Századok – 2019
2019 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: Konzervatív kiegyezési kísérlet 1863 tavaszán
DEÁK ÁGNES 1253 értelmében vélte elfogadhatónak: azaz a miniszterek egyszerre felelősek a parlamentnek és a koronának. Szerinte az 1848-as törvények következetes végigvitele „a teljes elválás”-hoz vezetne, ugyanakkor a februári pátens következetes érvényesítése „az összmonarchia teljes unifikációjá”-hoz, ezért mindkettő elkerülendő. A közös ügyek meghatározását illetően új elemként kifejti, hogy azokat a két parlament „ad hoc delegációinak” kell megállapítaniuk egyszer s mindenkorra, az uralkodó által kinevezett „rendkívüli biztosok” részvételével (az 1715. évi 8. tc. felhatalmazásával)45 . Itt azonban nem hangsúlyozza, hogy mindezt azután a két parlament még tárgyalja majd; ráadásul megjegyzi, hogy a közös ügyek „elvben egyébként is ismertek”, s rögzíti, hogy a külügyeket és hadügyeket Ferenc József uralkodói felségjogként továbbra is maga intézheti. Másrészt beszél tartományi pénz- és kereskedelemügyekről – azaz míg az előbbit illetően az októberi diploma vonalát követi, ez utóbbi annak felülvizsgálatát valószínűsíti. Lényeges elemekkel egészítette ki korábbi programját a közösügyes intézményrendszerre vonatkozóan is. Alapelvként rögzítette: a birodalmi parlament intézménye nem egyeztethető össze a pragmatica sanctióval, nem biztosítja a monarchia csaknem felének érdekei érvényesülését. Azt is felvetette, hogy nem szerencsés a februári pátenst a ciszlajtán birodalomfélre vonatkozóan sem változtathatatlannak tekinteni, és szerinte össze kellene hívni a tartománygyűléseket véleménynyilvánítás céljából, hogy utána állást foglalhasson a bécsi birodalmi tanács. E testület megmaradna a német-szláv országok/tartományok törvényhozó szerveként (de, tette hozzá, a tartományi autonómia körének megőrzésével), ugyanazon jogkört gyakorolná a magyar országgyűlés. A közös ügyek (mindenekelőtt, nevezi meg, a költségvetés, adózás, hitelügyletek) tárgyalását a röpiratában kifejtett módon a két parlament által egyenlő számmal választott birodalmi szenátusra bízná, egyharmadában uralkodó által kinevezett taggal, kétharmadában országgyűlési választottakkal. Részletesebben kifejtette viszont immáron a végrehajtásra vonatkozó javaslatait: A „birodalmi ügyek” vitelére négy „birodalmi miniszter” működne (külügy, hadügy, pénzügy, kereskedelemügy), emellett felállításra kerülne az „államminisztérium”, amelyben négy-négy miniszter képviselné a két birodalmi részt (három tárca nélküli miniszter, illetve a kancellár), ez tárgyalná testületként a végrehajtásra tartozó intézkedéseket a „birodalmi ügyek”-ben. Két szekcióból állna, egy német-szláv és egy magyar szekcióból, melyek az uralkodó 45 Az idézett törvénycikk szerint a nemesi bandériumok nem elegendők az ország védelmére, ezért állandó hadsereget kell felállítani, az erre szolgáló adót az országgyűléssel együtt kell az uralkodónak meghatároznia. Váratlan külső támadás esetén viszont felhatalmazza az uralkodót arra, hogy rendkívüli tanácskozást hívjon össze, amely rendkívüli adókivetésről határozhasson, más ügyek kizárásával. Magyar törvénytár 1657–1740. évi törvényczikkek. Ford. Tóth Lőrinc. Szerk. Kolosvári Sándor – Óvári Kelemen. Bp. 1900. 441.
