Századok – 2019
2019 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: Konzervatív kiegyezési kísérlet 1863 tavaszán
DEÁK ÁGNES 1261 szöveghelyen „szélesebb birodalmi tanács”-ra [weiteres Reichsrat ]), egyenlő szám ban választott tagokkal. A szöveg nem határozza meg, hogy pontosan mennyi időre választják a tagokat, csak annyit rögzít, hogy a két parlament alsó- és felsőháza is részt vesz a választásban, s hogy a testület elnökét az uralkodó nevezi ki. A birodalmi közös végrehajtó szervezetről a kormányprogram némileg talányosan csak annyit szólt, hogy Magyarországon a központi kormányzat iránti bizalmat növelné, ha „országos érdekei a Monarchia többi országaival lehetőleg egyenlő nagyságú képviseletre találna”. Ez jelentette azt, hogy minisztériumában az uralkodó egyenlő számú minisztert nevezzen ki a birodalom két államjogi egységéből. Azt viszont félreérthetetlenül leszögezte, hogy nincs szó külön magyar minisztérium felállításáról, s a rendezésig a provizórium általános rendelkezései továbbra is fennállnak. Ha összevetjük Szent-Ivány uralkodónak benyújtott memorandumát a Szent-Ivány–Forgách–Esterházy trió által összeállított javaslattal, megállapítható néhány lényeges tartalmi s egy terminológiai eltérés. Utóbbi mindenekelőtt nem tartalmazta Szent-Ivány egyik kedvenc ideáját, az előzetes prímási értekezletet. Hangsúlyozta, hogy az elődelegáció vitái nyomán kialakítandó közjogi rendezést mindkét parlamentnek jóvá kell hagynia. A közös ügyek vitelére alakult delegációban a kormányprogram nem számolt uralkodó által kinevezett tagokkal, csak az elnök meghatározása került volna uralkodói döntési jogkörbe. Terminológiai eltérés volt, hogy Szent-Ivány csak a közös ügyek meghatározására szolgáló testület vonatkozásában használta a „delegáció” fogalmat, egyébként „szenátus”-ra bízta volna a közös ügyek vitelét. (A ’delegáció’ fogalom erőteljesebben hangsúlyozta e testületnek a két parlamenthez kötődő jellegét.) Tartalmi eltérés volt viszont az, hogy a kormányprogram – feltételezhetően azért, mert felépítésében világosan felismerhető az uralkodói kérdések struktúrája, márpedig az uralkodói kérdések között nem szerepelt a birodalmi végrehajtó testületekre vonatkozó pont – minimalizálta az erre vonatkozó javaslatokat. A tisztán választott tagokból álló delegáció intézményének javaslatában, illetve a ’delegáció’ fogalom használatában felismerhető az Apponyi-féle javaslat hatása is. Ferenc József március 4-én azt kifogásolta, hogy a dualista program a két birodalomfél egyenlő státusából indult ki. Ehelyett a két fél közötti arányt népességstatisztikai adatok alapján kívánta meghatározni a közös döntéshozó testületben (a delegációban), ami a mérleg nyelvét az örökös tartományok felé billentette volna. Emellett megismételte a bécsi politikai vitákban oly sokszor hangoztatott érvet, hogy a februári pátens szerint alkotmánymódosítást csak a Reichsraton belül lehet kezdeményezni, tehát szükséges, hogy legalább egyszeri kivételes jelleggel a magyar országgyűlés is válasszon Reichsrat-képviselőket, akik azután ott már kezdeményezhetik a februári alkotmány módosítását. Harmadrészt kijelentette:
