyzést szeretnék fűzni a monográfiához. Az első egy közhelyszerű megállapítás, amely a vállalkozás egészét érinti. A feldolgozott anyagban fenntartott magyar vonatkozású hírek mennyisége egyenes arányban csökken a TÖRTÉNETI IRODALOM századok 153. (2019) 6. szám
